Szent Donát Birtok borok a fordulat előttről
Most vegye!
2015-09-30 | VinoportNemrég Kovács Tamásnál jártunk a Szent Donát Birtokon, és a minden tekintetben szuper új éttermük, a Márga teraszán újabb változásokról, kísérletezésről, természetes szőlőművelésről és borkészítésről beszélgettünk. Interjúnkból megtudhatja, hogy a Birtokon ez évtől új szelek fújnak, és a most vásárolható borok valószínűleg egy korszak utolsó évjáratai. Öt ajánlat a termékskáláról.
Az interjúért kattintson ide >>
Alább pedig a borsor:
1. Csopak 2013
A Csopakon készülő borok csak akkor viselhetik a termőhely nevét, ha olaszrizlingből készülnek – az hogy egy termőhely nevét egyetlen fajta viselheti, ez egyedülálló az országban. Ez a bor a pince alapbora, termése a Sáfránkert, a Slikker és kisebb részben a Nagykút területekről származik. 20 százaléka kapott hordós érlelést. Illatában a palackérés érezhető, kis almásság, birs, érettség, rusztikus, mégis elegáns karakter.
A bor 2014-es kiadása még pihen, ahogy korábban ez is megkapta az maga idejét a palackos érésre. 2014-ben a viszontagságos évjárat miatt nem készül Szent Donát dűlőválogatás, minden alapanyag ebbe a borba kerül majd.
2. Birtok Furmint 2013
A termés a Szitahegy 7 éves tőkéiről származik. Itt a talaj meszes, löszös. Érett, lekerekedett fajtajegyek áradnak a pohárból. A bor csontszáraz, kellő savakkal. Karakteres, de nem tolakodó. A kortyban jelentős szerepet kap a tölgyfahordó: Kovács Tamás másod- és harmadtöltésű, 225 literes hordókban érlelte a bor 20 százalékát. A Szent Donát borok általában legfeljebb 4-5 hónapos hordós érlelést kapnak.
3. Márga 2013
80 százalékban furmint a Nagykút dűlőből, 20 százalékban olaszrizling. Kisebb része hordóban erjedt, 60 százaléka pedig hordóban is érett. Illata komolyabb tartalmat ígér, határozott, karakteres. A korty elsősorban almás, a hordó szépen integrálódott.
A bor csavarzárat kapott, és éppen azért került csak idén tavasszal forgalomba, hogy lássák, hogyan fejlődik ilyen zárással. A borász szerint a módszer bevált.
4. Meszes 2013
A Márga párja, a fajták fordított arányban kerültek bele: ennek nagyobb része olaszrizling, kisebb része furmint a Szitahegyről. Éppen ezért ez a bor – ahogy a pince minden komolyabb olaszrizlingje – parafadugót kapott csavarzár helyett.
Orrban szégyenlősebb, illata kevésbé intenzív. Teste is vékonyabb. A korty eleje inkább virágos, a végén a hordó jegyei domborodnak ki. Szép ívű, kellemes savakkal.
5. A három dűlős bor
Csalunk. Ötödik ajánlatunk nem egyetlen bor, hanem három, együtt, egy díszdobozban. A három dűlős olaszrizling, a Berekhát, a Nagykút és a Kishegy ugyanis együtt, egymás mellett igazán izgalmasak – ezt a címkéjükön megjelenő három eltérő színű pötty is jelzi. A pöttyök színe a különböző talajokra, kőzetekre utal, amelyről ezek a borok fakadtak.
A Berekhát 2013 permi vörös homokkő alapkőzetű területről, 40 éves tőkékről, amelyek még nem kaptam Csopaki Kódex minősítést, de annak szellemiségében gondozzák őket, és tőkepótlás után, hamarosan indulnak a címért. A bor illatában az érett alma jelenik meg, robosztus, ásványos. A szájban jó savérzet, elegáns hordóhasználat érezhető.
A Nagykút 2013 márgás, mészköves területről. 2014-től Csokai Kódex által jegyzett terület. A bor inkább neutrális, az ásványosság még hangsúlyosabb benne. A korty hosszú, jó savak kísérik.
A Kishegy pedig mészkő talajról származik, a Csopaki Kódex által minősített területről, a Kódex védjegyével ellátott tétel. A Birtok legmagasabban, 300 méteren fekvő területe, összesen fél hektár. Bora rendkívül ásványos, karakteres. Termál, só, és maga Csopak, a gyümölcseivel.
Arról, hogy mit is jelent a Csopaki Kódex a borkészítés szempontjából, a rendszer oldalán olvashat bővebben.
Nézze át azt is, hogyan szerepeltek a Vinoport vaktesztjein a Szent Donát borok korábbi évjáratai >>
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Megjelent a Winelovers Wine Awards eredményeit listázó digitális kiadvány
Küldetésük a magyar bor (X)
Magyar fotós, a Borkollégium oktatója nyerte az OIV Centenáriumi fotópályázatát
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!