A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Fuxli 2013

Mit együnk hozzá? Gervai János, sommelier tippjei

2014-05-01 | Tóth Adrienn


Fuxli 2013

Idén újra lehetőségünk nyílt a teljes Fuxli-sor végigkóstolására. E szekszárdi sillereknél alapkövetelménynek számít a kékfrankos és a kadarka jelenléte, valamint az, hogy az adott tételnek a bemutatkozást megelőző közös kóstolóra készen kell állnia. A sort végigkóstolva éppen az merült fel bennünk, nem lenne-e szerencsésebb egy kicsivel több időt adni ezeknek az úgysem túl nagy palackszámban készülő tételeknek a piacra lépés előtt, hiszen azok többsége még a nyár derekát sem éli meg. Főleg az inkább vörösboros stílushoz közelítő, teltebb tételeknek állt volna jól még egy kis idő a bemutatkozás előtt.


A 2013-as Fuxlik egyrészt az évjárat hatását, másrészt az egyes termelők stílusát tükrözték. A 2013-as év savai jól állnak a könnyű súlycsoportba tartozó boroknak, hiszen azok végre olyan lendületesek és élénkek, ahogy az elvárható tőlük, a jóval lágyabb struktúrájú 2011-hez és 2012-höz képest.

Azok előtt pedig, akik évről évre végigkövetik a Fuxlik sorát, lassan kirajzolódnak bizonyos összefüggések: úgy tűnik például, hogy Sebestyén Csaba stílusához a könnyedebb, ropogósabb tételek állnak közel, míg Hetényiék kerek gyümölcsösségükkel, a Merfelsz és Tringa pincék pedig inkább beltartalmukkal hódítanak. Fuxli vásárlása előtt érdemes tehát utánanézni, hogy az általunk preferált sillerstílust melyik pince hozta idén leginkább. Mielőtt közölnénk az egyes borokról készített leírásunkat, Gervai Jánost, az Onyx sommelier-jét kérdeztük arról, hogy milyen ételeket kínálna ehhez a bortípushoz.

.

Mit együnk a Fuxlihoz?
Gervai János sommelier, Onyx

.

Tulajdonképpen nem könnyű kérdés, milyen ételt ajánlanék a Fuxlik mellé. Nyilván ahány termelő, annyiféle stílus, ezért igen sokféle ételhez illenek e tételek. Amit viszont már mi is kipróbáltunk ebben a műfajban, az a korábbi étlapunkról egy vízibivalybélszín-tatár osztrigával, ököruszállyal. Ehhez az ételhez Karner Gábor sillerét javasoltuk. Egyébként, ha a bor fűszeresebb, komplexebb, elbír akár egy vörös húst is. Sokrétű a választék: tatár beefsteak, kacsamell, borjú, malac, hal rózsaszínűre sütve. Esetleg egy kis gyümölcs megjelenhet az étel mellett a köretben, sőt desszert is szóba jöhet!

A palackokon lévő ételajánlások sokszor félrevezetőek: nem lehet általánosítani. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom a harmóniát! Ha ropogósabb, savhangsúlyosabb a borunk, lehet mellé teltebb, édesebb desszertet, vagy némileg nehezebb, zsírosabb ételt készíteni. Például libamájat, ha egy kicsit magasabb az alkohol, amely édeskéssé teszi a szánkat, és a máj mellé van egy kis gyümölcs. Persze kell hozzá a sav is, hogy ne nehezítse az ételt, hanem frissen tartsa azt. A Fuxli jól viseli az intenzívebb fűszereket is (rozmaring, rebarbara, málna, eper, bazsalikom). Ha kissé laposabb, lágyabb, lehet mellé halat tálalni, de nem mindegy, hogy hogyan van elkészítve, és mi a körete.

Összegezve a fentieket azt mondhatom: nem tudnék egyetlen ételt kiemelni. Munkám során megtanultam, hogy nem érdemes leragadni a megszokott dolgoknál, és extrém ötletekkel is lehet, sőt kell kísérletezni; akár otthon a konyhában, akár sommelier-ként az étteremben.”

.

Fuxli 2013

Eszterbauer Borászat

Fuxli 2013

A bor illata szellőztetés után alacsony intenzitású málnás és zöld fűszeres jegyeket mutat. A kortyra az illathoz hasonló aromatikai visszafogottság a jellemző, itt a piros bogyós gyümölcsökön túl fűszerességet fedezünk fel. A szerkezet ennek megfelelően könnyed testből, ehhez illő alkoholtartalomból, lendületes savakból áll. Tovább

.

Fuxli 2013

Göndöcs Lajos

Fuxli 2013

Érett, mélyebb tónusban jelennek meg a meggyes, cseresznyés illatjegyek a pohárban. A korty hol inkább a fűszeres, hol a savas, hol a pikánsan kesernyés oldalát mutatja, összességében tükröződik benne a műfaj jellemzője, az átmenet a rozéból a vörösbor irányába. Az test teltebbnek, borszerűbbnek hat, az alkohol alacsony. A sav beépül a kompozícióba, a csersavak mennyisége már észlelhető. Tovább

.

Fuxli 2013

Heimann Családi Birtok

Fuxli 2013

A halvány színintenzitással bíró bor illata a szellőztetés után zöld fűszeres, gyógyszeres, gyümölcsös jegyeket mutat. A korty gyors dinamikájú: meggyes, ribizlis jegyei feltűnnek, de nem maradnak sokáig. A test könnyed, az alkohol alacsony, a tanninok jelenléte visszafogott, a savérzet a közepes kategóriába sorolható. Tovább

.

Fuxli 2013

Herr Pince

Fuxli 2013

Rövid levegőztetés után érett gyümölcsökkel telik meg a bor illata. A korty inkább a dinamikára épít, amely a határozott savaknak köszönhető, e mellett a test nem tűnik nagynak, inkább az aromatika koncentrációján keresztül derül fény a műfajon belül magasabbnak számító beltartalomra. Az alkoholérzet közepes. Az ízvilág is a szerkezeti elemekhez igazodik, ribizlis, meggyes asszociációkat ébreszt, amelyeket rózsabors egészít ki. Tovább

.

Fuxli 2013

Hetényi Pincészet

Fuxli 2013

Erőteljes, cseresznyés, málnás illatkép fogad, amikor a pohárba szagolunk, amelyet visszafogott fűszeres jegyek kísérnek. A korty a műfajon belül a koncentráltabb tételek közé sorolható, az aromatikából és az enyhe tanninérzetből származó fűszeresség ugyanakkor a közepes mennyiségű savakkal együtt gondoskodik a bor dinamikájáról. Az érett gyümölcsösség az ízvilágban is megjelenik egy édes tónus formájában. Tovább

.

Fuxli 2013

Márkvárt Pincészet

Fuxli 2013

A bor visszafogott, cseresznyés, epres illatjegyekkel köszönti a kóstolót, amely mellett még ibolya és citrusok fedezhetőek fel. A kortyot a karakteres savgerinc uralja, e markáns szerkezeti elem némileg vissza is fogja az ízintenzitást, elsősorban a kökényes, meggyes, fűszeres asszociációkat engedve szóhoz jutni; mellette alacsonynak tűnik az alkohol és könnyűnek a test. Tovább

.

Fuxli 2013

Merfelsz Pince

Fuxli 2013

A pohárba szagolva édes tónusú bogyós gyümölcsösséget és zöld fűszereket érzünk. A műfajon belül magas fokon érett aromatika határozza meg a kortyot is, jegyeiben cseresznyét, meggyet idéz. A struktúra illik az ízvilághoz: a kontúrja kerek formát ölt, a test és az alkoholtartalom jelentős, a savak lágy fellépésűek. Beltartalma miatt lassan közelít egy vörösborhoz. Hosszú lecsengéssel zárul. Tovább

.

Fuxli 2013

Mészáros Borház

Fuxli 2013

Magabiztosan fellépő, egyenes, málnás, meggyes illat köszönt, amikor a pohárba szagolunk. A korty az illatnak megfelelő, hiszen a közepes savaknak köszönhetően kerek kontúrjai mellett is megőrzi dinamikáját. A legfőbb párhuzamot azonban az jelenti, hogy a kompozíció középpontjában kóstoláskor is a piros bogyós gyümölcsök állnak. Jó arányaival és lendületével hódító tétel. Tovább

.

Fuxli 2013

Neiner Pince

Fuxli 2013

A málnaszínű bor intenzív illatával köszönt, amely jegyeiben piros bogyósokat vonultat fel: cseresznyét, csipkebogyót, meggyet. A korty aromatikája visszafogottabb, egészen diszkréten folytatja az illatban megkezdett utat. A test könnyed, az alkohol alacsony, a savak mennyisége ezen felépítésnek megfelelő, de nem válik meghatározóvá. Cseresség alig érezhető. Laza szerkezetű, légies darab. Tovább

.

Fuxli 2013

Posta Borház

Fuxli 2013

Bár az illat visszafogott intenzitású, karakteréből egyértelmű az érett gyümölcsök jelenléte. A kortyban egy karcsú savérzet alakítja ki az első benyomást, amely mellett fűszeres és meggyes, cseresznyés aromatika, valamint enyhe tanninérzet tűnik még fel. A bor teste és alkoholtartalma a közepes súlycsoportba sorolható. Egyelőre úgy tűnik, még nem álltak össze a bor elemei, de néhány hónap múltán, várhatóan a főszezont jelentő nyári hónapokra igazán jó formába kerülhet. Tovább

.

Fuxli 2013

Sebestyén Pince

Fuxli 2013

A bor illata annak köszönheti friss, élénk hangulatát, hogy benne a piros húsú gyümölcsösség a meghatározó. Az illatban felépülő koncepciónak megfelelő a korty is, hiszen az élénk savainak köszönhetően feszes szerkezete, könnyed teste és alacsony alkoholtartalma lendületet ad a tételnek. A bor ízében is a ribizli, a meggy és a málna tér vissza, kiegészülve kevés fűszerességgel. Tovább

.

Fuxli 2013

Takler Pince

Fuxli 2013

A cseresznyeszínű bor illatában a szellőztetés után erőteljesen lépnek fel a piros bogyós gyümölcsökre emlékeztető jegyek. Kóstoláskor úgy érezzük, a korty már inkább a fűszeres zamatokról szól, amelyeknek a könnyed test és az alacsony alkohol biztosít alapot. Csersavak nem tapasztalhatóak, a savak mennyisége közepes. Egyenes kompozíció, amely a fűszeres jegyeit a lecsengésben is őrzi. Tovább

.

Fuxli 2013

Tringa Borpince

Fuxli 2013

A pohárba szagolva magas fokon érett, édes hangulatú gyümölcsösséget érzünk, amely mellett marcipán is felfedezhető. A siller műfaján belül e tétel már kétségtelenül a magasabb beltartalmú borok közé sorolható: a test robusztusabb, a tannin egyértelműen megjelenik, az alkohol magas. Megőrzi ugyanakkor életteliségét, hála a karcsú savérzetnek és a fűszeres aromatikának. Tovább

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!