A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Tudhatjuk-e, mit hoz a múlt?

Bordeaux-i évjáratelemzés

2013-11-18 | Sánta Zoltán


A minap jó nevű, de nem sztár bortermelő fehérborát bontottuk fel: a címke ismerős volt, készítője nem az típus, aki fajtáról fajtára, évjáratról évjáratra változtatatja azokat; a bor meglehetősen jól vizsgázott, s akkor néztem csak meg: a palack 2010-es nedűt rejtett. S mivel e sokak által nagyon lesajnált évjáratból nem ez az első pozitív meglepetésem, feltettem a kérdést magamnak: rendelkezünk-e kellő ismeretekkel, tudással, tapasztalattal, hogy bizonyos körülmények okán megfellebbezhetetlen és általánosító véleményt mondjunk egy adott évjáratról? Vajon nincsenek-e sajátos mezoklímák, fekvések, talajok, szőlész-borász tudás, amik felülírhatnak bármit? Még egy 2010-es évet is?


 

Mindez azért is jutott eszembe, mert a La Revue du Vin de France kolumnistája, Jean-Robert Pitte (aki nem mellesleg a Sorbonne földrajzprofesszora, az Institut tagja, azaz francia akadémikus és a Francia Borakadémia elnöke) a lap októberi számában azon füstölög, hogy a megmondó emberek már a szüret után néhány hónappal kimondják a verdiktet, mint pl.:„az évszázad évjáratával” állunk szemben. Fiatal borkedvelőként vásárolt egy karton cru bourgeois-t a kitűnőnek mondott 1975-ös bordeaux-i évjáratból. A bor azonban 10 év után is ugyanolyan barátságtalan, zárkózott, ornamentika nélküli volt, mint fiatalon.

Különösen megkérdőjelezhető egy bor megítélése az en primeur eladások során, a szüretet követő tavaszon. Ma már evidencia talán, hogy sok château-nál erre az időre a végleges házasítás talán el sem készül. Még inkább elgondolkodtató a burgundi borok megítélése: az Hospice de Beaune-t, azaz a tradicionális burgundiai árverést mindig november 3. vasárnapján rendezik, alig pár héttel a szüret után. Azaz döntenek minőségről, árakról. Így aztán nem csoda, ha nagy „mellényúlások” is akadnak.

Bordeaux-ban nagyon jónak kiáltották ki az 1997-es évjáratot, ez azonban jottányit sem igazolódott. Ugyan így Jean-Robert Pitte szerint nagy melléfogás volt a 2005-os burgundik megítélése: nagyon egyenetlennek bizonyultak a borok, bár ezzel az állítással nem ért mindenki egyet.

Talán nem véletlen azonban, hogy – mint írja – a XX. század második felében csak néhány vitathatatlanul kivételes évjárat akad: 1945, 1947, 1949, 1961, 1970, 1982, 1990. (Ahogy malíciózusan megjegyzi a cikk végén: addig maradnak a nem évjáratos champagne-ok biztos pontként, és a csak a legjobb években készített évjáratosak…).

Tudhatjuk-e, mit hoz a múlt?

Két-három év távlatában már talán könnyebb dolguk van, lehet az ítészeknek, gondolnánk. De hányszor futunk bele tételekbe, amiket fejlődésük egy-egy szakaszában egészen kitűnőnek tartottunk, s nem csak mi, de mások is: versenyeket nyertek, a palackokon csak úgy sorjáznak a sztikkerek, aztán alig telik el egy-két év, és vagy Csipkerózsika-álomra szenderülnek, vagy idő előtt kimúlnak. Na, ezért nem szeretek én egy borversenyen a „potenciálról” sokat hallani. Ott és akkor kell a bornak bizonyítania, s akkor pedig az ihatóság a fő szempont. Ha a bor megéri és megérdemli, majd tessék azt évek múlva nevezni akkor a versenyre. Nem lehetetlen, hogy nyer, de nem biztos…

Iránytű azonban szükséges a vásárlóknak, sommelier-knek, érdeklődőknek, a sok-sok borkalauz csillagozza az évjáratokat, szakmai szervezetek kis kártyákat adnak a borvidékek évjárati besorolásaival, és rendjén is van ez így. Semmi sem pótolja azonban a személyes tapasztalatokat, a termelő ismeretét.

Franciaország a maga több mint 800 ezer hektár szőlőterületével, hatalmas borvidékeivel túlságosan nagy ahhoz, hogy egy cikk keretében taglaljuk, de érdemes talán az egyik legjelentősebbet, Bordeaux-t górcső alá venni.

A 2010-es és 2011-es évjáratokról mára elég sok információ rendelkezésre áll, sőt a La Revue de Vin de France profi kóstolócsapata a bordeaux-i csúcsborokról (grands cru-k) véleményt is mondott a szeptemberi számban (évente több mint 7 ezer borról adnak számot, s ezt könyv formában is megjelentetik minden esztendőben, ami kitűnő segítség a vásárláshoz).

A 2010-es szüretkor már kivételesnek tartották az évjáratot, s most megerősödni látszik az a nézet, hogy ez legendás évjárat lesz, nagyon hosszú érlelhetőséggel. A 2011-es borokat korábban lehet majd fogyasztani, s különösen a száraz fehérek tűnnek ki: frissebbek és illatosabbak 2010-es társaiknál. A 2009-es borok egyenletesebbek, de a 2010-es termésből még grandiózusabb nedűk kerültek palackba. A szaklap történetében még sohasem osztottak ki ennyi maximális pontszámot: kilenc bor kapott 20 pontot a 20-ból.

Elképesztő egyensúly jellemzi Médoc és Graves cabernet sauvignonjait, szép tanninstruktúrával. A bal parti merlot-k teltek, színben mélyek, és mégis frissességükkel tűnnek ki. Az évjárat azonban igencsak atipikus: a virágzástól a szüretig eltelt időszak a szokásos 100 nap helyett 120-ra rúgott, és a gyümölcsnek éppen ez a lassú, hosszú érési időszaka rejtőzik e fantasztikus egyensúly mögött.

A korábbi nagy évjáratokat (1949, 1959, 1961) a korai érés jellemezte, míg 2010-ben a szőlő úgy érte el a teljes fenolos érettséget, hogy megmaradt a magas savszint is! A szakértők ma úgy ítélik meg, hogy Médoc-ban a 2010-es borok akár 50 évnél is tovább lesznek eltarthatók. A jobb parton, azaz Saint-Émilionban az új minősítési rendszer (na, erről majd egy másik alkalommal szólunk…) egy nagy évjáratban vizsgázik: itt a merlot-k brutális, 15% fölötti alkohol mellett is elképesztően frissek maradtak. De figyelem! E borokat legalább 10-20 évre el kell rejteni a pincék mélyére!

Tudhatjuk-e, mit hoz a múlt?

A Graves-ban készített borok tanninstruktúráját is a cabernet határozza meg, egyensúlyuk elsőrangú, de hosszas palackos érlelésre lesz szükségük ahhoz, hogy illatukat és ízüket a maguk teljességében élvezhessük. Mi ugyan meg vagyunk győződve Tokaj primátusáról, fél szemmel azért érdemes Sauternes-re is figyelnünk. Nos, e boroknak a sémillon 2010-ben különösen szép pörköléses aromákat kölcsönöz, minden bizonnyal megnyerő és nagy borokat kóstolhatunk majd.

A 2011-es borok helyzete nem könnyű, hiszen a nagyon kiegyensúlyozott 2009, illetve a már most legendának számító 2010 után születtek, ráadásul egy igen szeszélyes nyarat követően. Az évjáratot tulajdonképpen csak a szép ősz mentette meg. E borok behízelgőbbek, s az odafigyelő borászati eljárásoknak és a rövidebb érlelési időnek köszönhetően frissebbeknek és gyümölcsösebbnek tűnnek.

Hamarabb válnak majd ihatóvá 2010-es társaiknál, már akár 2015-ben (!) is kibonthatunk majd egy-egy palackot. A fehérboroknál azonban a 2011-esek meggyőzőbbnek tűnnek a 2010-eseknél. Frissebbek, feszesebbek, zamatosabbak, illatosabbak,és mégis, már szépen ki is nyílnak. Egy-egy szép, gyümölcsös sauternes-i palack jól példázza majd ezt az évjáratot.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!