A Tokaji borvidék szunnyadó és rejtőzködő óriása
Dűlőtörténelem: a tállyai Nyerges
2015-10-31 | Nagy Kornél
A ma Nyergesek néven ismert dűlő bizonyítottan Tállya középkori eredetű szőlőhegyei közé tartozik. Nevét valószínűleg a szőlőhegy nyereghez hasonló formája után kapta. A mai is ismert és széles körben használt többes számú alak pedig arra vonatkozik, hogy a 17. század utolsó évtizedeiben a szőlőhegyen belül megkülönböztettek Nyerges és Nyerges tető részt.
A nyitókép Kállai József festménye Tállyáról.
Ez a megkülönböztetés a 18. század végén az írott dokumentumokból teljesen eltűnt. Ekkor kizárólag csak a Nagy-Nyerges-hegy megnevezést használták a régiek. A Kis-Nyerges kifejezéssel, vagy elnevezéssel viszont egyáltalán nem találkoztunk. A Nyergesek kifejezés egyébiránt a 19. század közepétől kezdett elterjedni.
Tokaj-Hegyalja szőlő és bortermelése a késő-középkor folyamán látványos, robbanásszerű fejlődésnek indult.
Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy Buda, Sopron és a Szerémség mellett ezen a borvidéken a korabeli Magyarország egyházi és világi politikai elitje vásárolt és birtokolt jelentős szőlőterületeket. Másodsorban Tokaj-Hegyalja a szerémségi vincellérektől vett át újabb szőlészeti technikákat. Sőt az 1462 után dél Tokaj-Hegyalján, elsősorban Abaújszántó, Mád, Rátka és Tállya térségben több szerémségi vincellér család telepedett le, mivel a Kelet-Szerémséget egy erőteljes oszmán-török betörés pusztította.
Szüret idején ma a Nyergesekben (Fotó: Homoky Dorottya)
Az 1460-as évek végén az addig csak szerémségi borral kereskedő bártfai és kassai gazdag polgárság rájött arra, hogy a szerémségivel vetekedő hegyaljai bor kisebb földrajzi távolságra helyezkedik el, és így könnyebb lett számukra szőlőbirtokhoz jutni, és az ott megtermelt bort eladni Észak-Európába. Ezt nagyban elősegítette az is, hogy I. Mátyás (1458−1490) király 1482-ben vámmentességet biztosított a felvidéki szabad királyi városok (Bártfa, Eperjes, Kassa) számára a hegyaljai borokkal történő kereskedésben, miközben a szerémségi borokra kemény védővámot vetett ki.
A szőlőterület első (közvetett) említése 1469-ban történt,
amikor is kassai módos szász polgár, Michael Reiter jelentős szőlőterületeket vásárolt a helyi lakosoktól, valamint a tállyai váruradalmat birtokló Szapolyai főnemesi családtól a Nyergesen. Akkor a latin nyelvű dokumentumokban a szőlőhegyre még a régies Nierges formát használták. Ugyanakkor Michael Reiter 1481-ben és 1485-ben is már túl akart adni ezeken a szőlőterületeken, és tárgyalásokba bocsátkozott Bártfa szabad királyi várossal, ekkor ez a két adásvételi kísérlet azonban sikertelennek bizonyult.
Két esztendővel később 1487-ben a módos kassai polgárnak végül sikerült megállapodnia Bártfa város önkormányzatával, hogy tekintélyes összegért eladja a tállyai szőlőinek a felét. Sőt Michael Reiter 1489-ben a maradék tállyai szőlőit is eladta a városnak. Bártfa mindamellett 1485 és 1526 között jelentős szőlőbirtokokat vásárolt Abaújszántó és Tállya határában. Ezen túlmenően bártfai módos polgárok helyi közrendű és nemes emberektől vásároltak szőlőterületeket a Nyergesen.
Bártfa városa tállyai szőlőinek jelentős részét a Rákóczi szabadságharc után eladta
Méghozzá a főnemességnek, de a Nyergesen fekvő szőlőit egészen a trianoni békediktátumig birtokolta. Azt követően a Nyergesen fekvő egykori bártfai városi és polgári szőlőket a zsidó kereskedők és ugyancsak zsidó származású nagy polgári családok vásárolták meg, akik az 1944. évi vészkorszakig birtokolták azokat a szőlőterületet. Azt követően a nevezett szőlők 1990-es évek elejéig állami tulajdonban kerültek.
A mohácsi vészt követő időktől egészen a 17. század első harmadáig nagyon szűkszavú értesülések maradtak fenn a Nyerges (ekkor már Nierghes formában írták le) magánszemélyek általi birtoklásáról. Ennek oka az volt, hogy az oszmán-török terjeszkedés, illetve katonai hadjáratok miatt rengeteg akkor készült irat pusztult el, és nagyon kevés maradt fent. Csak annyit tudunk, hogy a 16. század második felében új birtokosok, zömében előkelő nemesi származásúak jelentek meg a Nyerges-hegyi szőlőkben.
Szüret idején ma a Nyergesekben (Fotó: Homoky Dorottya)
1622-ben a regéci és a tállyai uradalmat 1557 óta birtokló békényi Alaghy család összeírta a tállyai szőlőbirtokosokat, akik ekkor tized befizetésre kötelezett területeket, úgynevezett dézsmaszőlőket (lat. vinea decima) birtokoltak. Ekkor a Nyergesen birtokos volt már a Beke, a Butthkay, a Gyulay, a Keglevich, a Semsey, a Stansich Horváth (később csak báró Horváth), a Telekessy, a Vass és Vörös család. Ezen kívül Bártfa szabad királyi város és Tállya mezőváros önkormányzatának, valamint a mezőváros református prédikátorságának voltak ott szőlői.
1632-ben az Alaghy család férfiágon kihalt és néhány éves pereskedés után nőágon a felsővadászi Rákóczi család lett az uradalom új ura. 1635-ben I. Rákóczi György (1593−1648) erdélyi fejedelem, mint a környék földesura a fent említett birtokosokat mentesítette a szőlők után tized befizetésének kötelezettsége alól (latinul exemptio), így birtokaik úgynevezett szabad szőlőkké váltak (latinul vinea libera exempta). Azaz innentől kezdve szabadon adhatták és vehették a szőlőket és borokat, és ehhez már nem kellett kérniük többé a földesúr hozzájárulását. Ez alól egyedül a már említett Bártfa város szőlője képezett kivételt a Nyergesen: továbbra is dézsmaszőlőt birtokoltak ott, míg a város más tállyai szőlőhegyeken lévő birtokait a fejedelem 1644-ben felszabadította a tized fizetés kötelezettsége alól.
A 17. század közepén újabb nemesi birtokosok jelentek meg a Nyergesen
Ők zömében örökösödés és vásárlás útján jutottak szőlőkhöz a Nyergesen. Ezek közé tartozott, a Bakay, a Patay, a Recsky és a Szemere család (mai mezőzombori és szerencsi Szemere dűlők névadója). Ők viszont csak is dézsmaszőlőket birtokoltak.
A tarcali Szirmay kastély
A Wesselényi összeesküvés bukását, és az azzal szoros összefüggésben álló első hegyaljai felkelés leverését követően, 1670-ben a bécsi udvar számos felkelő és összeesküvő hegyaljai szőlőbirtokát foglalta le, és a kincstár (latinul fiscus) tulajdonába utalta. Sokat közülük az udvarhoz lojális főnemességnek, illetve az ellenreformáció, vagy rekatolizáció nevében az újjáalakuló katolikus plébániának, püspökségnek és szerzeteseken adományozott szőlőbirtokokat.
Meglepő módon ez az esemény a tállyai Nyerges birtokosait kevésbé érintette. Egyedül a Kátay, a Patay és a Szemere birtokokat kobozták el, de tulajdonosaik, illetve örököseik néhány évvel később visszaváltották a korábban konfiskált szőlőiket a Nyergesen. A Recsky nemesi család érintettsége ellenére jó udvari összeköttetéseinek köszönhetően megúszta a birtokelkobzást és a retorziót.
A 17−18. század fordulóján új birtokosok jelentek meg a Nyergesen
Ezért 1707-ben az akkori földesúr, II. Rákóczi Ferenc (1676−1735) fejedelem elrendelte a rátkai és tállyai szőlőbirtokok összeírását és klasszifikálását. Két összeírás született meg ekkor, amelyet a kuruc rendek (lat. confoederatio) számára a fejedelem báró Klobusiczky Ferenc és Krucsay Márton készített el. Ezek a korábbi, az 1702. és az 1704. évben készült Rákóczi-féle összeírásokat vették alapul. Eszerint a Nyerges birtokosai között találtuk 1707-ben a már fent említett családokon kívül, a Balogh, a Berzeviczy, a Csemernyei, a Dobai, a Draveczky, az Esterházy (grófi ág), a Galambos, a Holegancz, a Jántó, a Kálmáncsay, a Komjáthy, a Matolcsy, a Mayer a Merczel, a Nemessányi, a Paur, a Pethő, a Szentiványi, a Szentmartoni, a Szirmay, a Tornay, az Urbányi, a Varacskay és a Vay nemes és polgári családokat. 1707-ben a tállyai református prédikátorság mellett a kassai plébániának voltak még ott szőlői. Ezeknek a birtokoknak a többsége szabad-, azaz tized befizetése alól mentesített szőlő volt.
A Rákóczi szabadságharcot követően elsősorban a Szirmay grófok terjeszkedtek a Nyergesen. Az 1730-as években például az Esterházy grófok kiterjedt szőlőit vásárolták meg a nevezett szőlőhegyen. Azonban a 18. században szintén újabb főnemesi családok lettek birtokosok a Nyergesen. Ez időt tájt lett birtokos a Bárczy, a Garas, a Haller, a Kapy, a Kutassy, a Plachy, valamint a lublói prépostság és a tállyai római katolikus plébánia. Az 1783-ban II. József (1765−1790) utasítására készült kamarai összeírás ezeket a birtokviszonyokat is megerősítette.
A tállyai Nyergesen 1945-ig a fent említett intézmények és családok, illetve azoknak a leszármazottaik birtokolták a szőlők túlnyomórészét. Majd Nyergesen fekvő szőlőterületek egy-két kivételtől eltekintve 1990-ig állami tulajdonban voltak.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!