Tanulmányúton Ausztriában
Bukolyi Marcell, a Gál Tibor Emlékdíj nyertesének beszámolója
2014-09-16 | Tóth Adrienn
A 2014 februárjában kilencedik alkalommal megrendezett Magyar Borok Bálján megújított rendszer keretében került kiválasztásra a Gál Tibor Emlékdíj. A Winelovers rendezvényszervező csoport Gál Tibor családjával egyeztetve döntött arról, hogy a jelölésre a korábbi Év Bortermelője díj győzteseit kéri fel, majd ezt követően a döntősökre való szavazást megnyitja a nagyközönség előtt. A legtöbb voksot Bukolyi Marcell, az egri Bukolyi Családi Birtok borásza kapta, akit a bál szervezői egy tanulmányút finanszírozásával is díjaztak. Beszámolójában Marcell kitér az út folyamán szerzett tapasztalataira.
„Idén februárban az a megtiszteltetés ért, hogy én mint fiatal magyar borász vehettem át a 2014. évi Gál Tibor Emlékdíjat. Nagy öröm volt ez számomra, hiszen beigazolódni látszik, hogy az úton, amelyen néhány évvel ezelőtt elindultam, jó irányba tartok. A díjjal azonban nem csak egy megtisztelő elismerést, bátorítást, pozitív visszacsatolást kaptam a szakma és a közönség részéről, hanem egy szakmai ösztöndíjat is, amit idén nyáron egy külföldi tanulmányút formájában használtam fel a feleségemmel, Lillával.
Az úti cél Ausztria volt, igen sokszínűen összeállított programtervvel. Ausztria sok szempontból jó példa előttünk, górcső alá vettük hát, hogy miben rejlik a sikerük borfronton. Az első állomásunkként Bécset jelöltük meg, hiszen tudatosan a VieVinum kiállítás időpontjához igazítottuk az utunkat. De ha már Sopron környékén jártunk, az Erhardt étterembe feltétlenül be kellett köszönnünk, ahol a vendégszeretetben ezúttal sem csalódtunk. Az itt eltöltött remekbe szabott pihenőt követően, egy rövid ruszti kitérővel, megérkeztünk Bécsbe.
A VieVinum önmagában is izgalmas program egy borász számára, azonban mi elsősorban a kiállítással egybekötött Nemzetközi Blaufränkisch – Kékfrankos – Lemberger kóstoló miatt látogattunk el oda. Ezen a kóstolón 52 osztrák, német, magyar, szlovákiai és romániai termelő 148 kékfrankosát kóstolhatták a jelenlévő szakírók és a meghívott kereskedők. Mi a Bukolyi Családi Birtok színeiben értelemszerűen a magyar csapatot erősítettük, és azt hiszem, egyáltalán nem vallottunk szégyent.
A színvonalas kóstolót este egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetés követte a bécsi magyar nagykövetségen, ami kitűnő fórumnak bizonyult a kékfrankos fajtában rejlő potenciálnak, a fajta nemzetközi népszerűsítésének és a határokon átnyúló együttműködési lehetőségeknek a megvitatására. Nagy élmény volt többek között az is, hogy a hihetetlen lendületű Willi Klingerrel, az Osztrák Bormarketing Egyesület vezetőjével társaloghattam erről a témáról, ami engem is élénken foglalkoztat. Bízom benne, hogy a nemzetközi összefogás megvalósul, és a világban közép-európaiként, egyesített erővel visszük majd a hírét a kékfrankosnak.
A bécsi programjainkat követően Wachau felé vettük az irányt. Nem először jártam már ott, de ezúttal is lenyűgözött a borvidék látványa. Irigylésre méltó, hogy a fővárosuktól nem egész egy órányira, csodálatos „falusi” környezetben, csendben, békében élnek és dolgoznak a borászok úgy, hogy mindeközben világszínvonalú minőséget készítenek akár rizlingből, akár zöld velteliniből. Mondanom sem kell, hogy értékesítési gondokról hírből sem hallottak, mivel az osztrák bor ma a világban kifejezetten trendinek számít. Lehet, hogy ezt a nyugalmat egy kicsit Willi Klingernek is köszönhetik? Valószínűleg igen.
A Domäne Wachau, mintegy 440 hektárról szüreteli Wachau szőlőinek jelentős részét, és palackozza hihetetlen magabiztosságú borait, magasan átlagon felüli minőségben, ami 2009-es látogatásom alkalmával lenyűgözött. Ezúttal az „aha-élmény” elmaradt, öt évvel „érettebben” az fogalmazódott meg bennem, hogy mi is tudnánk hasonlót, ha a szándék, a tapasztalat és a technológiai háttér ezen a szinten is adott lenne. Nem gondolom lehetetlennek.
Enyhe felsőbbrendűség feltételezhetően kialakult a helyi borászokban a nemzetközi értékesítési és szakmai sikerek okán, mivel a felkeresett borászatok jelentős hányada ignorálta az ifjú magyar borász érdeklődését. A meglátogatott borászok közül a legszebb élményt Emmerich Knoll adta. A Knoll borászat a „szövetkezet” magabiztosságát magasabb fokú komplexitással, több egyediséggel hozta, élmény volt a boraikat kóstolni.
Az utunkat a Mondsee irányában folytattuk, majd egy Salzburg felé tett kitérővel Karintiát és Stájerországot kerestük fel. Szakmai szempontból ez utóbbi újabb élményeket tartogatott. A gazdag termőképességű talajokon kukoricát és tököt termesztenek, míg a jó fekvésű domboldalakat szőlőültetvények borítják. Végigjárva a Weinstrassét, belekóstolhattunk a helyi termékekbe az üde fehérboroktól a tökmagolajig.
Ausztria előttünk jár; elsősorban a hatékonyságuk kiemelkedő. Szerényebb adottságaikat is olyan magabiztosan kamatoztatják, hogy mi a jelentősen nagyobb ökológiai potenciálunk ellenére is alig tudjuk tartani velük a lépést. Megfogalmazódott bennem azonban az, hogy a felzárkózás kizárólag szándék kérdése. Ha akarnánk, mi is tudnánk ugyanezt, sőt…”
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!