Borkultúrát mindenhol, mindenkinek
2017-02-20 | Vinoport
Tavaly év végén Pop Up mesterkurzusokkal is dobbantott a Borkollégium, most pedig kihelyezett, vidéki, vagy akár fővárosi, de zárt körű tanfolyamokhoz és kóstolókhoz keresnek partnereket.
A Borkollégium célja, hogy a borismereti tudás minél több borszeretőhöz eljusson. Az intézmény ezért most olyan partnereket keres, akik vidéki városokban, vagy akár Budapesten megszervezik maguk, és/vagy mások számára is a tanfolyamokat, hogy ezáltal cégek munkatársai, baráti társaságok, érdeklődők részesülhessenek a képzésben, írja honlapján hazánk vezető boriskolája.
Amint azt az iskolát alapító és vezető dr. Mészáros Gabriellától megtudtuk: az akció nem előzmények nélküli, hiszen korábban is tartottak már kihelyezett tanfolyamokat például a Tokaj-Hegyalján és a Balatonon. Rendszeres vendégek az Etyeki Pikniken is: a Piknik Borkollégiumon bárki rövid idő alatt elsajátíthatja a kóstolás alapjait. Sőt, tavaly az Auchan üzletlánccal együttműködve vidéki áruházakban is kóstolni tanították az érdeklődőket az iskola vezető oktatói. És akkor a winelovers Nagykóstolók mesterkurzusairól és a tavaly bemutatkozott Pop Up kurzusokról még nem is beszéltünk...
Piknik Borkollégium EtyekenA honlapon is megjelent új kezdeményezés persze már jóval szervezettebb keretet adna az oktatásnak, az így megvalósuló eseményeken nem csak az alapokat, hanem akár a legmagasabb WSET-szintet is megismerhetik az érdeklődők, az ország bármely pontján, de akár a határon túl is.
Amit a Borkollégium kínál:
- kidolgozott oktatási terv és tanmenet négy szinten (bevezető, alap, közép- és felsőfok)
- naprakész tananyag(ok)
- neves oktatók, előadók
- a tanagyag elsajátításához szükséges előadások anyaga, technika, jegyzetek
- kiegészítő oktatási segédanyagok
- borsorok, borlisták (az egyes szinteken 12, 35, 54 és 75 tétel borral)
- pohár alátét lapok
- vizsga lebonyolítása, tanúsítvány (oklevél) kiállítása
- online jelentkezési űrlap, segítségnyújtás az ügyfélszolgálatban
- oktatók utazásának megszervezése (utazással kapcsolatos költségek viselése)
Amit a szervezőktől kérnek:
- résztvevők toborzása, az esemény népszerűsítése
- oktatóterem biztosítása a képzéshez
- víz- és bagett/fehér kenyér biztosítása
- kóstolópoharak (3 db/fő)
- tanfolyami segítő (1 fő)
- szállás biztosítása oktatóink részére (több napos vidéki tanfolyam esetén)
Részletek az iskola weboldalán.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!







