Forróság és jég ellenére több francia bor készülhet
Megkezdődött a szüret
2015-09-04 | VinoportHivatalosan is megkezdődött a szüret Champagne egyes részein. Chablisban viszont jégkár miatt fáj a gazdák feje. A becslések szerint összességében folytatja a növekedést a francia bortermelés.
Hivatalosan is megkezdődött a szüret Champagne-ban. Persze egyelőre nem a teljes borvidéken, hiszen a kezdés pontos ideje területeként eltérő, és nem csak a szőlő állapotától, hanem kisebb részben a munkaerő gazdaságos elosztásától is függ. Champagne-ban ugyanis, a szabályozásnak megfelelően a szüret kizárólag kézzel zajlik, több mint százezer idénymunkás segédkezik ott ilyenkor. A legtöbb háznál valószínűleg szeptember 7-én kezdenek.
Az idei nyár rendkívül száraz és forró volt a francia vidékeken, csak augusztus második fele volt valamivel csapadékosabb. Összességében a szőlők mégis remek állapotban vannak, de a szüret így több helyen szokatlanul korán indul. Franciaországon belül idén Rivesaltes volt az első szüretelő, ahogy mindig. Languedocban augusztus 7. óta szedik a fürtöket.
A francia Mezőgazdasági Minisztérium becslése szerint az idei szüret eredménye összesen 46 millió hektoliter bor lesz. Ez beleillik az elmúlt öt év növekvő tendenciájába, már ami a francia bortermelést illeti. Franciaország tavaly nyerte vissza a legjelentősebb bortermelő ország nevet.
Champagne-ban a területekről legfeljebb 10500 kilogramm per hektárt várnak, ebből hektáronként mintegy 500 kiló válogatás. Ez valamelyest csökkenés 2014-hez képest.
A szárazság miatt a keleti országrészek szenvedtek leginkább, itt az idei termésmennyiség jóval a tavalyi alatt lehet. A legnagyobb szárazság Burgundia és Elzász területén volt, Beaujolais-ból valószínűleg csak 30 hektoliter készül majd hektáronként, vagyis negyedével kevesebb mint tavaly. Bordeaux hozhatja az átlagos mennyiséget, Languedoc-Roussillon viszont 6 százalékos növekedéssel számol előzetesen.
Mindeközben Chablist elverte a jég. A jelentések szerint néhány óra alatt majdnem 100 mm eső esett, a területek 10-15 százalékát érhette kár, köztük Grands Cru és Premier Cru részeket is.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
De'Ricci: generációkon átívelő tisztelet és hűség a terroir iránt
Megjelent a Winelovers Wine Awards eredményeit listázó digitális kiadvány
Küldetésük a magyar bor (X)
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!