Nagy olasz borajánló, nem csak nyárra
Mit hol érdemes inni?
2018-07-05 | Vinoport
Olaszország minden kétséget kizáróan a világ egyik vezető bornagyhatalma. Szőlőművelési múltja egészen lenyűgöző (háromezer éves), a minőségi borkészítéshez az ország szinte minden tartományában ideálisak a feltételek. És mivel ma már a légitársaságok el is tudnak juttatni Itália bármely pontjára, érdemes szemezgetni az úticélokból, és abból, hogy mit érdemes ott helyben innunk.
Észak-Olaszország
Fotó: www.wanderingredhead.com
Az ország északi része a francia, svájci, osztrák és szlovén határokkal is érintkezik. Aligha hisszük, hogy a 80-as évekig Piemont – ami a valamikori Savoyai Királyság része volt, és ahol ma már a világ egyik legkeresettebb bora, a csodálatosan érlelhető, tanningazdag, szikár Barolo készül – a minőségi bortermelést illetően finoman szólva is Csipkerózsika-álmát aludta. Pedig a bencések és a francia kapcsolatok is hozzájárultak ahhoz a sikerhez, amit ma tapasztalhatuk az észak-olasz borvidékeken, legyen az a Toszkánával versenybe szálló fent említett Piemont, vagy az aktuális prosecco-őrület központjai, a Veneto borvidéken található Valdobbiadene és Conegliano városkák.
Az észak-olasz területek, a szomszédos Stájerországhoz hasonlóan a friss, savhangsúlyos fehérborok, könnyedebb vörösborok és pezsgők (Franciacorta, Trento DOC) készítésére is kiválóan alkalmasak, hiszen az Alpok és az Adriai-tenger felől érkező légáramlatok előnyeit is élvezhetik. Bár a Pó folyótól északra lévő területen sok a sík vidék is, szőlőtermesztésre természetesen a domboldalak napsütötte lankáit használják, például a Garda-tótól fölfelé induló Trentino-Alto Adigében.
Az észak-olasz borvidékeken található Olaszország egyik legismertebb export terméke, a fehér garganega szőlőfajtából készülő Soave borok szülőhazája is, de innen származnak az olyan isteni helyi (és kevésbé ismert) borok, mint a virágos-fűszeres, fehér Lugana vagy az aromás, csábító vörös lagrein.
És ha már helyi fajták, akkor nem szabad elmenni a corvina, rondinella és molinara triumvirátusa mellett sem, amely szőlőfajták a Chianti utáni második legfontosabb DOC minősítésű vörösboros vidékén készülő bort, a Valpolicellát adják. A passito technológiával készült, aszaltmeggyes ízjegyekben tobzódó Amarone della Valpolicella borok garantáltan meghódítanak minden, a gazdag, érett gyümölcsösséget kedvelő borfogyasztót.
Borvidékei: Trentino-Alto Adige, Lombardia, Piemont, Valle d’Aosta, Liguria, Veneto, Friuli-Venezia Giulia.
Közép-Olaszország
A nagyjából Pisa és Róma között fekvő területre minden évben turisták millió özönlenek, persze nem csak a chianti miatt. A dombtetőkre épült, akár már 500 éve családi tulajdonban lévő kastélyok és birtokok, az ókori civilizáció ma is látható nyomai, a ciprusfákkal övezett utak és olajfa-ligetek mellett egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni – nem is véletlen, hogy állandó inspirációként szolgálnak könyvekben, filmekben, magazinokban, és festményeken.
Ma mintegy hatvanezer hektáron termelnek itt (elsősorban kék)szőlőt, és az ország ötven DOCG területe közül hét itt található. Az elhelyezkedés, a kitettség és az éghajlati hatások következtében ezen a hatvanezer hektáron az olcsó tömegboroktól egészen a szupertoszkán csúcsborokig mindent megtalálunk, még a divatból éppen eltűnő édes vörös habzóbort, a Lambruscót is (aminek száraz verziójával is találkozhatunk).
De a rivaldafényt természetesen továbbra is a Firenzétől délre fekvő fekvő Toszkána kapja, ahol a sangiovese alapú chianti készül. Bár ez Olaszország legtöbbet exportált bora, mind minőségben, mind pedig stílusban is mutathat óriási eltéréseket. Mindenkinek ismerős lehet a szalmafonatos üveg, ami sajnos nem a legjobb minőségű borokat tartalmazta; a "classico" területekről szüretelt szőlőből készült remek chiantikat a fekete kakasos palackokban keressük!
A tengerparthoz közel fekvő területek sokáig nem érdekelték a befektetőket, míg nem 1968-ban piacra került az első 3000 palack Sassicaia. Ezt követően az Antinori család elkészítette a Tignanellót, és azóta a szupertoszkán borokra irigykednek a bordeaux-i és kaliforniai konkurensek is – hiszen itt már nem kizárólag elsősorban a sangiovese kerül a borba, hanem olyan nemzetközi fajták mutatkozhatnak be nagy olasz vörösborként, mint a cabernet, vagy a merlot.
Persze a kékszőlők-uralta borrégióban is kóstolhatunk remek fehérborokat, például verdicchio szőlőből, vagy pedig a helyiek kedvenc édes borát, a Vin Santót.
Borvidékei: Toszkána, Emilia-Romagna, Marche, Lazio, Abruzzo, Umbria, Molise.
Dél-Olaszország
Nem is olyan régen még óvatosságra intették az utazót, ha Rómától délre akart menni (pláne kocsival). Dél-Olaszország és a szigetei tulajdonképpen a mai napig a "keresztapák földje": a mérhetetlen korrupció, a déliekre igen jellemző tunyaság, és a nem minősített, főképp IGT (a magyar FN jelzésnek megfelelő) borok termővidékén vagyunk.
Rómától délre mindössze öt DOCG besorolású terület van (míg pl. csak Piemontban 13). Forró klímája miatt elsősorban testesebb, tüzes, zamatos és gyümölcsös vörösborok készülnek itt, elsősorban helyi szőlőfajtákból – és hála a hozamkorlátozásnak, illetve a technológiai fejlődésnek – ma már egyre nagyobb minőségi hangsúllyal. Nem csoda hát, hogy bejelentkeztek észak-olasz, sőt külföldi (pl. ausztrál és kaliforniai) szakmai befektetők is a területekért.
A régió borai pedig továbbra is verhetetlenek ár-érték arányban (csak néhány példa: Taurasi, Aglianico del Vulture, Greco di Tufo, nero d'avola, primitivo), miközben az Etnát körülölelő, meredek dűlőkkel ellátott, vulkanikus borvidék remek savú borai is egyre felkapottabbak, a Passito di Pantelleria névre hallgató csodaszép desszertborról nem is beszélve.
Borvidékei: Puglia, Basilicata, Szardínia, Szicília, Campania, Calabria.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
A fenntarthatóság a borok egyik legfontosabb értékesítési kritériuma
A komplexitás és a hosszúság a legfontosabb
Borban a közösség
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!