A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Biodiverzitás

Fontos fogalmak

2010-06-10 | Tóth Adrienn


Ma közel 300 000 magasabbrendű, vadon élő növényfaj létezik, ezeknek körülbelül egyharmada veszélyeztetett. E szám mellett eltörpül az a 200, amelynek termesztésével tudatosan foglalkozik az emberiség, és bár ez sem hangzik túl soknak, az igazság az, hogy 20 fajjal lefedhetjük növényi táplálékaink 80%-át. Ezek a fajok persze még így is végtelen változatosságra képesek, gondoljunk csak arra, hogy egy szőlőfajhoz kapcsolódóan hány szőlőfajtát sorolhatunk fel. A játéktér azonban egyre csökken, hiszen becslések szerint az utóbbi száz évben a mezőgazdaságban használt fajták 75%-át elveszítettük. De miért is fontos ez?


 

A Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezet adatai szerint nemcsak, hogy az általunk termesztett zöldség- és gyümölcsfajták 75%-át elveszítettük, de a maradék 25% jelentős része is veszélyben van. Ahhoz pedig még tudósnak sem kell lenni, hogy valaki elképzelhesse, milyen következményekkel járhat, ha mindössze néhány fajta válik egyeduralkodóvá földjeinken és a tányérunkon.

Az egyöntetűség növekedése, azaz a fajták számának csökkenése bizonytalanná teheti az emberiség táplálék utánpótlását a jövőben. Hiszen nem csak arról van szó, hogy bizonyos betegségek feltűnése esetén néhány fajta végképp bedobhatja a törülközőt, de a környezet bármilyen változásához alkalmazkodó nemesítői munka is meghiúsulhat, ha a szakembereknek nem lesz mit mivel kereszteznie.

A problémáért pedig nem hibáztathatjuk kizárólag a főleg monokultúrában termelő, tehát egy növényfajtával foglalkozó nagyvállalatokat. Hiszen nem csak hazánkban, de a világ legtöbb országában gondot okoz az, hogy sok régi fajtát vagy tájfajtát a törvényi szabályozás nem, vagy csak korlátozott módon enged kereskedelmi fogalomba.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nyilatkozata szerint Magyarország 4,7 millió hektárnyi szántóföldjén legálisan 350 kultúrnövényfajjal és annak 4000 elismert és termesztett változatával foglalkoznak a gazdák. Ezek mellett azonban több mint 100 000 tájfajtánk van, amelyek nem engedélyezettek, és amelyek telepítése nem ajánlott. Ezek azok, amelyek így korlátozott módon vagy egyáltalán nem kerülhetnek a boltok polcaira.

Miért jobbak a helyi fajták?

A Kárpát-medencében nyolcezer éve foglalkozunk növény-, ötezer éve zöldség- és kétezer éve gyümölcstermesztéssel. Ez alatt a hosszú idő alatt egy olyan gazdag növénykultúrát nemesítettek ki őseink, amelyek érzékenyen alkalmazkodnak egy-egy táj, tájegység igényeihez, lehetőségeihez, adottságaihoz. A külföldről érkező fajtákkal szemben a tapasztalatok szerint a helyiek ellenállóbbak, és magasabb beltartalmi értéket hordoznak.

\"\"

A különböző vidékeken meghonosodott növények nem véletlenül kerültek oda, ahol több száz éve termesztik őket, hanem azért mert az adott talaj tulajdonságaihoz, a jellemző éghajlati adottságokhoz, esetleg szélsőségekhez alkalmazkodnak, és nagy biztonsággal jó eredményt produkálnak évről évre. E gondolat megértéséhez nem kell messzire mennünk, hiszen a borokkal foglalkozva, rengeteget hallottunk már arról, hogy bizonyos szőlőfajták milyen adottságú területeken érzik jól magukat, adnak jó bort. Ezen túl azonban gondolhatunk más élelmiszerekre is, például olyan hungarikumainkra, mint a pálinka.

Megismerve eredetvédett ételeink és italaink történetét, mindenhol felfedezhetjük azokat a tudatos gondolkodásra utaló tényeket, a földrajzi adottságok és az adott növényfajta azon egyedi kombinációját, amelyek alapján Szatmárban szilvát, Kecskeméten barackot, a Hajdúságban tormát vagy Makó környékén hagymát termesztenek.

Térjünk a borokra

Saját, hagyományos fajtáink valóban élő, nem mindössze génbankokra korlátozódó fennmaradását pedig egyedül mi garantálhatjuk. Szentesi Józsefet azért kerestük meg, mert kulcsszerepet vállalt régi szőlőfajtáink felelevenítésében. A Velencei tó partján dolgozó borász 2001-ben kezdett komolyabban a szőlőtelepítés kérdésével foglalkozni. Ekkoriban minden, számára elérhető forrást elolvasott a bor kapcsán és egy, a Szabad Földben megjelenő cikkből értesült arról, hogy a Monarchia idején létezett egy Budai Vörös nevű házasítás, amely kétharmad részben kadarkából, és egyharmad részben csókaszőlőből állt.

\"\"

Ekkor döntött úgy, hogy mindenképpen el szeretné készíteni újra ezt a történelmi bor. A kadarka rendelkezésre állt, azonban a csókaszőlőt már nehezebb volt felkutatni, végül a Pécsi Kutatóintézettől jutott hozzá a fajtához. Érdeklődése ez után tovább fokozódott, és árveréseken felbukkanó régi kötetekre támaszkodva próbálta kideríteni, melyek voltak a filoxéra vész pusztítása előtt a legtöbbre tartott szőlőfajták. E pusztító betegség ugyanis nemcsak hazánkban, de a világ sok más borvidékén is élesen átrajzolta az egyes borvidékekre jellemző szőlőfajták összetételét. Ezt követően tíz olyan fehér és kékszőlőfajtát telepített el birtokán, amelyekből valószínűleg 130 éve nem készült bor.

Legfelkapottabbnak természetesen az első vörösbor bizonyult, a csókaszőlőt kóstolva több borász is telepítésbe kezdett, így várhatóan pár év múlva több borvidék csókaszőlőit hasonlíthatjuk majd össze. Az első pár évjárat tapasztalatai alapján Szentesi József számára a csóka mellett ígéretesnek tűnik a laska, a feketefájú és kék bajor, a tihanyi kék és a vörös dinka is.

A velencei borász ezen különleges szőlőfajtákból készített borait minőségi borként nem hozhatja forgalomba, hiszen azok nem szerepelnek az aktuális hegyközség által meghatározott, engedélyezett szőlőfajták listáján. Nincs ez azonban másképp a többi borvidéken sem, ahol egy kísérletező kedvű gazda sok gondot vesz a nyakába, ha nekivág az engedélyeztetéssel járó bürokratikus útvesztőnek.

A tapasztalatok alapján azonban ennek nincs olyan nagy jelentősége a borfogyasztók számára, az érdeklődő és nyitott emberek valószínűleg akkor is megvásárolják majd az ezekből a régi szőlőfajtákból készített borokat, ha a címkén csak a tájbor kifejezés olvasható. Szentesi József véleménye alapján azonban ennek ellenére még mindig leginkább a furmintra, hárslevelűre, kadarkára korlátozódik mind a borok készítőinek, mind fogyasztóinak asszociációi, ha magyar fajták kerülnek szóba, sok telepítés és átoltás szükséges még ahhoz, hogy felfedezzük, mi rejlik a többi, majdnem elfeledett szőlőfajtánkban.

A fentiekből láthatjuk, hogy a biodiverzitás nem egyszerűsíthető le a sok vagy kevés kérdésére, számtalan vonatkozása van. Hiszen az általunk fogyasztott növények változatossága alapvetően meghatározza táplálkozásunk sokszínűségét, gasztronómiai lehetőségeinket, támogató szándékunkat a körülöttünk élő gazdák felé, kapcsolatunkat a múlttal és a jövővel.

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!