Hogy indult a szüret délen?
Szekszárd, Villány, Dél-Balaton
2011-09-19 | Tóth AdriennMár a Borfesztiválon is mindenkitől azt hallottuk, kevés a borász a rendezvényen, mert mind szüretelnek, és valóban, a jó időnek hála, szeptember közepére igencsak előrehaladott stádiumba került a különböző szőlőfajták szedése. Mivel ebben az időszakban dőlnek el a legfontosabb kérdések a jövő borainak tekintetében, mindenki nagyon kíváncsi arra, hogy állnak a munkák, milyen a termés. Következő összefoglalónkkal egy pillanatfelvételt szeretnénk készíteni déli borvidékeinkről: Szekszárdról, Villányról és a Balaton déli partjáról.
Bősz Adrián – Szekszárd
A fiatal szekszárdi borász szerint egészen jól indult a szüreti időszak, bár Adrián elmondta, ő nem szeret jóslatokba bocsátkozni, arról a tételről beszél csak szívesen, amely már a pincéjében van. Általánosságban azonban az idei termésről elmondható, hogy szépen beértek a szőlők, egyelőre jók a savak és a mustfokok is. Bár az elmúlt két hónap aszályosabb időszaka érződik a déli fekvésű, melegebb dűlőkben, ahol elindult egyfajta töppedés, így kicsivel alacsonyabb lesz a lékihozatal, azonban komoly problémákkal itt sem kell számolni.
Augusztus végén, szeptember elején a rozénak szánt menoir-ral kezdték a szezont, amelyet múlt héten - az ugyancsak ehhez a borhoz használt - kékfrankos, valamint a classic rajnai rizling követett. A rajnai szép, sötétzöldre érett be, elegendő beltartalommal, kiegyensúlyozott sav-cukor aránnyal. A rozénak szánt kékszőlők esetében azonban oda kell majd figyelni az északi fekvésű, hűvösebb és a déli fekvésű, melegebb területről származó termés megfelelő házasítására a kiegyenlített végeredmény érdekében.
Ha az időjárás ilyen kedvező marad – és ebbe még egy kis eső is belefér –, várhatóan minden szőlőt kint tarthatnak a teljes érés eléréséig. Ami még hátra van, az a kadarka, a kékfrankos, a merlot és a cabernet franc, meg persze a szelekciónak szánt rizling. A pincészet magasabb kategóriájú boraira, amelyekre a gólyás címke kerül, a későbbi szüret, és így természetesen a nagyobb beltartalom a jellemző.
Bujdosó Ferenc – Dél-Balaton
A Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet borásza a Vinoportnak elmondta, már túl vannak a fehérszőlők szüretének kétharmadán. Leszedték az illatos fajtákat, a sauvignon blanc-t, a chardonnay-t és a szürkebarátot, és a héten szedik a Seccónak szánt királyleánykát és a rozénak szánt merlot-t. Az ugyancsak e borhoz szükséges pinot noir már ki is erjedt a pincében.
A mustfokkal a Balaton déli partján sincs gond, minden szépen megérett, maximum a korai fajtáknál volt érezhető egy kis megtorpanás, őket az augusztus eleji rossz idő, kis mértékben visszavetette. A közepes és késői érésű szőlőfajták esetében ezzel a problémával nem kell számolni.
Ferenc saját tapasztalatai szerint, ami különlegessé teszi ezt az évet, a tény, hogy a savak egyelőre nem égtek el a magas cukorfok kialakulása mellett. Úgy véli, ebben, esetükben komoly szerepe volt annak, hogy most fordult termőre több saját telepítés, amelyek esetében az adott termőtájhoz legjobban illő fajtákat választották ki. A kékszőlők és a tramini szüret várhatóan október első hetében kezdődik majd. A szőlő jelenlegi állapotából úgy tűnik, idén minden esély megvan az Aranyhíd elkészítésére, amely egy késői szüretelésű, édes tramini.
Kvassay Levente– Villány
Augusztus 26-án kezdték a szüretet egy, a pincészet életében újnak számító fajtával, a zöld veltelinivel, amelyet Siklóson, a Máriagyűdhöz tartozó Zuhánya dűlőben szedtek. Ezt követte szeptember 6-án a kékfrankos a rozéhoz és a portugieser; de már a pincében van a sauvignon blanc, a Makár tetőről vásárolt, prémium bornak szánt pinot noir, valamint az olaszrizling is. A prémium kékfrankos a legutóbbi szüret eredménye, már csak a nagy vörösfajták vannak kint: a merlot, a cabernet franc és sauvignon. Ha azonban ilyen idő marad a továbbiakban is, várhatóan egy-másfél héten belül ezeket is leszedik a villányi borászatnál.
A déli borvidéken dolgozó fiatal borász elmondta, idén különösen figyel a borok savtartalmára, nem szeretné, ha ezek elégnének, mert a kellő savgerincet fontosnak tartja a villányi borok esetében. A munka beosztását nehezíti, hogy az egyes fajták között szinte nincs is átmenet, mert a késői érésű fajták is a szokásosnál előbbre járnak, hála az utóbbi hetek 25-30 fokos nappali középhőmérsékletének.
Bár 2007 óta alkalmazzák a technikát, idén különösen fontos az éjszakai szüret. Ennek az az oka, hogy óriási különbség van az éjszaka és a nappal szedett szőlő hőmérséklete között. Míg az előbbi 14-15 fokosan, a kéz számára hűvösen érkezik a pincébe, addig az utóbbinál előfordulhat egy, akár 30 fokos hőmérséklet is, ami esetleg azzal járhatna, hogy a szedést követően még a szőlőben megindul a bogyók erjedése, ahelyett, hogy arra kontrollált körülmények között a hűvös pincében kerülne sor.
Az évjáratot egyébként Levente 2007-hez hasonlítja, hála a várhatóan nagy mennyiségnek és egyenletesen jó minőségnek, úgy véli, a prémium szegmens legtöbb borát elkészítik majd a borászok. Villányban ezt az elképzelést támogatja az idei portugieser is, amelynek színárnyalata ugyanolyan lilás, extrakttartalma ugyanolyan magas, mint a 2007-es volt.
Szüreti jelentésünket hamarosan folytatjuk.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!