Szarvas, a tarcali Király szőlő
Dűlőtörténelem
2016-05-21 | Nagy Kornél
A Szarvas szőlő az 1411 óta jegyzett történelmi Mézesmál szőlőhegyből vált ki a 16. század végén. A ma ismert Szarvas a történelmi területnél jóval nagyobb kiterjedésű. A múltban sokkalta kisebb terület volt, az 1749. évi szőlőbirtok rekonstrukció után lett nagyobb a területe.
A Szarvas szőlő az 1411 óta jegyzett történelmi Mézesmál szőlőhegyből vált ki a 16. század végén. A ma ismert Szarvas a történelmi területnél jóval nagyobb kiterjedésű. A múltban jóval kisebb terület volt − és mint majd látni fogjuk –, az 1749. évi szőlőbirtok-rekonstrukció után nagyobbították meg.
A szőlő vagy dűlő elnevezését Zemplén vármegyei Szarvas (Zaruas, Sarwas, Zorwas írott fomákban) nemesi család után kapta. A 14−15. században a család neve Sátoraljaújhelyen keltezett oklevelekben gyakorta fordult elő, tudniillik több személyt is adtak a város önkormányzatának. Sőt, a Szarvas család a város környékén igen tekintélyes szőlőbirtokokkal is rendelkezett.
A család a 16. század első harmadában költözött Sátoraljaújhelyről Tarcalra, akkor tehetett szert a történelmi borvidék déli területein szőlőbirtokokra. Ezt többek között az 1564. évi tokaji váruradalom területeit soroló összeírás is megerősítette. E szerint a Szarvas család Tarcalon élt, és a mezővárosban kúriával, valamint a történelmi Mézesmálon szőlőbirtokkal rendelkezett. Arról is tudomásunk van, hogy akkor a családfőt Szarvas Ambrusnak (Ambrosius Zarwas) nevezték. A Szarvas család azonban a 16. század végén kihalt, és tarcali szőlőit rövid uradalmi birtoklást követően a kassai Privigyei és Sakaróczky, valamint a tállyai illetőségű Sípos nemesi és polgári családok vásárolták meg a 17. század elején. S ekkortól nevezhették a területet Szarvas szőlőnek.
Az első írásos említés és Rákóczi korszaka
A szőlőterület birtoklásában fontos momentum volt, amikor birtokosként megjelent a Rákóczi család. A kamarai forrásanyag szerint I. Rákóczi György 1624. július 18-án vásárolta meg a Privigyei család szőlőjét a Szarvason. Tulajdonképpen ezt a dátumot tekintjük a Szarvas szőlő első önálló említésének. Eme adásvételt követően a későbbi erdélyi fejedelem kitűnő gazdasági érzékének köszönhetően tovább növelte birtokát a területen. 1629. április 5-én a Sakaróczky, majd tíz esztendő múltán 1639. október 2-án a Sípos családoktól vásárolt szőlőket. E három területet pedig még 1639-ben I. Rákóczi György egyesítette, és ezzel vette kezdetét a Szarvas szőlő birtoklásának Rákóczi-korszaka.
I. Rákóczi György
1644-ben I. Rákóczi György a Szarvast a család birtokában álló Zeleméry Kúriához csatolta, mint majorsági szőlőt, több más tarcali szőlőterülettel együtt. A további évtizedek adó-, és birtokösszeírásai mindig is a család egyik legfontosabb szőlőbirtokaként jegyezték a Szarvast. A család tiszaladányi lakosokkal műveltette napszámban. Ezen túlmenően az 1688. évből rendelkezésre áll olyan adat is, hogy a tiszaladányi lakosok 300 szekér trágya kihordásával is tartoztak a Szarvas szőlőbe. A településnek további kötelessége volt, hogy a szüret idején legalább 20 szüretelő idénymunkást biztosítson.
Az 1679. évi és az 1686. évi, a Szepesi Kamara által készített Rákóczi uradalmi szőlők összeírása során azt is lejegyezték, hogy a Szarvas-szőlő egyike annak a hozzávetőlegesen egy tucat tarcali szőlőterületnek, amely mindig is kiváló fő- és aszúbor termést adott a borvidéken.
1699-ben Rákóczi Julianna és II. Rákóczi Ferenc hosszas birtokvita után felosztotta egymás között a család birtokait. E szerint a Szarvas a Zeleméry Kúriával együtt Rákóczi Juliannához került, de a 18. század elején e szőlőt Rákóczi Ferenc birtokába utalta az előbb említett kúriával együtt.
Adok-veszek
A 17. század végén a Szarvason belül megkülönböztettek egy Szarvasalja (Szarvasallya) nevű részt is, amely ugyancsak kiváló aszútermő helynek bizonyult. Ekkor ennek a résznek a legnagyobb birtokosa a Szentiványi főúri család volt. Az 1707. évi birtokösszeírás szerint a Rákóczi mellett a Bilkei, a Schirer, a Szepessy, a Szentiványi és a Vas nemesi famíliák birtokoltak szőlőket a Szarvason.
A Rákóczi-szabadságharcot követően a Bilkei, a Rákóczi, a Szepessy ás Vass család elvesztette hegyaljai szőlőbirtokait Szarvason. Míg a kassai illetőségű Schirer család kedvező áron eladta szőlőit az udvarnak. E terület kincstári tulajdonba került, és gyakorlatilag mind mai napig állami tulajdonban maradt. Jelentős változás történet a Szarvas szőlő nagyságában a 18. század közepén, ugyanis − ahogy írásunk elején is utaltunk rá −, eredendően e szőlőterület jóval kisebb kiterjedésű terület volt a mainál.
Gróf Grassalkovich Antal
1749-ben gróf Grassalkovich Antal (1694−1771) királyi személynök és kamaraelnök, az udvar megbízásából a kincstár kezén maradt Szarvast megnagyobbította. Régi már az 1560-as évekből jegyzett, szomszédos szőlőterületeket olvasztott be a Szarvasba. Így a Tarcal mezőváros határában lévő történelmi Ádám, Árnyék, Cserfás, Messzelátó és Muráth szőlők területeit az újonnan kialakított Szarvasba integrálták, amelyek a tokaji Hétszőlővel, a Nagyszőlővel és a Szerémyvel, valamint a tarcali Teréziával és Mézes Mállyal együtt alkották a királyi tulajdonban álló ún. Korona birtokot. Innentől kezdve a megnagyobbított Szarvast gyakorta nevezték királyi birtoklása miatt tarcali Király szőlőnek is. Azonban a Szarvas alsó része továbbra is magánkézben megmaradt. Az idő tájt a Szarvas alsó részén a Bárczy, a Csóta, a Csutakos, a Dőry és a Szentiványi nemesi családok, illetve a tokaji római katolikus plébánia birtokolták ott szőlőiket egészen a 20. század közepéig.
A megnagyobbított Szarvashoz került a már említett, és 1565. óta ismert történelmi Árnyék szőlő. Ez a 18. század közepéig a Csáky és Szilágyi-Szabó nemesi család, valamint a tokaji római katolikus plébánia birtokában állt, de jelentős birtokokkal rendelkezett ott az idő tájt a kincstár is. Jóllehet birtoklásáról csupán szűkszavú értesülések maradtak fenn az írott forrásanyagban. Nevét pedig onnan kapta, hogy a szőlőterület a mai Kopasz-hegyen (akkori nevén Tarczal-hegyén) fekvő erdők határában, azaz a fák árnyékában helyezkedett el.
A Messzelátó
Az 1564. év óta létező Messzelátó először a tokaji vár tartozéka volt Vinea Mezzelato írott formában. A 16. század végétől hosszú ideig a Csáky és a Zombory nemesi családok birtokában állt az Árnyék. Tőlük a Rákóczi szabadságharc után a Dőry, a Lónyay és a Zoltán nemesi famíliák vásárolták meg. A Messzelátón ugyanakkor birtokos volt 1670-ig az Apáczay és a Szuhay nemesi család is, de mivel részt vettek a Wesselényi összeesküvésben, az udvar elkobozta szőlőiket. A Szuhay család később visszaszerezte szőlőit az egykori Messzelátón, míg a volt Apáczay birtokok az udvar jóvoltából a Lónyay főúri családhoz kerültek. 1749. után gyakran csak egykori Messzelátó szőlőként emlékeztek meg róla a dokumentumok, amely a történelmi Szarvas felett helyezkedett el, de akkor már hivatalosan a Szarvas része volt.
Az Ádám szőlő
Az Ádám szőlőt 1570-ben említették meg az uradalmi összeírások, mint a tokaji vár tartozékát, de ebben a forrásban a nevezett szőlőre az 1568. és az 1569. évi szüreti bejegyzések is utaltak. A mai Szarvas felső részében helyezkedett el északnyugati irányban, a történelmi Messzelátó tőszomszédságában. Nevét a tarcali gyökerű Ádám nemesi család után kapta. E famíliát, mint taxás nemest az 1564. évi tokaji váruradalmi összeírás is megemlítette; szőlőkkel is rendelkeztek a mezőváros határában. Minden valószínűség szerint az Ádám család később kihalt, és szőlőjük az éppen királyi tulajdonban álló tokaji uradalomhoz került. Ennek ellenére birtoklásáról nagyon kevés adat maradt fenn.
A terület legismertebb birtokosa a 17. században az erdélyi gyökerű Szentkirályi nemesi család volt, amely aztán 1670-ben, a Wesselényi összeesküvés bukását követően vesztette el szőlőit. Az udvar elkobozta tőlük, majd pedig a kincstár kezelte. Az 1690-es években a kincstártól a Csáky, a Lónyay és a Szuhay nemesi családok szerezték meg. A 17−18. század fordulóján az Ádám szőlő neve gyakorlatilag eltűnt a forrásokból, és minden valószínűség szerint beolvasztották az Árnyékba, illetve a Messzelátóba.
A Murát
Végül, de nem utolsó sorban, meg kell emlékeznünk a Szarvas szőlő egyik legfontosabb, ám napjainkban újból létező szőlőterületéről, a Murátról. Nevét a török származású Murát/Murath István (Stephanus de Murath) után kapta, aki vélhetően a 15 éves háború során esett fogságba. Szabadulása után Hegyaljára került, és áttért a református hitre. 1606 és 1610 között tehetett szert szőlőbirtokra a Mézesmálon. 1617-ben, mint szabad közrendű tarcali szőlőbirtokos szerepelt az összeírásokban. Nagy valószínűséggel 1625 körül távozott el az élők sorából.
Arról azonban nem áll rendelkezésünkre adat, hogy volt-e Murát Istvánnak családja. Erre a területre halálát követően I. Rákóczi György tette rá a kezét, még ugyanabban az évben. Hitvese áldásával ezt a szőlőterületet a Lorántffy hozományt jelentő Zeleméry Kúriához csatolták más tarcali szőlőkkel együtt. Ugyanakkor a Murát elnevezés majd csak 1671-től fordult elő, mint a család egyik fontos aszúbor és főbor termő tarcali szőlőterülete.
A Murát 1711-ig maradt a Rákóczi család birtokában. A szabadságharcot követően a Zeleméry Kúria, és annak egykori majorsági szőlői kincstári kezelésbe kerültek. A Murát is 1749-ben erre a sorsra jutott, ugyanis több tarcali szőlővel együtt beolvasztották a szomszédos és átalakított Szarvas szőlőbe. Ugyanakkor a neve továbbra is fennmaradt, mint a Szarvas részterülete, Murát-árok vagy Murát-árka néven. Később az összeírások is nyomatékosan jelezték ezt, de gyakorta fordult elő a Szarvas-Murát megnevezés is. A Murát 1711-től lényegében királyi, vagy mondhatni állami tulajdonba került, és maradt egészen napjainkig, amikor újra önállósodott.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
A Top 100 legjobb bor közé már csak aranyérmesek kerültek
Két különleges bor a Jura borvidékről: vin jaune és vin de paille
Az anyaföld gyógyítása a mezőgazdaság által - Idén 100 éves a biodinamikus mozgalom
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!