Riojai utazás
A tempranillo hazája
2014-08-04 | Sánta Zoltán
Az idei bécsi VieVinumról szinte egyenesen Bilbaóba repültem. Frank Smulders MW, ruszti tanárom szervezett tanulmányutat: a célpont Spanyolország talán legismertebb borvidéke, Rioja volt. Tizenhárom pincészet, izgalmas borok, elképesztő épületek, kitűnő ételek vártak kis nemzetközi csapatunkra a négy nap alatt.
Még csak néhány éve vagyok a „borbizniszben”, de elég sok boros gazdát, borászt, birtokot ismertem meg az eltelt évek alatt, sok helyen megfordultam, mégis, amikor elmegyek egy-egy borvidékre, úgy érzem, semmit sem tudok.
Június 16-án megérkeztem Baszkföldre, Rioja kapujába. Ez egy a spanyol borvidékek közül, de önmagában akkora, mint Magyarország teljes szőlőtermő területe, mintegy 64 ezer hektár. Boros tanulmányaim során, a WSET diploma vizsgáira készülve sokat olvastam e vidékről, a termesztett szőlőfajtákról, itthon is sok rioját kóstoltunk a Borkollégiumban, ennek ellenére teljesen ismeretlen vidékre érkeztem.
Lynne Sherriff MW szavai azonban állandóan a fülemben csengenek: manapság nem mondhatunk véleményt, nem ítélkezhetünk rutinból, az utóbbi 10-15 évben nagyobb változás történt a borstílusokban, mint az azt megelőző száz esztendőben. Nos, Riojára ez talán hatványozottan igaz.
Alapvetés, hogy a vörösborok elsősorban tempranillóból készülnek (néha csak abból), s kerülhet hozzá némi garnacha tinta (grenache noir), mazuelo (carignan) és esetleg graciano (tudom, engedélyezett a sokfelé ismeretlen maturana tinta is…).
A fehérek alapanyaga meghatározóan a viura, amelynek ismertebb neve a macabeo (a cava egyik összetevője) és a malvazía riojana (mely persze nem rokona a többi malvazía névre hallgató szőlőnek, s amit másutt subirat parentnek vagy éppen torrontésnek neveznek, s amit a „nagy” wine grapes könyv az alarije címszó alá sorolt…világos ugye?). Természetesen találunk garnacha blanca, tempranillo blanco, sőt chardonnay és sauvignon blanc ültetvényeket is, de a riojai fehérborba az első kettőn túl maximum egy kevés garnacha blanca szokott kerülni.
Szakírók hosszan értekeznek arról, hogy az 1990-es évekig a rioja sokkal inkább árulkodott a hordós érlelésről, mint a gyümölcs aromáiról. Igaz, a tempranillo megközelítőleg sem olyan erőteljesen gyümölcsös, mint a pinot noir vagy a cabernet sauvignon, így jót tesznek neki a hordóból nyerhető aromák.
Minden bortankönyv beszél régi és új stílusú riojáról, csakhogy ez az utazás arról győzött meg, hogy minden általánosítás hamis. Mert mit is nevezünk régi stílusú riojának? A tölgyfa hordóban vagy kádban erjesztett és hosszú, amerikai tölgyfa hordós és palackos érlelésen átesett gran reserva bort? Nos, számtalan ilyet ihattunk utunk során, idősebb évjáratokat is, amelyek egytől-egyig elsőrangú, kifejezetten elegáns borok voltak. Híre-hamva nem volt a túlzó kókusz- és vaníliaaromáknak.
Régi stílusú a hosszas hordós érlelésen átesett viura vagy viura-malvazía házasítás? Biztos, ha a nagyon reduktív fehérekkel hasonlítjuk össze, de önmagában akár egy Remelluri vagy egy López de Heredia csak a világ legjobb fehérboraival hasonlíthatók össze. Hogy ez utóbbiból a Viña Tondonia 1999-es tétel volt? Erről csak a címke árulkodott: úgy állt a lábán, mint a cövek.
No de milyen szőlő is a tempranillo? A múlt század végén még kicsit lesajnálták, és mindenütt a nagy bordeaux-i fajták, a cabernet sauvignon és a merlot kerültek előtérbe. Csakhogy nagyot fordult azóta a bor világa: 2000 és 2010 között 139 ezer hektár tempranillót telepítettek a világon, messze megelőzve a második helyezett syrah-t (több mint 80 ezer hektár) és a harmadik cabernet sauvignont (69 ezer hektár).
Kiderült tehát, hogy jó talajról, ideális klimatikus viszonyok között, átgondolt szőlészeti-borászati munkával kitűnő bort ad ez a fajta is mind fiatalon, mind pedig hordós és palackos érleléssel. Bárkivel beszéltünk utunk során, mindenki esküdött a fajta nemes voltára. A garnacha tintának mostohább sors jutott.
Igaz, mi ezúttal a borvidéknek csak két nagy körzetét látogattuk meg (Rioja Alta és Rioja Alavesa), s ott sohasem volt vezető szerepe, de Rioja Baja bővelkedett garnacha ültetvényekben. Nagyon sokat vágtak ki az elmúlt évtizedekben a tempranillo javára. Pedig az öreg tőkék termése egészen kiemelkedő bort tud adni. S hogy mire is képes ez a fajta, meggyőző példákat találunk, gondoljunk csak a Palaciós/Remondo birtok La montesa borára. Alvaro Palaciós az ősi családi birtokon újra a garnachára épít.
A graciano a primadonna. Csak ideális körülmények között érik be rendesen, akkor azonban kifejezetten elegáns bor készülhet belőle: szép savszerkezet, virágos-gyömölcsös ízek és aromák, szinte pinot-san selymes tanninokkal. Mégis, igen ritkán találkozunk vele önállóan palackozva, hiszen csak a szőlőterületek 5%-át teszi ki, így általában bekerül a házasításokba.
Igazi vörösboros vidéken járunk, a fehéreket sem szabad azonban leírni. A viura sokszor kerül palackba fajtatisztaként; friss savak, virágos, citrusos aromák és jó érlelhetőség jellemzi. A malvazía némi teltséggel, virágos-mézes aromákkal egészíti ki a házasítást.
Nem volt szinte egyetlen pincészet sem, ahol a minket fogadó ne azzal kezdte volna a mondókáját, hogy ők elsősorban szőlősgazdák, akik mellesleg bort is készítenek.
Így válik érthetővé a riojai sajátosság: a filoxéravészig (amikor is Bordeaux-ból érkeztek nagykereskedők és borászok, hogy erről a vidékről származó borral csökkentsék az ott mutatkozó hatalmas borhiányt) e vidéken a bor érleléséről nem lehetett beszélni.
Ma is működő cégek alakultak ekkor, elsősorban Haro városának vasúti pályaudvara környékén. A franciák által bevezetett kishordó (225 liter) azután már Amerikából érkezett (fehér tölgy), innen a korábban sokat emlegetett kókusz-vanília tobzódás. Tehát a kezdetekben csak „joven” volt, azaz fiatal vagy újbor (mára már csak „rioja”), ebben a hordó, a fa hatása alig volt felfedezhető.
Francia hatásra kezdték a bort „iskolázni”, azaz érlelni, ezt jelenti a spanyol „crianza” szó. (Ma egy hároméves bort jelöl, amit általában használt hordóban, majd palackban érlelnek). Mára a borpiramis csúcsán a reserva (minimum 1 év hordós és 2 év palackos érlelés), illetve a gran reserva (minimum 2 év hordós és 3 év palackos érlelés) borok állnak.
E hosszú tárolás sok-sok hordót igényel. Nem csoda tehát, hogy közel 1,3 millió barrique méretű hordót találunk a borvidéken! Az újabb stílust követő borászatok rövidebb ideig, de francia (sőt magyar) hordóban érlelik a boraikat, amelyeket lágyabb savak, mélyebb színvilág és érett aromák jellemeznek. Aki azt hiszi, hogy a szén-dioxidos erjesztés csak a Beaujolais-vidék sajátja, nagyon téved. A hétköznapok riojája is egész fürtős feldolgozással, „maceratión carbónica” módszerrel készül.
Cikkünket ITT folytatjuk.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!