A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

„Komolyan kell venniük a helyzetet”

Essi Avellan Master of Wine a magyar pezsgőkről, Tokajról és Champagne-ról

2020-02-11 | Geri Ádám


„Komolyan kell venniük a helyzetet”

Mesterkurzust tartott a Winelovers Grandon Essi Avellan, aki egy skandináv országból érkezve lett Master of Wine és a világy egyik legnagyobb pezsgőszakértője. A Vinoportnak elmondta, mi a gondja az utóbbi években tapasztalható nagy pezsgő-boommal és kik taszíthatják le a trónról Champagne-t.


2006-ban első finnként szerezte meg a Master of Wine címet. Ez milyen változásokat hozott a helyi boros életben?

 

Jóval nagyobb médiafigyelmet kapott a bor és különösen a pezsgők, hiszen az a szakterületem. Nagyon sok helyen beszélhettem róluk, még egy pezsgőfesztivált is rendeztünk, amit 3 nap alatt 4 ezren látogattak meg. Érezhetően megnőtt a champagne-ok iránt az érdeklődés és így a forgalom is. De azt gondolom, ennél is fontosabb volt, hogy a történetem vágyat ébresztett az emberekben a tanulásra. Anno én voltam a WSET kurzusokon is az első finn hallgató, most már tömegesen vesznek részt ebben a képzésben és a Master of Wine programban is, rajtam kívül azóta három honfitársam szerezte meg a címet. Elhitték, hogy nekik is sikerülhet. Ez is volt a célom, hogy az emberek valódi tudásra tegyenek szert a borral kapcsolatban, legyen saját kialakult véleményük.

 

 

Ön is említette, hogy a pezsgő a szakterülete. Olyannyira, hogy – akárcsak Márkus Györgyöt – a világ legnagyobbjai között tartja számon Tom Stevenson, a téma koronázatlan királya.  Egyikük sem Champagne-ból jött. Éppen erre az „outsider”-ségre van szükség, hogy valaki kiemelkedő szakemberré váljon?

 

Márkus György, a Champagne and Sparkling Wine World Championships zsűrijének tagja, meghívására jött Budapestre Essi Avellan

"Essi nagyon készséges volt, amikor felkértem, hogy tartson mesterkurzust a Winelovers Grandon, annak ellenére, hogy eléggé be van táblázva és rövid időn belül harmadszor járt Magyarországon. Éppen ezért egyébként abszolút képben van a magyar pezsgőket illetően. Nagyon jó vele dolgozni a Champagne and Sparkling Wine World Championships zsűrijében, meglepő, hogy mennyire egy hullámhosszon vagyunk, tavaly például 10 esetből 8-szor szinte teljes egyetértésben pontoztuk a tételeket. Örülök, hogy újra találkozhattunk."

 

Ha jobban megnézzük, a szakemberek régebben főleg a borrégiókon kívülről érkeztek, így egészen biztosan elfogulatlanok tudtak maradni. Nagyon sokan vannak például Angliából és a borbizniszből, hiszen London a borkereskedelem egyik fővárosa, így ők szinte mindenhez hozzáférnek. Ennek jelentősége persze a globalizációval csökkent, ma már inkább csak akarat, elhivatottság kérdése az egész.

 

Máshogy kóstol egy pezsgős, mint egy csendes boros?

 

A jó kóstoló alapvetően mindent jól kóstol, bár a pezsgő kétségtelenül egy nagyon speciális terület, hiszen jóval magasabb a savtartalma, emiatt sokan nem kedvelik. Másrészt természetesen tisztában kell lenni vele, mi tesz naggyá egy pezsgőt, mást kell keresni bennük, mint a csendes borokban.

 

Mennyire követi figyelemmel a magyar pezsgőforradalmat, milyennek látja a jelenlegi helyzetünket?

 

A 90-es évek közepén kóstoltam először magyar pezsgőt, az még egy másik korszak volt, azóta

hatalmas fejlődésen mentek keresztül,

 

különösen az utóbbi 10 évben. Nagyon sok kis kézműves borászat kezdett el pezsgőt készíteni, de ennél is meghatározóbb ebben a folyamatban az olyan húzónevek megjelenése, mint például a Kreinbacher Birtok, ahol megvan a vízió és a pénzügyi háttér, hogy valami igazán nagyot alkossanak. Ők nem otthon akarnak a legjobbak lenni, hanem világklasszissá akarnak válni, ezen dolgoznak minden nap. Azt gondolom, az ilyen kezdeményezésekkel tud Magyarország szintet lépni. Kíváncsian várom, mi sül ki Régis Camus champagne-mester és a Sauska együttműködéséből.

 

„Komolyan kell venniük a helyzetet”

 

Mi lehet a recept a nemzetközi sikerhez? Megpróbálni Champagne-t másolni vagy éppen ellenkezőleg, valami nagyon magyart csinálni?

 

A magas minőség elengedhetetlen, ezt ráadásul a nemzetközi ízléshez igazodó szerethető stílussal kell társítani. Természetesen a magyar karakterről sem szabad lemondani és itt megint a Kreinbachert tudom példának hozni: bátran használják a furmintot a házasításaikban, ez pedig ad egy egyedi karaktert a pezsgőiknek.

 

Tokaj is beállt a sorba, ez viszont némileg megosztja a szakembereket. Egyesek úgy vélik, nem igazán kedveznek a borvidék adottságai a pezsgőkészítésnek. Ön mit gondol erről?

 

Vannak kiváló tételek, még ha valóban nem is a legideálisabbak ebből a szempontból Tokaj adottságai. Nagyobb probléma, ami általában jellemzi a csendes boros régiókat, ahol pezsgőkészítésre adják a fejüket: ugyanazon elképzelések mentén készítik a pezsgőiket, mint a csendes boraikat. A végeredmény ennek megfelelően általában egy csendes bor buborékokkal. Ezek nagyon messze vannak a champagne-ok könnyedségétől, eleganciájától. Hozzáteszem, valóban nem könnyű megtanulni, mit kell tudnia egy pezsgő alapbornak.

 

„Komolyan kell venniük a helyzetet”

 

Pár éve azt mondta, a pezsgők, illetve a habzó- és gyöngyözőborok piaca fejlődik a leggyorsabban. Ez még mindig így van és ha igen, mi az oka?

 

Igen, a legfrissebb statisztikák is ezt mutatják. A fogyasztás folyamatosan tolódik el a könnyedebb borok felé, ezeknek az italoknak pedig általában alacsonyabb az alkoholtartalmuk. Nagyon sok munkával azt is elérték a gyártók és a szakemberek, hogy már nem az ünnepek italaként tekintünk a pezsgőre, simán az asztalra kerülhet egy hétköznapi vacsoránál is. Szintén nem elhanyagolható, hogy a nők egyre több bort fogyasztanak Indiában, Kínában, Japánban és ők is inkább a könnyedebb tételeket választják. Ráadásul a borvásárlás színhelye áttevődött a szupermarketekbe, így többségében már a nők végzik.

 

Ez a bővülés, illetve a pezsgőt is készítő pincészetek, régiók elszaporodása veszélyezteti-e Champagne vezető pozícióját?

 

Mindenképpen komolyan kell venniük a helyzetet, aminek az is része, hogy felismerik a gyengeségeiket. A legnagyobbak külön kategóriát képviselnek, de az átlagos champagne-oknak igenis javítani kell a minőségén, hogy az egész borvidék megtarthassa kiemelt státuszát. Mivel a tradicionális pezsgőkészítés költséges iparág, drága a végtermék, és

egyelőre még csak Champagne tudta ezt, mint márka, beárazni.

Azonban az angolok és az olaszok is egyre inkább hajlandók sokat fizetni már a hazaiért is, vagyis az angol pezsgőért és a franciacortáért. Ez így tud működni.

 

„Komolyan kell venniük a helyzetet”

 

Tom Stevenson 2013-ben úgy döntött, kiszáll a Decanter World Wine Awardsból és saját világbajnokságot hoz létre Champagne and Sparkling Wine World Championships néven. Ön a kezdetektől, Márkus György tavaly óta állandó tagja a három fős zsűrinek. Miért volt erre szükség?

 

Tomot hosszú ideje foglalkoztatta egy az általa kigondolt kritériumok alapján működő világbajnokság gondolata, ám nem akart a Decanternek konkurenciát. Amikor azonban el akarták venni tőle a pezsgő bírálóbizottság elnöki tisztjét, elérkezettnek látta erre az időt. Felkért engem is, hogy vegyek részt benne, és miután a Decanter nem engedte, hogy párhuzamosan csináljam a kettőt, csatlakoztam hozzá.

 

Miben más a világbajnokság, mint a Decanter World Wine Awards pezsgő kategóriája?

 

A legnagyobb különbség, hogy míg ott több külön bizottság értékelte a borokat, nálunk mindent ugyanaz a három ember kóstol és pontoz. Vagyis a termelők nyomon tudják követni, hogyan változik évről-évre az adott tételük pontszáma, amiből következtethetnek annak fejlődésére, változására. Másrészt a világbajnokságnak azért erősebb a mezőnye, oda a legjobb termelők is nevezik a pezsgőiket.



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!