Hogyan beszéljünk a borokról?

Hasznos tanácsok kezdőknek

2008-01-28 | Valah Kriszta

Ki ne csöppent volna már olyan beszélgetés közepébe, ahol valaki könnyes szemmel, meghatódva, az élvezet csúcsát súrolva áradozott a kezében lévő pohár borról, közben olyan kifejezéseket használva, hogy az ember jobbnak látta csendesen továbbkullogni, hacsak nem akart hirtelen abba a kínos helyzetbe kerülni, hogy az „…és Ön mit érez ebben a borban?" kérdésre a mellényzsebéből próbáljon meg valami odavágó, kellően szofisztikus választ előhúzni.

Bizony, legtöbbünknek nem csomagoltak boros palackot a pólyájába, és lehet, hogy nem feltétlenül az első korty után fakadnánk dalra, ezért a következő sorok szolgáljanak segítség gyanánt, hogy megelőzzük a kínos pillanatokat, és többet is tudjunk mondani az adott borról, mint az „..öööö… tetszik…"

Szín, tisztaság

Kezdjük az elején! Kezünkbe nyomtak egy poharat, és ha szerencsénk van, nem üresen. Elsődlegesen mindjárt szemügyre is vehetjük a benne lévő bor színét, tisztaságát. A színárnyalatból következtethetünk a bor életkorára, a borkészítés módjára. Míg a fiatalabb fehérborokra pl. a szalmasárga, halványsárga, zöldessárga jelzőt használhatjuk, addig az idősebb fehérborokra az aranysárga, borostyánszínt.

Ha a bor fahordóban lett erjesztve, érlelve, akkor ez sötétebb tónusként fog megmutatkozni a borban, acéltartályos erjesztésnél, érlelésnél viszont világosabb lesz a szín intenzitása, árnyalata. Ha a bor színe szinte vízszerűen halvány, akkor 99%-os esély van rá, hogy reduktív technológiával készült, vagyis acéltartályban lett erjesztve, érlelve.

A vörösborok színére használt leggyakoribb jelzők a lilás, bíbor, rubin, gránátvörös színek, melyek idővel, a bor érésével egyidejűleg elhalványulnak, és téglavörösbe, sárgásvörösbe mennek át. Ha borunk színe tiszta, nincs benne darabos kicsapódás, és nem úszkál a tetején semmilyen szemcsés anyag (erre használjuk a „poros", opálos kifejezést), akkor mondjuk, hogy „tükrös". A „sur lie" (a hordóból egyenesen a palackba fejtett) borok színe persze a technológiából adódóan nem áttetsző, de ez a „szépséghiba" itt nem számít borhibának.

Illat

Következő lépésként a bor illatának leírására kerülhet sor. Többféle kategorizálás létezik, általánosságban az alábbi illatcsoportokat érdemes elkülöníteni: virágok, gyümölcsök, fűszerek, szárított vagy friss füvek, növények, ásványi anyagok, animális és egyéb illatjegyek. Nem célszerű az adott bor illatára kategorikusan egy sablon illatot ráerőltetni, hiszen mindenkit más illatra emlékeztethet a nedű, és lehet, hogy teljesen más hasonlattal fog élni.

A fent leírt kategóriák legismertebb képviselői a teljesség igénye nélkül:
1. virágok: rózsa, jázmin, ibolya, rezeda, akácvirág,
2. gyümölcsök: alma, körte, sárgadinnye, eper, fekete bodza, szilva, kajszibarack, őszibarack, eper, málna, kökény, áfonya, citrusfélék, banán, füge, birsalma
3. fűszerek: vanília, szegfűszeg, fekete bors, pirospaprika, szerecsendió, fahéj, ánizs,
4. friss/szárított füvek, növények: vágott fű, tea, szárított széna, dohány, gomba
5. ásványi anyagok: vulkáni kőzet, kréta, agyag
6. animális és egyéb illatok: állatszőr, pézsma, cserzett bőr, kenyérhéj, vaj, füst, gyanta

Íz

A bor ízének jellemzését az alkohol-sav-cukor egyensúly megvizsgálásával kezdhetjük.

Alkohol
Ha a borban az alkoholtartalom túlságosan alacsony, akkor vizesnek, vékonynak, gyengének nevezhetjük. Amennyiben nem lóg ki, és egyensúlyban van a sav-, illetve cukortartalommal, akkor a bor jellegének megfelelően lehet könnyű, közepes, testes, magas alkoholtartalom esetén meleg, és akár tüzes is. Ez utóbbit már az illatban is érezni lehet.

Sav
A savhiányos bort laposnak, fáradtnak érezzük. Ellenkező esetben, pozitív jelzőként - a sav értékének megfelelően – lehet a borunk lágy, friss, élénk, erőteljes, kemény. Ha a savtartalom már átlendül a negatív tartományba, és nem élvezetes, akkor nevezhetjük élesnek, zöldnek vagy szögletesnek.

Cukor
A cukron kívül az alkohol és a glicerin is kelthet édes érzetet a borban. A cukortartalmat tekintve a bor lehet száraz, félszáraz, félédes, édes. A bor fajtája bizonyos elvárásokat támaszt a cukrot illetően, hiszen egy száraz bor esetében a csontszáraz érzet pozitív jelleggel bír, míg egy természetes édes bort kóstolva ugyanez a tapasztalat már üres, vízszerű jelzőt hoz magával. A tokaji édes borokat véve példaként, az intenzív, gazdag, koncentrált cukortartalom mindenképp előnyös tulajdonságot sugároz.

Sokszor előforduló kifejezés a borban lévő tannin. Ez a csersav adja a vörösborok gerincét. A nyelven, szájpadláson, ínyen érezhető szárító, összehúzó hatásról ismerjük fel. Itt inkább minőségi jelzőket használunk, mint mennyiségit; a nyers, fanyar, lágy tannintól a kemény, erősig széles a paletta. Az illatnál kifejtett összetevőket természetesen az íz jellemzésénél is használhatjuk.

Persze, amikor kóstolunk, nemcsak úgy jellemezzük a bort, hogy atomjaira szétcincáljuk, és az egyes elemeket mazsolázgatjuk. Összbenyomást is alkotunk róla, melynek megfogalmazásában segítségünkre van, ha a szájba vett bor ízlelésekor egyfajta ívet képzelünk el. Elsőként azt tapasztaljuk meg, hogy a bor édes, esetleg csípős érzetet kelt, majd a szánkban szétterülve kezd el fejlődni, ekkor érezzük ki belőle a tannint, a sav- illetve alkoholtartalmat. Kibontakozva, a bor testessége, aromái mutatkoznak meg, majd az ív végén, az íz lecsengésében jelenik meg az utóíz, a bor struktúrája.

Az utóíz hosszából következtethetünk a bor potenciáljára, vagyis hogy a bor fejlődési ciklusának mely szakaszában van (ha még jó pár évre eltehető a pincébe, akkor nagy potenciállal bír).

Végezetül, útravalóként szeretném megjegyezni, a bor jellemzése szubjektív dolog, ezért merjünk bátran a borról beszélni. Azért mert egy kedves borszakértő barátunk a poharunkban lévő vörösbor illatát egy juhnyájhoz hasonlította, nem kell zavarba jönnünk, még akkor se, ha soha nem láttunk élőben juhot.

Mi tehát a teendő? Kóstolni, kóstolni, kóstolni... és persze gyakrabban utazni vidékre...

Címkék

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!