Könyv a Royal Tokaji dűlőinek történetéről
Interjú Nagy Kornéllal
2014-11-14 | Tóth Adrienn
November 20-án egy borkóstoló keretében mutatja be a Royal Tokaji a Dűlők legendája című kötetet. A Selection.hu borszaküzletben zajló eseményen négy dűlőszelektált száraz furmint és négy aszú kerül majd a poharakba. A Betsek-, a Birsalmás-, a Mézes Mály-, a Szent Tamás- és az Úrágya-dűlőket több szemszögből is megismerhetik majd a helyszínre érkezők, egyrészt a száraz furmintok és az aszúk által, másrészt a kötet és annak szerzője, Nagy Kornél történész, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa segítségével, aki a Vinoportnak nyilatkozott a debütáló művel kapcsolatban.
A Royal Tokaji csapatát régóta ismerem, a pincészet vezetősége keresett meg három évvel ezelőtt, és kért fel, hogy írjam meg ezt a könyvet. Ezt megelőzően gyakran előfordult, hogy a pincében kóstolás közben a borvidék és az egyes termőterületek történetéről beszélgettünk; azt szerették volna, ha ezt tárjuk rendszerezett, de ismeretterjesztő, a nagyközönség számára is érthető módon a borkedvelők elé. Sokan keveset tudnak Hegyaljáról, és sok olyan mítosz is kering, amelynek köze sincs a valósághoz.
Mely korszakokról, területekről van szó a kötetben?
A középpontban a Royal Tokajinak is otthont adó Mád mezőváros története áll. Ez előtt azonban összefoglalom az előzményeket, hiszen Hegyalja felemelkedését akkor érthetjük meg igazán, ha alaposabban elmerülünk a honfoglalástól a mohácsi vészig tartó időszakban. Ezek az évszázadok alapozták meg ugyanis azt, hogy Tokaj Magyarország vezető borvidékévé nője ki magát.
Azért is érdekes ez az időszak, mert könyv kapcsán végzett kutatásaim során több olyan bizonyíték tárult elém, amelyek alapján annak a nézetnek váltam a hívévé, hogy Hegyalja már a mohácsi vész előtt egyike volt a három vezető borvidéknek a Szerémséggel és Sopronnal együtt.
Mád mikor vált fontos településsé Hegyalján belül?
A kötetben Mád története kapcsán a 16-18. századra fókuszálunk, ami azért is fontos, mert egészen a 16. század végéig a borvidék életében inkább az északon fekvő települések játszották a legnagyobb szerepet. Ez nem azt jelenti, hogy a ma jobban ismert déli régió, szőlőtermő tájként ne lett volna elismert, de a központ mégsem itt volt.
Mikor változott meg ez a szituáció?
Az 1570-80-as években már Mádon üléseztek a hegyaljai mezővárosok, hogy szabályozzák az úgynevezett szőlőrendtartást, amely a szőlőmunkákkal kapcsolatos kérdéseket rögzíti a munkabértől a szőlészeti munkákig. Úgy is mondhatnánk, hogy ez annak a kornak a hegybírói találkozója volt.
Sajnos az ebben az időszakban lezajló tatárdúlás és a tizenöt éves háború során sok dokumentum megsemmisült. Ezeket a szabályokat később emlékezetből írták le, és tállyai törvényekként váltak ismertté. 1641-ben aztán ismét Mádon üléseztek a hegyaljai mezővárosok, hozzájuk ekkor már felvidéki szabad királyi városok képviselői is csatlakoztak, akiknek szőlőbirtokaik voltak a régióban. Ez alapozta meg a közismert 1737-es királyi határozatot, amely zárt borvidékké nyilvánította Tokajt.
Valóban gyakran emlegetjük ezt az évszámot az egyes dűlők történelmi hátterének emlegetésekor.
Mi történészek nem szívesen használjuk a dűlő kifejezést.
Miért kerülitek?
A szőlészetben a dűlő kifejezés a filoxéravész után, az 1890-es évektől kezd elterjedni, korábban ez a szó inkább egy szántóföldi egységet jelentett. Régen inkább a szőlőhegy és a szőlő/szőlőrész fogalmakat használták. Ebből az első egy nagyobb egységet jelöl, az utóbbi pedig ezen belül egy kisebb zónát.
Hogyan zajlik egy olyan könyv előkészítése, mint ez? Hogyan dolgozik egy történész?
Sokakban élnek sztereotípiák a történészekkel kapcsolatban. Öreg, vastag szemüveget viselő embereket képzelnek el, akik sötét szobákban poros iratokat vizsgálnak. És az utóbbi igaz is, valóban fontos része van a munkánkban a régi dokumentumoknak, de én már számítógéppel és digitális fényképezőgéppel dolgozom.
Ha egy ilyen könyv megírására vállalkozol, természetesen fontos az úgynevezett másodlagos szakirodalom olvasása is, amely más szerzőknek a tárgyról szóló műveit jelenti, kihagyhatatlan azonban az elsődleges forrás, amely okleveleket, birtokleveleket, régi dokumentumokat jelent.
Ezek felkutatása sok esetben jelentős munkaszervezést követel, hiszen az adott levéltárnak napokkal előbb be kell adni a kérelmet, hogy mikor melyik iratot szeretném megvizsgálni. Szerencsére azonban az Országos Levéltárban 2000-ben digitalizálták a középkori és koraújkori okleveleink jelentős részét, így ezeket az irodámból számítógépen keresztül bármikor elérhetem.
A sok forrásból tehát rengeteg információ árad feléd. Hogyan lesz ebből összefüggő szöveg?
A történész munkája olyan, mintha egy kirakót kellene összeilleszteni. Tulajdonképpen mi is nyomozunk, csak nem a közelmúltat, hanem a régmúltat vizsgáljuk. A folyamatot úgy írhatnám le, mint a görög táncot, a szirtakit: először egészen lassan indul, ilyenkor az embernek még abból a szempontból is kételyei támadnak, hogy lesz-e egyáltalán valami belőle. Idővel aztán egyre jobban felgyorsul, ahogy az összefüggések kirajzolódnak.
A precíz munkához persze elengedhetetlen, hogy forráskritikával éljünk, hiszen akár egy ma zajló nyomozás folyamán, úgy régen is előfordult, hogy nem igazat mondtak vagy írtak az emberek. A kor és a dokumentumok megértéséhez ezentúl szükséges még a nyelvi felkészültség is, hiszen az általam vizsgált időszakban az iratok többsége nem az akkori magyar nyelven került lejegyzésre, hanem latinul.
Sok évszázaddal ezelőtti történéseket vizsgálsz. Mi teszi ezt jelentőssé a ma élő ember számára?
A forrásanyagok szempontjából Hegyalja az ország legjobban dokumentált történelmi borvidéke, és ennek jelentős rész sajnos még nincs feldolgozva. A kötet azt az üzenetet kívánja eljuttatni a borkedvelők és az itt dolgozó borászok felé egyaránt, hogy egy csiszolatlan gyémánton ülünk. Erre sokan még mindig nem döbbentek rá.
A Dűlők legendája nem kerül kereskedelmi forgalomba, a Royal Tokaji pincészet borcsomagjainak részét képezi majd.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!