Tokaj-Hegyalja legrégebbi szőlőhegye
Dűlőtörténelem: a tarcali Szentkereszt
2016-01-31 | Nagy Kornél
A tarcali Szentkereszt a jelenlegi ismereteink szerint a mai Tokaj-Hegyalja legrégibb szőlőhegye. A régi feljegyzések hol Bodrogkeresztúr, hol Tarcal, hol pedig Tokaj határában írták le, azonban a 16. század közepe óta a források egyöntetűen tarcali szőlőhegyként nevezik meg.
A Szentkereszt első igazolt említése 1187-ben történt, amikor III. Béla (1172−1196) király Tokaj térségében telepítette le a Szent János Ispotályos lovagrendet (mai nevén máltai lovagrendet), kolostor alapítás céljából. A kolostor titulusa a Szent Kereszt Felmagasztalása (Benedictio Sanctae Crucis) volt, és szőlője is ezt a nevet vette föl. III. Béla a XI. század vége óta biztosan létező tokaji plébániát az ő hatáskörükbe adományozta, és templom neve ekkor vette fel a Szent Kereszt nevet. Egyúttal jelentős birtokokat, és szőlőket adományozott számukra. E kiváltságot a 13. század elején II. András (1205−1235) király is megerősítette.
Az 1241−1242. évi tatárjárás idején a kolostor elpusztult, a harcos szerzetesek pedig ott vesztek a muhi csatában. Ezt követően a Szentkereszt a tokaji plébánia birtokát képezte. 1268-tól kezdve a tarcali és a tokaji plébánia ún. kiváltságos parókia (parochia exempta) volt, ami azt jelentette, hogy közvetlenül az esztergomi érsekség, és nem a helyi, az egri püspökség egyházi joghatósága alá tartozott, illetve mentesült az egyházi tized befizetési kötelezettsége alól. 1386-ban a Szentkereszt az akkor alapított tokaji Szent Anna pálos kolostor birtokába került, mint plébániai szőlő, mivel a szerzetes közösségre hárult a plébániai feladatok ellátása.
A 15. század elő felében a huszita pusztítások miatt a pálos kolostor elnéptelenedett
Birtokait az akkor tállyai-tokaji uradalomhoz csatolták, így a Szentkereszt uradalmi (majorsági) szőlőbirtokká vált. Az idő tájt Luxemburg Zsigmond (1387−1437) király volt az uradalom ura, majd 1422 körül eladományozta a szerb Brankovics családnak. Az 1440-es években a szerb arisztokrata família Hunyadi Jánosnak zálogosította el az uradalmat szőlőivel együtt. 1459-ben I. Mátyás (1458−1490) király előbb elzálogosította, majd 1461-ben eladta az uradalmat szőlőivel együtt, a Szapolyai családnak.
1476-ban Szapolyai Imre nádor újralapította a tokaji pálos kolostort Szűz Mária tiszteletére. A főúr a kolostor számára adómentességet biztosított, és az uradalmi szőlők közül a tarcali Nagy Remetét, az ugyancsak tarcali Szentkereszt egy részét, a tokaji Remetét, a tokaji Pincefelöli és a tarcali Nyulas szőlőket a kolostornak adományozta, illetve mentesítette őket a szőlők után befizetendő tized kötelezettsége alól. Ezt a kiváltságot később, a 15−16. század fordulóján özvegye, Hedvig tescheni hercegnő többször is megerősítette. Sőt Szapolyai János (1526−1540) erdélyi vajda, későbbi király, a Szentkereszt másik részét is a kolostornak adományozta 1510−1526 között, mégpedig oly módon, hogy a tokaji templom főoltárának hatáskörébe vonta, mint oltárszolgai papszőlőt.
Korabeli szőlőművelő kapák
A mohácsi vészt követően a Szapolyaiak elveszették a tállyai-tokaji uradalmat, és hegyaljai birtokaik jelentős részét. Sőt, a hegyaljai pálos kolostorokat a mohácsi vészt követő belháborúk következtében, 1536-ban lerombolták, ugyanis a pálosok Szapolyai Jánost támogatták I. Habsburg Ferdinánd (1526−1564) ellenében. A jelentős hegyaljai szőlőbirtokokkal rendelkező regéci, sajóládi és tokaji pálos kolostorok ingóságait a Habsburg udvar elfoglalta, és a tállyai-tokaji, valamint a sárospataki váruradalmakhoz csatolta. Így a Szentkereszt szőlő (Zentkerezt/Zentkerezth írott formákban) tállyai-tokaji uradalomhoz került, melynek gazdája ekkor a Habsburg párti Serédy család lett.
1543-ban Tokajban is mélyen gyökeret eresztett a reformáció
Először a lutheri irányzat (ágostai hitvallású) jelent meg, és Batiz András létesített prédikátori hivatalt a mezővárosban. Ekkor az uradalom ura még Serédy Benedek volt, aki támogatta a hitújítást, és régi tokaji plébániai szőlők közül a Szentkereszt egy jelentős részét a tokaji protestáns gyülekezetnek adományozta. A források szerint ekkor egy János nevű deák felügyelte a gyülekezet részéről a Szentkereszten a szőlőmunkákat.
1557-ben a Serédy család férfiágon történt kihalása után Némethy Ferenc tokaji várkapitány lett, aki a kálvini reformációt (azaz a helvét hitvallást) támogatta, és ily módon a mezőváros ekkor már nem lutheri, hanem kálvini tanok mellett tette le a garast. Így a Szentkereszt az időközben főprédikátorsággá váló tokaji református egyház kiemelt szőlője lett, amelyet a gyülekezet tagjai műveltek adómentesen. A főprédikátorság a szőlő egy részét megtartotta magának, és haszonbérletbe adta hívének, Melith Péter tokaji nemesembernek.
Melith 1564-ben Némethy Ferenc Szapolyai János Zsigmond (1540−1571) választott magyar király és erdélyi fejedelem oldalára állt át a Habsburgok ellenében, és az újból kitört viszály során 1565-ben életét vesztette. A tokaji uradalom így újfent a bécsi udvar tulajdonába került, de I. (Habsburg) Miksa (1564−1576) császár és király a Szentkereszt tulajdonviszonyait nem bolygatta, sőt a főprédikátorságot megerősítette szőlőbirtokaiban.
Korabeli szőlőművelő kapák
Az 1564−1640 között készült kamarai összeírások a tokaji főprédikátorság szőlőjeként említettek meg a szőlőhegyet. Sőt a tokaji uradalom későbbi birtokosai, mint pl. Bocskai István (1557−1606), Rákóczi Zsigmond (1544−1608), Thurzó György (1557−1616), Bethlen Gábor (1580−1629), Brandenburgi Katalin (1604−1649), vagy I. Rákóczi György (1593−1648) arisztokraták és erdélyi fejedelmek mindvégig megerősítették a tokaji főprédikátorságot birtokaikban.
Ugyanakkor a 17. század második harmadától kezdve a prédikátorság a szőlőterületet először haszonbérletbe adta, majd több területet adott el helybéli közrendűeknek és nemeseknek egyaránt. De megjelentek birtokosként a Szentkereszten a kassai polgárok, illetve a Zemplén vármegyei köznemesség képviselői is, akik adásvétel, valamint adományozások révén jutottak ott kisebb-nagyobb szőlőbirtokokhoz. Ekkortól vannak adataink, hogy a tokaji prédikátorság mellett az Apáczay, a Fáy, a Gyulay, Király, a Kováts, a Trombitás és a Reczky/Recsky nemesi és polgári családok rendelkeztek tekintélyes szőlőbirtokokkal a Szentkereszten.
A II. Rákóczi György (1648−1660) erdélyi fejedelem özvegyének, Báthory Zsófiának (1629−1680) a rekatolizációját (1661) követően a borvidéken kezdetét vette az erőszakos ellenreformáció. A tokaji főprédikátort (főesperest), valamint a hivatal képviselőit elüldözték, szőlőbirtokukat lefoglalták, de a templomot ekkor még nem sikerült végleg megkaparintaniuk a katolikusoknak.
Sőt a problémát még külön tetézték Wesselényi összeesküvés bukását követő 1670. évi birtokelkobzások is. Ugyanis a tarcali Szentkeresztet is hasonlóképp érintették ezek a retorziók, mint más hegyaljai szőlőbirtokokat. A fent említett, zömében nemesi származású családok részt vettek a mozgalomban, és a bécsi udvar elkobozta a szőlőterületeiket, amelyeket aztán a Szepesi Kamara kezelésébe utaltak. A nevezett Kamara ezeket először haszonbérletbe adta, majd pedig kedvezményes áron eladta, vagy kiváltságként eladományozta a hozzá hű nemeseknek és hivatalnokoknak. Így jutott a Szentkeresztre a felvidéki eredetű id. Holló Zsigmond (1619−1686) harmincados és kamarai tanácsos. Ő a Király család nagy kiterjedésű szőlőbirtokait kapta meg, amelyet fia ifj. Holló Zsigmond, mint már báró terebélyesített ki.
1695-ben a tokaji reformátusoktól végleg erővel elkobozták a plébániatemplomot, a prédikátort és a tanítót elüldözték, a Szentkereszt szőlőben korábban elkobzott birtokát az újjászervezett plébániának adományozták, és tulajdonképpen ez a terület a 20. század közepéig egyházi tulajdonban maradt.
A Rákóczi szabadságharcot követően a Szentkereszt birtokszerkezete jelentősen átalakult. Ez alól kivételt képeztek a Gyulay és a Kováts családok, amely az udvartól korábban elkobzott birtokaikat hatalmas összeg megfizetése fejében sikeresen visszaváltották. A tokaji plébánián és a Holló családon kívül jelentős szőlőbirtoka volt még az Andrássy, a Friedrich. a Haller, a Lónyay, a Mudrány, a Ráday, és a Sváby főúri-, valamint a Boda, a Karáczondy/Karácsondy, a Kálnay, a Rózsa és a Tószeghy köznemesi családoknak is. Leszármazottaik egészen a 20. század közepéig birtokolták szőlőiket a nevezett szőlőhegyen.
A 18. században Szentkereszt egy kis része viszont kincstári kezelésben, azaz állami tulajdonban maradt. A Szentkereszten lévő szőlőbirtokokat 1945 után államosították. A szőlőterület reprivatizációja az 1990-es évek elején vette kezdetét.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
De'Ricci: generációkon átívelő tisztelet és hűség a terroir iránt
Mi történik ősszel egy biodinamikus szőlőben?
Küldetésük a magyar bor (X)
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!