Villányi elegancia 2. rész

Beszélgetés Debreczeni Mónikával

2009-04-30 | Tóth Adrienn

Kétrészes interjúnk első felében a kisharsányi Vylyan Szőlőbirtok megalakulásáról és életének nagyobb fordulópontjáról esett szó. A most következőkben Mónikával hagyományos magyar szőlőfajtákról, a csókaszőlőről és a kadarkáról beszélünk majd, valamint kihúzzuk a dugót két, az ezredfordulót megelőzően készített bor palackjából is.

A beszélgetés első részéhez kattintson IDE.

A férjed halála után Te vetted át a pincészet vezetését. Mennyire jelentettek újdonságot az így nyakadba szakadt feladatok? Marketinggel és kereskedelemmel foglalkoztál korábban, de beleláttál a pince életének más aspektusaiba is?

Persze, együtt éltem az egésszel már korábban is. Esténként a konyhaasztal mellett a gyerekek és a pincészet volt a fő témánk. Minden gondolatát megosztotta velem, sőt foglalkozott azzal a gondolattal is, hogy mi lesz, ha ő nem lesz. Az édesapja fiatalon halt meg, így sokat gondolt az elmúlásra. A halála előtt nem sokkal jutott el odáig, ha most elmenne, talán már rendben mennének a dolgok.

Azóta tudom, hogy milyen törékeny a lét, egyik nap vagyunk, másik nap már nem. Ő sem betegségben halt meg, ez bármelyikünkkel előfordulhat. Ezt az ember nem fogja fel egészen addig, amíg a közvetlen közelében valakivel meg nem történik.

Visszatérve az eredeti kérdésre, úgy gondolom, hogy a pincészetnél azóta történt beruházási döntések, belsőépítészeti munkák, az új címkék, a kommunikáció mikéntje már hozzám kapcsolódnak. Hogy ez neki tetszene-e, azt nem tudhatjuk. Az biztos, hogy ő már betelepítette volna az Zuhánya dűlőt, amit én még nem tettem meg, előfordulhat, hogy nem is fogom.

Miért különleges ez a terület?

Ez egy nagyon meredek dűlő, szinte olyan, mint egy amfiteátrum. Amikor a faluban az orgonának még híre-hamva sincs, ott már rég levirágzott. Az ide ültetett szőlő ez alapján több héttel korábban érne be a többinél. Valamikor nagyon híres borok jöttek le innen. Gyönyörű hely.

Tegyük fel, ha mégis megtennéd, milyen szőlőfajtával telepítenéd be?

Az innen származó szőlőkből legszívesebben egy mediterrán hangulatú házasítást készítenék. Hazai és nemzetközi fajtákat is telepítenék ide, például syrah-t, ami egy szép fűszeres alapot és megfelelő struktúrát adna a bornak. A zweigelt is jó lenne, mert bár a fajtával egy keresztezési hiba miatt sok gondunk van, de ennek ellenére nagyon jó cuvée alapanyag, alacsony terheléssel a syrah-hoz hasonló ízvilágot produkál.

Továbbá szívesen vennék még kékfrankost, hiszen az is élénk savú, másképp fűszeres és ráadásul helyi. A borvidéken egyre inkább emblematikus cabernet franc is ott lehet kérdőjelesen, hiszen tartást és komolyságot adna a bornak.

Ha már a fajtáknál tartunk, a legutóbbi HírTV-s Jótékonysági Borárverésen felbukkant egy csókaszőlőből készült borotok. Mesélnél erről egy kicsit, hiszen egyre többen emlegetik a nevét!

A csókaszőlőt egyelőre kicsit „marslakóként” kezeljük, véleményem szerint soha nem lesz meghatározó fajta, annak ellenére, hogy az eddigi mindhárom évjárat egyenletesen kiemelkedőt produkált. A Pécsi Kutatóintézettől kaptuk, ők kerestek egy olyan pincészetet, aki nyitott rá és kipróbálná, így a főborászunk, István döntése alapján került ide.

A csókaszőlő kapcsán azért érdemes megemlíteni a kadarkát, mert úgy tartják, hogy hajdanán együtt vinifikálták őket. A csókaszőlő arra volt hivatott, hogy a kadarkának színt és mélységet adjon. Picit a kékfrankoshoz hasonlóan élénk savú, sötét, gyümölcsös. Összesen csak néhány sorunk van belőle, így számunkra egyelőre játék: figyeljük, kóstolgatjuk, és eldöntjük majd, mi lesz vele. Az is lehet, hogy mi is megpróbáljuk a kadarkával házasítani.

Ha már a kadarkánál tartunk, álljunk meg itt egy kicsit, hiszen ez a fajta a kvázi ismeretlenségből indulva, pár év alatt komoly népszerűségre tett szert.

Tudom, nem hangzik túl romantikusan, de tisztában kell lenni azzal, hogy ez nem egy ideális tulajdonságokkal rendelkező fajta, nagyon nehéz például szőlészetileg megfelelően kezelni, de belőle bort készíteni sem egy leányálom. Úgy is fogalmazhatok, hogy ez az egyik legnehezebb fajta azok közül, amelyeket ismerek.

Valószínűleg a legtöbb termelő számára, aki foglalkozik vele, komoly kérdőjel lesz egészen addig, amíg nem szelektálnak ki egy megfelelő szaporítóanyagot. Egy olyat, amelynek megfelelő a bogyómérete, amely nem ilyen könnyen rothad, és egyenletesebben érik.

Persze valószínű, ha itthon is olyan tudományos alapon működne az oltványtermesztés, mint pl. Franciaországban, és egy kutatócsapat sok pénzt rááldozva ráállna erre a feladatra, akkor valószínűleg másképp állna a helyzet.

A beszélgetés itt nem ért végett, csak helyszínt váltott. A teraszra nyíló kóstolóhelységben két régi palackból került ki a dugó, és bár ez nem szokásos nálunk ilyen formában, engedjék meg nekem, hogy a palackok korára és elérhetőségük korlátozott voltára tekintettel, a kóstolásról röviden beszámoljak, kiegészítve azokat néhány megjegyzéssel, amelyeket Mónika még az interjú során tett.

Mindig nagy érdeklődéssel és számtalan belső kétellyel nézek szembe, amikor idősebb borokkal találkozok. Tekintettel arra, hogy az általam megkóstolt legtöbb bor az utóbbi néhány évből származik, nem mondhatom, hogy óriási tapasztalattal rendelkeznék velük kapcsolatban.

Egyben azonban biztos vagyok, mégpedig abban, hogy nem szabad őket olyan gyorsan megítélni, mint ahogy azt fiatalabb társaikkal tesszük.

Számtalan dologra érdemes figyelni. Onnantól kezdve, hogy a nyitást követően, vagy a pohárba öntve mennyi ideig szellőztetjük őket, fontos, az se túl sok, se túl kevés ne legyen. Odáig, hogy miután a bor elveszíti elsődleges, primer gyümölcsös jellegét, és a hordós érlelés aromái is átalakultak benne, vajon mi marad: egy, még mindig életképes, bölcs szerkezet, esetleg egy teljesen új, de élvezhető illat- és ízvilág.

Ha belegondolok, sok európai borkultúrában, különösen a franciáknál más stílus uralkodik, mint nálunk. Sok borukat, ha bekerülnének egy magyar vakkóstolóra, oxidáltnak, szétesettnek bélyegeznék, pedig ott épp ekkor vélik érettnek őket.

Idősebb borokat kóstolni olyan, mint egy másik kultúra közelébe kerülni. Véleményt alkothatunk róluk megszokott szemszögünkből, de megpróbálhatunk egy kicsit az ő „fejükkel” is gondolkodni. Ki tudja, talán tanulhatunk belőle. Most azonban térjünk vissza a borokhoz.

Vylyan Zweigelt 1999

A zweigeltnél lezajlott egy stílusváltás. A mai classicus borral ellentétben, ami a frissességről és a gyümölcsösségről szól, régebben komolyabb vörösbort készítettünk belőle. Sajnos a piac értetlensége miatt ezt a bort egy idő után kivettük a sorból. Pedig elégedettek voltunk vele. Külföldön több helyen aratott sikert, Alain Ducasse párizsi éttermébe is ezt a tételt listázták be még a kilencvenes évek végén.

Vylyan Kékoportó 1994

A bor története egy régi ültetvényünkhöz kötődik, amelyről először 1994-ben készítettünk bort. Ebben az évben jégverés pusztított, amitől betöppedtek a szemek. Bár kevesebb volt a termés, sokkal jobb volt a koncentráció. Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy ez egy harminc éves ültetvény volt, ami eleve gazdagabb gyümölcsöt ad, akkor el lehet képzelni a végeredményt.

Sajnos mára az öreg Portugieser ültetvényünket kivágtuk, mert egy idő után már olyan alacsony volt a termés mennyisége, hogy nem volt gazdaságos a művelés. Viszont mivel a „klónnal” elégedettek voltunk, szaporítóanyagot vettünk az öreg tőkékről, ily módon vittük tovább a szőlőt.

Már barnuló szín. Még mindig intenzív illatában aszalt gyümölcsök és fűszeresség érezhető. Idővel egyre inkább a gyümölcsösség kerül előtérbe. Ízben is párhuzamosan halad az illatban tapasztaltakkal, azonban kevésbé intenzív. A közepesnél nagyobb testhez érlelt, kerek, de még mindig töményen jelen lévő tanninok társulnak. A bor betölti a teljes szájpadlást. Nem tűnik el hamar a szánkból. Ennek a bornak, ebben a korban a szépségét kétségtelenül a szerkezete adja.

Vylyan Pinot Noir 1998

Közepesen intenzív illata kaporra, szalonnára, füstre emlékezet. Itt is szépen halad együtt az illat és az íz, az utóbbi az előbbinek tiszta lenyomata. Aromatikája egyedi, ami a szőlőfajtára általában már fiatal korában is jellemző, ám ez a palackos érlelés éveivel tovább fokozódik. Ez az „egyedi” szó itt nem a kellemetlen finom megfogalmazása, inkább azt mutatja, hogy képes felkelteni az ember érdeklődését. Kereksége ellenére teste még mindig őrzi eleganciáját. Utóízében enyhén pörkölt kávéval zár.

Így ért véget a Vylyannál és Debreczeni Mónikánál tett kirándulásunk. Jó volt kicsit a múltról beszélgetni pont annak a pincészetnek a kapcsán, amelynek a jelene mindig olyan eseménydús. Az Év Pincészete kitüntetésekkel, a borversenyeken elért helyezésekkel, irodalmi programjaikkal sokat foglalkozunk az év folyamán, de ezen a délutánon azt is megtudhattuk, milyen volt az út, amely idáig vezetett.

Ha érdekelnek további írásaink a témában, jelentkezz Téma hírlevelünkre!

Címkék

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!