Közös hadgyakorlat a Rizlingek harca kóstolón
A németek nagyon tudnak valamit
2017-09-25 | Makai Péter Kristóf
Ütközetnek nyoma sem volt a szeptember 21-ei, budai Locavore étteremben rendezett, Rizlingek harcának titulált kóstolón. Sokkal inkább tekinthető közös hadgyakorlatnak az, ahogy tizenegy kiállító olasz és rajnai rizlingjei keresték a borértő közönség kegyeit.
A Naphegy utcában a zuhogó eső ellenére is rengetegen érkeztek, hogy felmérjék Magyarország rizling névre hallgató borait a küszöbön álló Olaszrizling Október előtt. Szebbnél szebb, kiegyensúlyozott, elegáns tételek tanúskodtak arról, hogy évről évre javuló tendenciát mutatnak a magyar borászatok rizlingjei mind technológiailag, mind pedig a piacon való pozicionálásukban. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, az összehasonlításból egyértelműen az igazi, rajnai rizling került ki győztesen, de az "olaszoknak" sem kell szégyenkezniük.
Ennek a párharcnak a fogyasztók a valódi nyertesei.
Rövid szárítkozás után a Skrabski Pincénél nyitottam az estét, első boromnak a ‘16-os olaszrizlingjüket választva. Mint azt készségesen elmondták, minden boruk organikus, spontán erjedéssel készült, minden kiállított tételükben hagytak maradékcukrot, és egyik sem érlelődött hordóban. Érezhető volt belépőborom és a ‘16-os Öreg Tőkék Olaszrizlingje közötti különbség kerekségben és komplexitásban egyaránt. Kortyolás közben szóba került, hogy sokaknak meggyűlik a bajuk nyilvános helyen a pincészet nevének ejtésével, de megnyugtattak hogy úgy ejtjük, ahogy írjuk. Logójukról, a vércséről faggatózva pedig úgy nyilatkoztak, hogy a magánlegendájuk szerint a vércse mentette meg az első évi termést a szőlőt dézsmáló többi madártól.
A Bujdosó Szőlőbirtok azért kedves a szívemnek, mert bár szerényebb tételekkel érkeztek a Balaton déli partjáról, a balatonlellei pincészettől nem messze, a közeli Ordacsehiben töltöttem gyerekkorom nyarait. Ennél a családi pincészetnél érezhetően a kezdő borfogyasztókat akarják megszólítani. Közérthető, jóivású a BalatonBoruk, csakúgy, mint a vitorlázós tematikus sorozatuk Cirkálója, ami fel is idézi azt a zavartalan nyári ringatózást a hullámokon, illetve a kellemesen frissítő, fűszeres Sextánsuk. Nem ezek a tételek fogják megváltoztatni a gondolkodásunkat a rizlingekről, és gyümölcsösségük is inkább pincei, mint fajtajellegzetességnek tekinthetők.
Szándékosan gyönyörködni mentem a Szent Donát Birtok standjához. Könnyen lehet, hogy az elvárásaim vezérelték a nyelvemet, de itt találkoztam az este legszebb magyar boraival. Szt. Donátéknál is deklarált cél, hogy a fiatal vásárlóközönséget megszólítsák, ami az ő esetükben a vidám, hangulatosan megrajzolt, képregényszerű címkéket jelenti. A könnyed hangvétel mögött azonban komoly kultúrmisszió áll: a csopaki terroir nagyköveteiként akarják beavatni az új nemzedéket a talajadottságok rejtett értékeibe. Míg a kitűnően eltalált Élet a Marson 2016 a Sáfránykert dűlő vörös agyag és vörös homokkő vasoxidos talaját idézi ropogós frissességével, addig a Trópusi Lagúna 2016 abba az időbe röpít vissza, amikor még meleg égövi dinoszaurusztemető volt a Pannon-tenger. A mészkő szépségeit hozza elő ebben a gazdag, feszes savszerkezetű borban. A dolog pikantériája, hogy a témakiírás ellenére a Trópusi Lagúna furmint, ezért üdítő kivétel volt az olasz és rajnai rizlingek sorában. (Némi pikírtséggel mesélték, hogy azért került végül az asztalra, mert hát az olaszrizling sem összemérhető a rajnaival, akkor meg miért kellene elkomolykodni a kóstoltatást?) A pincészet joggal büszke még a ‘15-ös szűretlen Slikker és Kishegy dűlőszelektált olaszrizlingjeire is, de be kell vallanom, engem jobban megtaláltak a fiatal generációnak szánt boraik.
A sűrűsödő közönség miatt már furakodnom kellett a Borbély Családi Pincészet asztalához, ahol a ‘16-os “Fröccsnekisjó” Olaszrizlingüket, élve a javaslattal, fröccs formájában kóstoltam. A badacsonytomaji pincészetnél nem a borok kiválósága tűnt fel először, hanem hogy címkéiken a szőlőfajta mint “Olasz rizling”, különírva szerepel. Kóstoltatóm felvilágosított, hogy az akadémiai helyesírás helyett hagyományőrzőként nagyapáink írásmódjához kell igazodni a címkén. Erről megoszlanak a vélemények, egy azonban biztos: a helyesírás a palackba kerülő ital minőségét nem befolyásolja. A ‘14-es Karós Olaszrizling egy hatvan éve telepített, bakművelésű tőkesorról származik, amelynek már az illata is gyönyörű, citromos, gyümölcsös aromatikájú izgalmas savakkal, jellegzetes déligyümölcsös ízvilággal kombinálva. Selection bor lévén kézzel válogatott, minden évben csupán 1000 palackkal készül, 500 literes tölgyfahordóban erjed és érlelődik. Ritka élmény volt a sok-sok kitűnő bor között is.
A Homola Pincészettől a Sáfránykert dűlőszelektált olaszrizlingjét kóstoltam, amellyel - és ezt túlzás nélkül állítom - csak a Szent Donát kiállított borai vehették fel a versenyt. Remekbe szabott bor, tankönyvbe illő egyensúllyal, hívogató, de nem hivalkodó aroma- és ízvilággal, amelyben jól megfér egymás mellett a rengeteg gyümölcs és az ásványosság.
A Villa Tolnaynál érkeztem el az este azon pontjára, amikor is eldöntöttem, ideje nekilátni a rajnai rizlingek mustrájának. Első választásom az ő ‘16-os Rajnai rizling Tavaszukra esett, amely bizonyára a tavaszi vadvirágok illatáról kapta nevét, mert egy egész virágoskert nyílt ki a poharamban. Világosan érezni rajta a rajnaiságát, a bazalt mineralitása eleganciát kölcsönöz elsődleges aromáinak, savai pikánsak, a korty lenyelése után még sokáig kényezteti a nyelvet, szinte beköltözik a szájba. Jövőre újrakóstolnám. A ‘15-ös Rajnai rizling viszont fahordós tétel, ha lehet, még kerekebb, mint a Tavasz, a 14-es alkoholja belesimul a kortyba, roppant fűszeres, fehérborsos, barackos.
Még jó, hogy észbe kaptam, és még időben kitérőt tettem országhatárainkon túlra. A Fine Wines standján ugyanis két kóstolót kaptam a Rieslingek mennyországából. A két nyelven működő szójátéknak sem utolsó Leitz 1-2-Dry Riesling 2016 a Rheingauban gazdálkodó Josef Leitz egyik alapbora, de a bor szemtelen fiatalsága ellenére is kenterbe veri a legtöbb magyar termelő itt kiállított rizlingjét. A Dönnhoff Riesling 2016-nál pedig csak annyi áll jegyzeteimben, hogy “meghasad a szívem.” Sajnálom, ezt nem lehet megszépíteni vagy elhallgatni, mert pofátlanul jobb és körökkel elegánsabb tételek ezek, pedig hangsúlyozottan “demokratikus árazású”, megfizethető borokról van szó. Hiába, a klíma, a technológia és a termőhely is összejátszik, hogy leiskolázzanak minket.
Sebeimet nyalogatva betértem a Folly Arborétum és Borászathoz, akiknek a Rajnai Rizling 2016-ja, hál’ istennek, csak apró visszalépés volt Leitzhez és Dönnhoffhoz képest. A Kisörsi-hegyről származó tételük friss, krémes textúrájú, fehér húsú gyümölcskosár. A következő kiállító, a badacsonyi Villa Sandahl érdekessége, hogy két svéd család tulajdonában van, akik bolondulnak az olasz, és elsősorban a rajnai rizlingért, szenvedélyes borkészítői munkásságukat pedig a Decanter és a Riesling du Monde is elismeri.
Angol fantázianevű boraik közül a ‘13-as Count Down, a ‘15-ös Wet Stones és a ‘16-os Chicken Year rizlingeket kóstoltam. A Count Down egy markáns ízvilágú, harsány savú, de a többinél érthetően érettebb, teltebb bor képét mutatta. A Wet Stones már gyöngédebben bánt az ízlelőbimbóimmal, és rögvest megkedveltette magát nemes, bazaltot kiemelő ásványosságával, amiben nem vonják el az egyszerűen megfejthető aromatikus jegyek a figyelmet a bor koncentráltságáról, patikamérlegen kimért egyensúlyáról. E mellett kissé elhalványult a még fiatal csirkeként feltűnő, ázsiai ihletésű Chicken Year, de hát úgy kellett nekem, hogy visszafelé kóstoltam. Annyit azért leszűrtem, hogy minimum 2-3 év kell még neki, hogy jobb formáját mutassa.
Az est végéhez közeledve a teljesség kedvéért megálltam a Vabrik Pincészet asztalánál, akiknél, biztonsági játékot játszva, csak a 2015-ös rajnaikat kóstoltam. A Rizling és a Rizling+ között a legfőbb különbség abból adódik, hogy utóbbi félig tölgyfahordóban érlelődött. Nekem mégis jobban bejött a szikárabb, direktebb stílusú, kizárólag acéltartályos tételük, telis-tele körtés, zöldalmás ízjegyekkel. Felébresztette fáradó ízlelőbimbóimat egy utolsó nagy rohamra. Ez pedig a Cseri Pincészet ifjabb tételeire irányult, sorban a ‘15-ös Rajnai rizling Selectionre, a ‘16-os Rajnai rizlingre, és végül a ‘16-os Barni’s Rieslingre. Nem kellett kiírniuk a címkére, az organikus, rovarölő szereket nem használó családi pincészet Selectionje a pohárban is a legjobbnak bizonyult a felvonultatottak közül. A közvetlenül előtte kóstolt tételekhez képest fifikásabb, zöldfűszeres és visszafogottan gyümölcsös, lendületes savakkal rendelkező tételük könnyen csúszik és kortytársakat kíván. A kissé fantáziátlan ‘16-os tételt követően jóleső meglepetésként ért a Barni’s Riesling, amelyet a család legfiatalabb borral foglalkozó tagja, Barnabás készített, ennek megfelelően alacsony, jámbor alkohollal palackozták. Egyszerű, gyümölcsös szomjoltó, amely épp könnyedsége miatt volt nekem jó útravaló hazafelé.
Összességében újból meg kell állapítanom, hogy némileg sportszerűtlenül ugyan, de a Fine Wines németajkú borai hódítottak meg leginkább. Jó értelemben véve lógtak ki a sorból, de mellettük - talán a Szent Donát Pincészet borait kivéve - a többi kiállító némi hendikeppel indult. Mégis megnyugtató, hogy hibás tétellel nem találkoztam a kóstolás során, legfeljebb lanyhább, különösebb fineszek nélküli borokkal, és bőséggel akadt olyan, amit ajándékba is szívesen adnék. A háborús retorikát lefejtve a rendezvényről, ami nekünk megmarad, az egy jóleső büszkeség, hogy az olaszrizling pályája felívelőben van. Stratégiai nyersanyaggá vált a magyar boriparban, miközben a rajnai rizlingjeinkből és különleges vulkanikus terroirjainkból is egyre több vállalható palackkal szolgálhatunk a nagyvilág számára.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
A Top 100 legjobb bor közé már csak aranyérmesek kerültek
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!