Hogyan került fel az USA a világ bortérképére?
2023-04-19 | Vinoport
Az USA bortermelésének központja ma Kalifornia, amely önmagában is a világ 4. bortermelője Franciaország, Olaszország és Spanyolország mögött.
A verseny azóta is tart (nem csak minőségben, de az árban is), és az 1976-os történet azóta – hasonló eredménnyel - számtalan helyen megismétlődött, immáron idősebb korú borokat is összevetve. Pedig ha belegondolunk, az is csoda, hogy az amerikai kontinens északi része egyáltalán alkalmas szőlőtermesztésre és borkészítésre.
Zord, hideg telek, metsző szél, máshol meg perzselő forróság, folyamatosan lecsapó tornádók, hurrikánok, filoxérától hemzsegő talaj, a Pierce-betegség, a peronoszpóra és a lisztharmat állandó jelenléte – hogy csak néhányat említsünk a gátló tényezők között. És mégis: az utóbbi évtizedekben ez a kontinensnyi állam a világ egyik legjelentősebb bortermelőjévé és borfogyasztójává vált, még akkor is, ha itt nem lebecsülendő az antialkoholisták aránya, és a lakók nagy része csak sört, illetve tömény italokat hajlandó leengedni a torkán.
Dél-európai, sőt, európai mércével mérve Észak-Amerika szőlőművelési történelme bakfiskorban, de lehet hogy csak kisgyermek korban jár, hiszen a keleti parton a XVII., a nyugatin pedig a XVIII. század végétől számíthatjuk a számottevő szőlő- és bortermelést. Nem mintha nem lett volna szőlő az észak-amerikai kontinensen ezt megelőzően is, hiszen amikor a vikingek a X. században Észak-Amerikába, pontosabban Új-Fundlandra érkeztek, igencsak elcsodálkoztak, hogy milyen sokfajta és mennyi szőlőtőke terem vadon azon a vidéken. Rögtön el is nevezték „Vinlandnek”.
Az észak-amerikai szőlőművelés történetét érdemes két részre bontani. A keleti partot a XVII. századtól a brit, holland és francia, majd német, spanyol és olasz bevándorlók hullámai jellemezték, akik az itt talált „őshonos” fajtákból készítettek először bort, de ez nem volt ínyükre. Majd próbáltak európai tőkéket telepíteni, de nem jártak sok sikerrel. A szőlő előbb-utóbb kipusztult, aminek okait sokáig keresték, és neves szakértőket hívtak pl. Franciaországból is.
Csak sokkal később jöttek rá, hogy az Európában ismeretlen gyökértetű és más betegségek pusztítják a friss telepítésű vinifera fajtákat. Új irányt jelentett a „spontán” hibridek megjelenése, illetve ezek felhasználása: a vitis labrusca és ismeretlen eredetű európai fajta mutációja életképesnek bizonyult, és bora is elfogadhatóbb volt, bár még távol az európai ízléstől. Elsősorban a fehér fajták bora volt iható, a vörös még mindig meglehetősen „rókaízű” (foxy) volt.
A XIX. században váltak népszerűvé a catawba, a delaware, az isabella és a norton fajták. Ekkoriban kezdték kialakítani – főleg ohio-i német emigránsok – az őshonos amerikai alanyokon alapuló szőlőtermelést.
Még az USA-n belül is kevéssé volt ismert, hogy spanyol telepesek már a XVII. század elején a Rio Grande vidékén Új-Mexikóban és Texasban, a ferences misszionáriusok pedig Kaliforniában a XVIII. század utolsó harmadában sikeresen termesztettek vinifera fajtákat. Az első itt művelt vinifera a „mission” (talán a név nem véletlen) volt. Ez minden bizonnyal spanyol eredetű kékszőlő és Mexikóból terjedt át a mai USA területére is.
Sokan vélik úgy, hogy ugyanaz a fajta, mint ma Chilében a pais és a criolla chica Argentínában. Jobb bort adó fajták is megjelentek hamarosan, ezek közül a legnagyobb jelentősége minden bizonnyal a zinfandelnek volt, ami ma is az egyik legnépszerűbb fajta, legalábbis Kaliforniában. A misszionáriusok tovább végezték áldásos tevékenységüket a területnek az USA-hoz csatolását követően is, majd pedig az aranylázzal érkező európai bevándorlók virágoztatták fel a szőlő- és bortermelést (és elsősorban a fogyasztást).
Az egész országban jelentősen visszavetette az ágazatot az alkoholtilalom (Prohibition) 1920-tól 1933-ig tartó időszaka. Ekkor szőlőt csak mazsolának, illetve szőlőlének termesztettek (igaz, a szőlőlére ráírták: ne adjon hozzá élesztőt, mert erjedésnek indul!). A tilalom megszűntével (1934-től) újból felvirágzott a bortermelés, amit a II. világháború – az importlehetőségek megszűnése miatt – még segített is. Mivel e nagy országban igen kevéssé támaszkodhattak a szőlőtermesztés és borkészítés hagyományaira, a kutatásnak és az egyetemi képzésnek kiemelt szerepe lett. Nem véletlen, hogy a University of California, Davis mára a világ egyik legelismertebb szőlészeti és borászati kutatóintézete és képzőhelye.
Ma már az USA mind az 50 államában készítenek bort, többségükben azonban a helyiek és az odalátogató turisták fogyasztják a megtermelt mennyiség zömét. Az amerikai kereskedelmi rendszernek az alkoholtilalom eltörlése után kötelezően kialakított három szintjét („three-tier”) ismerve (termelő-nagykereskedő-kiskereskedő, amelyben vásárolni – elvben csak a kiskereskedőnél lehet) nehéz tartani a hatalmas országban. A promóciós befektetést pedig biztosan nem érné meg.
Mindazonáltal 1970-től gomba módra kezdtek szaporodni a borászatok, s ez egyes bortermelő államokban még Kaliforniánál is jobban volt érezhető. Nagy külföldi befektetők – angolok, japánok, spanyolok, franciák, svájciak és németek – jelentek meg az amerikai borszektorban.
Új európai hibridek, és modern védekezési eljárásoknak köszönhetően – vinifera fajták jelentek meg az USA-ban. Az eufória azonban csakhamar véget ért, mivel az 1990-es években a filoxéra jelentős pusztításokat végzett az ültetvényeken, ezért számos termőhelyen a munkát elölről kellett kezdeni.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Mesterkurzusok “vájt orrúaknak” a Winelovers Grandon
100 év küzdelme a szőlő-bor ágazatért
Látogatás az egyik legkisebb francia apellációban
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!