Bárdos Ádám: Merüljünk el a narancsborok világában!
Cikkíró versenyünk ismeretterjesztés kategóriájának 3. helyezettje
2019-11-28 | Vinoport
Amfora, héjon áztatás, keserű narancs, Grúzia. Ezek azok a szavak, melyek elsőként eszébe jutnak az embernek, ha narancsborról esik szó. Hogy mi is az a narancsbor, azt még kevesen tudják igazán Magyarországon, ennek ellenére a téma nem is lehetne kevésbé megosztó.
Egyesek rajonganak érte, mások múló trendnek gondolják. Azt, hogy valójában miről is szól a narancsbor, ez a hosszú múlttal rendelkező borkészítési hagyomány, csak kóstolással és a borászokkal való találkozás által tudhatjuk meg.
Erre kínált lehetőséget az október 28-án Bécsben megrendezett nemzetközi Orange Wine Festival. Sokan talán meghökkenve olvassák, ha azt mondom, kevés kóstolót vártam annyira, mint ezt a mostanit. Sokan, főként itt Magyarországon, sohasem hallottak még a narancsborról, és szakmai körökben is – javarészt a kóstolási tapasztalatok hiánya miatt – igen szélsőséges álláspontokat lehet hallani. „Győzzön meg valaki…”, illetve „ami rossz, azt ne próbáljuk meg szépíteni.” Ilyen és ehhez hasonló, csak jóval indulatosabb megjegyzésekkel találkoztam eddig, mikor szóba kerültek a narancsborok. Úgy véleményt alkotni pedig, hogy nem kóstoltunk le egy reprezentatív mintát, azt gondolom, nem a legszakmaibb megközelítés.
Akik a narancsborok mellett érvelnek, elsőként általában a grúz borokat hozzák példaként, felhívva a figyelmet arra, hogy ami sok ezer éve működik ott, az nem biztos, hogy olyan rossz. Ezzel a kijelentéssel nem értek teljesen egyet, hiszen valóban nem véletlen, hogy a borkészítési technológiák ennyire eltávolodtak a régi hagyományoktól. A másik oldalon viszont az sem igaz, hogy csak azért, mert eltávolodtunk egy hagyománytól, azon az úton ne lehetne tovább haladni, azt tökéletesíteni, a modern kor igényeihez igazítani.
Fotó: vienna.at
Magába a narancsbor-készítés technológiájába csak röviden mennék bele: a narancsbort legegyszerűbben úgy szokták leírni, hogy vörösboros technológiával elkészített fehérbor. Hogy mit is jelent ez pontosan? Röviden azt, hogy az összeroppantott szőlőszemektől bogyózás-zúzás után nem választják el azonnal a mustot, hanem vele együtt macerálják és fermentálják. Ennek hossza pár órától több hónapig is eltarthat, ebben már igen nagy a változatosság. De nem csak ebben, hanem a fajtaválasztékban és az alkalmazott edényben is.
Ezen a kóstolón számtalan szőlőfajtából elkészített narancsbort volt alkalmam kóstolni, legyen az muskotály, sauvignon blanc, chardonnay, rajnai rizling, macabeu, szürkebarát vagy olyan, főként az észak-balkáni és osztrák régiókra jellemző helyi fajtákból, mint a malvazija, a rebula (olaszul ribolla), a muscaris vagy a klarnica. A sort gyakorlatilag a végtelenségig lehetne folytatni.
Ami az elkészítést illeti, szintén sok végletre akadt példa.
Voltak saválló acélban tartott tételek, amforában érlelt borok, de jellemzően a hordós tételek jellemezték a szortimentet. Nagy átlagban 2015/2016-os évjáratokat lehetett kóstolni, ami jól mutatja, hogy a narancsbor nemcsak igényli az érlelést, de az adja meg igazán a különlegességét is. A legtöbb tétel körülbelül 1-2 évet töltött használt barrique hordóban és további egy évet a palackban. Akadt azonban olyan is, amelyik 7 éven keresztül pihent, érlelődött, mire a borász úgy döntött, érdemes palackozni. A borok közel 100 százaléka szűretlenül, némelyek pedig, kihasználva a héjból kioldódó polifenoloknak a bor stabilitását és eltarthatóságát elősegítő hatásmechanizmusait, akár kén hozzáadása nélkül kerültek palackozásra. Jól látható tehát, hogy nem lehet a narancsborokról általánosságban nyilatkozni, alázattal és szakmai kíváncsisággal kell nekikezdeni a kóstolásuknak.
Vajon miért vannak sokan azok, akik egy-két tétel kóstolása után egy életre leírják a narancsborokat? El kell ismernem, hogy nem minden narancsbor aromatikája fogadható be könnyen. Sokan az érdekes jelzőt használják, mikor le akarják írni, milyen is az adott bor összességében, de ez általában inkább egy negatív színezetet hordoz magában. Többek között ezért nem nevezem érdekesnek azokat a borokat, melyekre egy fülledt, el nem múló cipőpasztás illat jellemző, gyakran fáradt, alacsony savérzettel, közepes vastagsággal. Ha ezekkel a borokkal találkozik az ember, nem lesz a szerelmese ennek a stílusnak. Ellenben ha megkóstolja az első olyan tételt, ami már valóban kiemelkedő minőséget mutat, akkor nem lehet többé megállni.
A megszokott tanult jegyekkel le se lehet írni, hogy milyen gazdag, komplex ízprofillal rendelkeznek a narancsborok.
Csak, hogy felsoroljak egy-kettőt, amit gyakran írtam fel kóstolási jegyzeteimbe: earl grey, keserű narancs, mandarinolaj, curry, keleti és mediterrán fűszernövények, gesztenye, fenyőgyanta, az összes létező citrus és ezek mellett ásványos, sós jegyek miriádja.
A kóstoló kiemelkedő országai egyértelműen Szlovénia és Horvátország voltak, de képviseltette magát Görögország, Románia, Magyarország, Törökország, Grúzia, Moldova, Szerbia, Olaszország és természetesen Ausztria is. Jól látható tehát, hogy nem is olyan idegen ez a borstílus sok ország számára, de biztos, hogy kellő nyitottsággal kell felé közelíteni, ha még nem volt alkalmunk narancsbort kóstolni. Ehhez pedig elég nagy lökést ad az is, hogy ezek a borok kiválóan párosíthatók a mediterrán konyha olyan alapélelmiszereihez, mint a hosszan érlelt keménysajtok, sonkák, az olajbogyó, a tengergyümölcsei és megannyi más olyan étel, amiket kipróbálhatunk utazásaink során. Ha tehát a legközelebb alkalmunk adódik a környező országok narancsboros régióiba utazni, ne felejtsük el a sonkatál mellett az itallapot is átnézni, hátha akad egy narancsbor is rajta, ez még különlegesebbé teheti az élményt.
Nem mindenhol lelhetünk azonban rá narancsborra még ezekben az országokban sem, így ha kifejezetten ennek a különleges az italnak a felkutatása lenne a célunk, akkor mindenképpen a szlovéniai Vipava-völgyet (Vipavska Dolina) kell célba vennünk. Ennél jobban kevés régió tud ilyen konzisztensen magas minőségű narancsbort előállítani, s mivel a régió amúgy is egy híres bortermelő vidék, ha az általunk „hagyományosnak” nevezett borokra vágyunk, akkor is számtalan pincészet közül tudunk majd választani.
Néhány borászat, amik végérvényesen meggyőztek arról, hogy a narancsbornak helye van a minőségi borok széles palettáján:
- Uou pincészet (Szlovénia, Vipava-völgy)
- Guerila pincészet (Szlovénia, Vipava-völgy)
- Polič (Szlovénia, Isztria)
- Keltis (Szlovénia, Bizeljso-Sremič)
- Roxanich (Horvátország, Isztria)
- Vinarija Kovačević (Szerbia, Ilok)
- Weingut Ploder Rosenberg (Ausztria, Stájerország)
- Chamlija pincészet (Törökország)
Csak ajánlani tudom az olvasónak, hogy fedezze fel ezt a nálunk még kevéssé ismert hagyományt. Merjünk nyitni a szokatlan, ismeretlen irányába! Biztos vagyok benne, hogy sok maradandó élménnyel fogunk gazdagodni a narancsborok világában. S ha máshol nem is, de az évente megrendezésre kerülő narancsbor fesztiválon biztosan van lehetőség az ismerkedésre. Én feltétlenül ott leszek jövőre is.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
A Top 100 legjobb bor közé már csak aranyérmesek kerültek
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!