Kiderült, melyik a legkedveltebb hazai boros úticél
A Nagy Bor Teszt 2018 eredményei
2018-11-27 | Vinoport2018-ban immáron harmadik éve indult el a Winelovers közreműködésével a Nagy Bor Teszt, hazánk legnagyobb boros kutatása. Az előző évek sikere idén is folytatódott, összesen közel 22 000 fő töltötte ki a kérdőívet. Az eredmények megerősítették a korábbi tapasztalatokat, a szakmai partner Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával bekerült új kérdések pedig további szempontokra világítottak rá.
A válaszadók nagyobb része érdeklődik a bor iránt
Az eddigi évekhez hasonlóan idén is az internetező hazai lakosság borfogyasztási és borvásárlási szokásai képezték a kutatás tárgyát, és elválasztottuk a többiektől az ún. „általános” minta, akik nem boros weboldalon, hírlevélben találkoztak a kérdőív felhívásával. Erre azért van szükség, mert a boros oldalakról érkezők az átlagosnál nagyobb érdeklődést mutatnak a bor iránt és szokásaik is eltérőek, így torzíthatták volna az eredményeket. A sajtóközlemény a továbbiakban az átlagos internetezők (8552 fő) válaszainak bemutatásával foglalkozik, később azonban a többiek véleményét is ismertetjük.
A korábbi évekhez hasonlóan a válaszadók egyszerű borfogyasztónak (45%), vagy legalább érdeklődőnek (41%) vallották magukat, de emellett a borbarátok (11%), a borismerők (2%) és borszakemberek (1%) is stabil bázist jelentenek. (Az elnevezések jelzik a csoportok borok iránti növekvő érdeklődését, tapasztalatát.) Új kérdésként került be a kutatásba, hogy az illető készít-e, vagy gyűjt-e bort. A válaszadók több mint negyede gyűjt, közel tizede pedig készít is.
Legalább heti rendszerességgel borozik az internetezők fele, és többnyire otthon
A korábbi évek tapasztalatának megfelelően a válaszadók legnagyobb része (27%) hetente többször fogyaszt bort, 20% hetente egyszer, 7% naponta. Vagyis több mint 50% legalább heti rendszerességgel iszik bort.
Az otthoni borfogyasztás aránya a vártnak megfelelően 50% feletti, amelyet a vendégség követ (20%), megelőzve a szórakozóhelyen, étteremben történő fogyasztást (14%).
Továbbra is leginkább villányi (61%), egri (55%), illetve tokaji (50%) borokat fogyasztunk szívesen, és ugyanazon három borvidék követi a „kedvenceket” – Szekszárd (38%), Badacsony (32%) és Balaton-felvidék (31) –, mint az előző években.
A korábbiakhoz hasonlóan most is 5 bortípus fogyasztására kérdeztünk rá. A válaszadók legnagyobb arányban a rozé bort szeretik (56%), amit a száraz vörös (47%), illetve száraz fehérbor követ (42%). Az édes fehérborok kedveltsége sem marad el lényegesen ettől (37%), sőt az édes vörösboroké is viszonylag magas (34%). A száraz borok erősebb pozíciója azonban egyértelműen megfigyelhető.
Továbbra is a borvidék a legfontosabb borválasztási szempont
Stabilnak mondható a borok kiválasztásának szempontja, amelyek közül kiemelkedik a borvidék (71%), amit a borszín (58%), szőlőfajta (57%), valamint a szárazsági fok követ (56%). Azonban az évjárat (50%), az ár (48%) és a korábbi kóstolás (45%) sem marad el lényegesen.
A fogyasztással összefüggésben többnyire otthoni / mindennapi / saját fogyasztásra vesznek bort (43%), ezt követi a vendégvárás (20%), az ajándékozás (18%), illetve a különleges alkalomra történő vásárlás (12%).
Továbbra is leginkább szuper- és hipermarketben vásárolunk (34%), amit a borászat, pincészet (21%), illetve a diszkont (18%) követ. A borszaküzlet jön ezek után (12%), az internet aránya továbbra is alacsony (1%). A válaszadók mindössze 1%-a vásárol gyakran interneten bort, 9%-nál előfordult már, a fele ki sem próbálná.
Kedveltek a boros programok, utazások
Boros rendezvényen évente egy-kétszer vesz részt a válaszadók majdnem fele (47%), de olyan is akad, aki két-háromhavonta (12%), illetve kéthetente-havonta (2%).
2018-ban a felmérés szakmai támogatója a Magyar Turisztikai Ügynökség volt, amely a borfogyasztással kapcsolatos kérdéseket az utazási szokásokkal kapcsolatos kérdésekkel egészítette ki, így ezek az eredmények újdonságként szerepelnek a kutatásban.
Boros utazást leggyakrabban évente egy alkalommal tesznek a válaszadók (22%), de hasonló azok aránya, akik ennél ritkábban (21%), vagy ennél gyakrabban (17%). Mindössze 9% nyilatkozta azt, hogy nem is venne részt bortúrán.
A válaszadók döntő többsége (70%) egy hétvégét, vagyis 2-3 napot szán egy borhoz köthető belföldi utazásra, a fennmaradók nagyobb része (13%) inkább csak egy napot, kisebb része (8%) akár hosszabb időt is.
Nemcsak fogyasztás, hanem úticél tekintetében is kiemelkedik Villány népszerűsége (46% jelölte meg). Utána Tokaj (38%) és Eger (37%) következik, ugyanakkor az első helyen megjelölt borvidékek sorát Villány után Badacsony követi. A Balaton-felvidék és Szekszárd ebben a kérdésben is jól szerepelt.
Mely 3 belföldi borvidékre menne a jövőben legszívesebben egy első sorban borhoz köthető utazás alkalmával? (%)
A borvidék kiválasztásának legfontosabb szempontja (a válaszadók 40,5%-a jelölte meg) annak ismertsége, amely az előző kérdéssel is összhangban van. Szinte ugyanennyire fontosak a környékbeli látnivalók, élménylehetőségek (39,3%) – tehát a borvidékeknek ezen szempontokra is kiemelt figyelmet kell fordítani a népszerűsítés során. Hasonlóan lényeges szempontot jelentenek a borvidék pincészetei (37,9%), valamint a megrendezett események, borfesztiválok (37,3%). Ezek alapján megállapítható, hogy a vendégek szeretnének „biztosra menni”, vagyis ismert borvidéket választani, és a boros program mellett az alternatív kikapcsolódási lehetőséget is figyelembe veszik. Mindezek mellett érdemes kiemelni, hogy nincs olyan tényező, amely a válaszadók többsége számára fontos lenne, hiszen a leglényegesebb szempontokat is csupán a 40% jelölte meg.
Az egyéb szempontok között leggyakrabban az adott borvidék borait, azok ízét emelték ki a válaszadók (62 említés), továbbiak (7 fő) a borok minőségét említették. A kíváncsiság, az újdonságérték vonzó lehet (29 említés), de a korábbi tapasztalat (22) is. A barátok, ismerősök ajánlása, illetve a közös utazás szintén fontos tényező (35 említés). Érdemes még kiemelni a következőket: programok, látnivalók (17), illetve a gyerekbarát lehetőségek (7), fürdő, wellness (19), természeti környezet, táj (15), túrázás (12) – bár ezek részben szerepeltek az előre megadott válaszlehetőségek között is.
A konkrét pince kiválasztásánál a borok kerültek első helyre (51%), nem sokkal lemaradva pedig a pince, mint helyszín jellemzői szerepeltek (44%). Valamivel több, mint a válaszadók harmada jelölte meg a közeli szállást (36%), illetve a pincészet hírnevét (34%). Ezután a saját rendezvények következnek (30%), majd az étkezési lehetőség (23%), végül a borásszal/tulajdonossal való találkozás (17%). Ennél a kérdésnél is csupán egy olyan szempont volt, amelyet a válaszadók legalább fele fontosnak ítélt.
A megkérdezettek által megjelölt további szempontok között kiemelkedett az ismerősök, barátok ajánlása (47 említés), és érdemes még megemlíteni a programokat, látnivalókat (13), valamint a személyes ismeretséget (10).
További izgalmas adatok várhatók
Megállapítható, hogy a Nagy Bor Teszt 2018 eredményei megerősítették a korábbi tapasztalatokat. A felmérés elsősorban a borhoz köthető utazások tekintetében jelentett újdonságot, ahol fény derült az internetezők nyitottságára, valamint választási szempontjaikra.
Az elkövetkezendő időszak részletesebb elemzései során további információkra, összefüggésekre derülhet fény, amely megvilágítja majd az eredmények hátterét is.
A Nagy Bor Teszt főtámogatója a Winelovers, szakmai támogatója a Magyar Turisztikai Ügynökség, fő médiatámogatója pedig a Vinoport. A kutatás vezetője Harsányi Dávid.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!