Szövérdfi-Szép Zoltán a Winelovers Wine Awards-ról
"A borászok szeretnének elismert szakértőktől visszajelzést kapni a boraikról."
2023-08-11 | Bognár AttilaEgy borversenyen a borokra adott pontszámok tükrözik a zsűri véleményét. A pontok és a kiosztott érmek mellett azonban mi arra is kíváncsiak vagyunk, hogy egy-egy zsűritag összességében hogyan értékeli a nevezett borokat, és igyekszünk a lehető legtöbb bíráló véleményét megkérdezni. Szövérdfi-Szép Zoltán már a tavalyi Winelovers Wine Awards-on is bírált, ezúttal az ő észrevételeit közöljük.
Mik voltak a főbb tapasztalataid a Winelovers Wine Awards-on?
A borversenyen a könnyed, vörösboros kategóriában zsűriztem. Az első nap nagyon jól indult, több aranyérmet is osztottunk, szép kadarkák és pinot noirok kerültek a poharakba. A második nap kicsit nehezebben indult, az első 2-3 körben néhány hibás borba is belefutottunk. Viszont nagyon jól zárult ez a nap, hiszen egy nagyaranyat is kiosztottunk. Összességében tehát változó minőségű borok kerültek elénk, de alapjában véve a kadarkák például nagyon szépek voltak.
Hova helyeznéd a Winelovers Wine Awards borversenyt másokhoz képest?
Van helye a borversenyek közt és nagy jövője is lehet, főleg, hogy ki akarja nőni magát egy fontos nemzetközi borversennyé, Közép-Kelet-Európa legrangosabbjává. A zsűritagok nagyon jók, kiváló szakemberek, Master of Wine-ok, elismert nemzetközi borszakértők zsűriznek itt. Ha a verseny tovább megy ezen a megkezdett úton, akkor egyre érdekesebb és vonzóbb borverseny lesz. A borászok szeretnének elismert szakértőktől visszajelzést kapni a boraikról. Persze a vakkóstolásnak van olyan velejárója, hogy vannak és lesznek olyan borászatok, amelyek biztos sosem fognak borokat küldeni az ilyen jellegű versenyekre. Mert nemcsak a bor minősége határozza meg sokszor azt, hogy milyen minősítést kap egy bor, hanem maga a sztori, a bor mögötti történetek, amelyek egy vakkóstolón nem derülnek ki. Így előfordulhat, hogy azok a borászatok, amelyeknek ez utóbbi fontosabb, azok nem vesznek részt ilyen versenyen, bármilyen rangos is lesz a zsűri.
Viszont minden borverseny, így ez is fontos szerepet tölt be a piacon, hiszen visszajelzést nyújt a pincészeteknek, olyan vetületben is, hogy nemzetközi szinten hol állnak, és a többi nevezett pincészettel össze is hasonlíthatják magukat.
Hogy látod most jelenleg a magyar, ill. az erdélyi és román borok helyzetét?
Temesvári vagyok, jelenleg is ott élek, és főleg magyar és román borokkal foglalkozom. Tapasztalataim alapján azt tudom mondani, hogy a magyar borok minősége évről-évre láthatóan növekszik, persze a román boroké is. Viszont összevetve a román és a magyar borokat, azt bátran kijelenthetem, hogy az ár-minőség összevetésben Magyarország sokkal jobb. Magyarországnak pedig vannak olyan régiói, ahol a terroir felülírja a fajtákat, és gyönyörű terroir borok születnek. Ez Romániára nem annyira jellemző. Ott nincs egy olyan markáns borvidék, mint Tokaj vagy Somló. Viszont annál érdekesebbek a román helyi fajták, függetlenül attól, hogy vörösekre vagy fehérekre gondolunk. Ezek között vannak olyanok, amelyeknek feltétlenül helyük van a nemzetközi piacon
Melyek ezek a fajták?
Például a Negru de Drăgășani vagy a Novac, ez két olyan vörösszőlőfajta, amely nem annyira elterjedt és nem annyira ismert. A feketeleánykát Magyarországon egyre többen ismerik, főleg Balla Géza által. Fehér fajták közül pedig ott van Francusa, és a Șarbă (sárbö), amelyek Románia keleti részéről származnak és nagyon szép karakteres borokat adnak. Akár pezsgő alapbornak is jók, de nagyon élvezhető és karakteres csendes borok is készülnek belőlük. Ami az Erdélyi magyar borászatot illeti, úgy gondolom, hogy még van hova fejlődnie. Végül is itt régóta Balla Géza a húzóerő, de ott van még a Nachbill, vagy a Kárásztelki pincészet a pezsgőivel. Viszont a többi magyar borászat most kezdi kinőni magát. Például nagyon szépen fejlődnek a Bihari borászatok. Látszódik, hogy van irány, van vízió, de még sok munka kell nagyon mind a szőlőben, mind a pincében. Egyre erősebb a fiatal generáció, ami örvendetes, egyre több a fiatal hölgyek közt is a borász. De ennek a generációnak még tapasztalatokat kell szereznie, és a friss telepítésű szőlőknek is kell még pár év mire meg tudják mutatni a bennük rejlő potenciált, hogy tényleg képesek arra, hogy nagy bor készüljön belőlük.
Neked melyik a kedvenc szőlőfajtád?
Ha fehér szőlőről beszélünk akkor a furmintot nagyon szeretem, valamint a juhfarkot is. Ha pedig vörösekről van szó, akkor nagy kedvencem a Negru de Drăgășani. Előszeretettel viszem ezek hírét a világban, amerre járok.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!