2009-es aszúk a Tokaj Nyitányon
Interjú Domokos Attilával
2013-05-02 | Tóth AdriennA Tokaj Reneszánsz Egyesület idén tavasszal is bemutatta legfrissebb évjáratú aszúit a Tokaj Nyitány rendezvény keretében. Idén a 2009-es aszúk kerültek a porondra, amelyekből azonban az évjárat sajátosságai miatt sokkal kevesebb tétel állt rendelkezésre a megszokottnál. Hogy miért alakult ez így és, hogy hogyan készíthette el mégis a bemutató számunkra egyik legszebb tételét, Domokos Attilát, a Dobogó Pincészet borászát kérdeztük.
2009 aszú vonatkozásában azért volt nehéz, mert öt napunk volt arra, hogy aszúzzunk, és az alapborunkhoz egész fürtöket szüreteljünk. Október 30-a és november 4-e között folytathattuk ezt a munkát, aztán november 5-én elkezdett esni az eső, és innentől folyamatos volt a csapadék. Szerencsések vagyunk, hogy elkaptuk ezt a néhány napot, így el tudtunk készíteni kéthordónyi aszút. Ez a mennyiség persze nem jelentős, a 2007-es aszútermésünknek mindössze tizede.
Az alapbor és az aszúszemek is a Betsek- és a Szent Tamás-dűlőből származnak, a fajtaarány mindkét esetben körülbelül 70% furmint, 20% hárslevelű és 10% sárga muskotály. Az alapbor feldolgozása kíméletesen zajlott, az egész fürtös préselést követően addig erjesztettük a bort, amíg az elérte a kívánt alkoholfokot. Ezt követően kerültek bele az aszúszemek, amelyek áztatása egy éjszakán át tartott, végül kipréseltük a bort.
A 2009-es évjárat kéthordónyi aszúja egy francia és egy magyar, másodtöltésű hordóban érett, a palackozásra 2012 áprilisában került sor, mindössze 850 darabos nagyságrendben, de ezek jelenleg még nincsenek kereskedelmi forgalomban.
Az utóbbi időben a legtöbb termelő aszúínséges évekről szokott beszélni. Nektek az ezt követő évekből is lesznek aszúitok?
Nem is kevés. Bár 2012 2009-hez hasonlóan szűk esztendőnek számít a maga két hordójával, 2011-ből már jelentősebb mennyiséggel számolhatunk. Az ebből az évjáratból származó közel 3000 palack fantasztikus egyensúllyal bír: 230 grammos cukortartalma és 15-ös sava engem a 2006-osra emlékeztet.
2010 abból a szempontból lesz különleges, hogy 2004-hez hasonlóan kizárólag furmintból készítettük az alapbort és ez adja az aszúszemeket is. A hárslevelűt és a sárga muskotályt a csapadékos időjárás miatt nem tartottuk alkalmasnak. Mivel ezek egyébként is kisebb arányt képviselnek az aszúban, a palackok számát tekintve itt sem kell komolyabb visszaeséssel számolnunk.
Milyen borok vannak aktuálisan piacon tőletek, és mire számíthatunk a közeljövőben?
A 2011-es Furmint még karácsony előtt került forgalomba, azóta folyamatosak a pozitív visszajelzések. Az ugyanebből az évjáratból származó Betsek Furmint piacra kerülése már nem sokáig várat magára.
A 2010-es Izabella utca Pinot Noirt azonban valószínűleg továbbra is a pincében tartjuk. Tavaly szeptemberben kezdtünk el gondolkodni a forgalomba hozatalán, és azóta toljuk el újra és újra, mindig a következő évszakra a megjelentetését. Ezt a fajtát még nekünk is tanulnunk kell, ezért fontosnak tartjuk, hogy bár jelentős a kereskedelmi nyomás – hiszen a tétel fele lekötésre került –, mégsem lépünk vele addig elő, amíg az nincs fogyasztásra kész állapotban.
Milyen munkák zajlanak jelenleg a szőlőben, pincében?
Most a törzstisztítás, rügyválogatás van soron. A tavasz sajnos elmaradt, mégis szerencsések vagyunk, hiszen a talaj a sok csapadék miatt szépen feltöltődött, pótolva a tavalyi aszályos év miatt kialakult vízhiányt, illetve ebben a több hete tartó száraz időben könnyű volt behozni az elhúzódó tél miatt eddig tolódó szőlőmunkákat.
Az is látható, hogy nemcsak mi, hanem a természet is nagy sebességre kapcsolt, amíg március végén úgy láttuk, hogy körülbelül öt hét lemaradásban vannak a tőkék, addig mára ez egy hétre csökkent, és bízunk abban, hogy ezt is hamarosan behozza. A szőlő egy csodálatos növény, mi pedig optimistán tekintünk az idei évjárat időjárása elé.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!