Párizs ítéletétől a Villányi Franc-ig
Stephen Spurrierre emlékezünk
2021-03-09 | Geri Ádám
Boriskola, könyvkiadó és megannyi tanulmány fűződik a napokban elhunyt Steven Spurrier nevéhez, a legtöbben mégis az általa kitalált legendás párizsi kóstoló miatt fognak emlékezni rá.
Címlapfotó: Szabó Kata
„1954-ben a nagyapám egy nap azt mondta, már elég idős vagyok ahhoz, hogy igyak egy pohár portóit. Csodálatosnak találtam, így megkérdeztem, mi volt az. 1908-as Cockburn – érkezett a válasz. Lenyűgözött hogy a bornak neve, születési éve és származási helye van. Azonnal elkezdtem olvasni róluk. Előbb tudtam a borok földrajzát, mint hogy igazából elkezdtem volna kóstolni őket.” Ezzel a 2016-ban felidézett rendhagyó jelenettel kezdődött a napokban 80. életévében elhunyt Steven Spurrier boros pályafutása.
Spurrier ekkor ugyanis mindössze 13 éves volt: 1941. október 5-én egy igen tehetős angol családban látta meg a napvilágot. Középiskolába az 1567-ben alapított elit Rugby School-ba járt, majd gazdasági tanulmányokat folytatott a londoni School of Economicsban. A pezsgő fővárosban egyszerre fedezte fel magának a művészetek és a borok világát. „Ha nincs a bor, valószínűleg művészettel kapcsolatos vállalkozásba fogtam volna. Életem folyamán több időt töltöttem a műalkotásokkal, mint a borokkal. Mindkettő nagy szenvedélyem” – nyilatkozta egyszer. Végül maradt a bor, amiben egyáltalán nem csak a szakmát látta, kifejezetten élvezte is a fogyasztásukat. 2017-ben megjelent Wine – A Way of Life című önéletrajzi könyve szerint fiatal korában kétszer került rövid rács mögé, mert bortól bódult állapotban randalírozott.
1964-ben már egy londoni borkereskedésben dolgozott, 1968-ban, az esküvője napján tette át a székhelyét Franciaországba, Provence-ba, végül 1971-ben Párizsban állapodott meg (egy időre), amikor átvett egy kis boros boltot a Place de la Medeleine-en. A vevők nála megkóstolhatták a bort, mielőtt a megvásárlásukról döntöttek volna – ez akkoriban ritkaságnak számított.
Spurrier 1973-ban megalapította a L’Academie du Vint, franciaország első privát boriskoláját. Ennek égisze alatt rendezte meg 1976 május 24-én az utóbb Párizs ítélete néven a történeleme bevonult „borversenyt” (lásd keretes). „A legtöbben erről ismernek. Rám ragadt, nem tudok tenni ellene” – nyilatkozta némi beletörődéssel egyik utolsó interjújában.
Párizs ítélete
1976. május 24-én Párizsban Steven Spurrier kezdeményezésére és közreműködésével 11 szakember (közte 9 francia) két vakkóstolón összehasonlította a kaliforniai fehér- és vörösborokat bordeaux-i és burgundi társaikkal. Mindkét teszten az amerikaiak kerültek ki győztesen. Nem sokon múlott, hogy visszhang nélkül maradjon az ügy, az összes meghívott újságíró közül ugyanis csak egy jelent meg a kóstolón: George M. Taber, a Time cikkírója viszont világgá kürtölte az eredményt, ami általános megdöbbenést keltett. Franciaország eközben igyekezett elbagatellizálni az ügyet, három hónap után jelent meg az első cikk, ami nevetségesnek nevezte az egész versenyt. Bár Spurriert magát is teljesen váratlanul érte az amerikaiak sikere (ő is kizárólag francia borokkal kereskedett akkoriban), a francia borász társadalom kiközösítette, egy évig nem vehetett részt borkóstoló túrákon. Sok kritikus egyébként azzal érvelt, hogy a francia borok lassabban érnek (1969 és 1974 közötti évjáratok szerepeltek), ám amikor 1978-ban majd 2006-ban megismételték a versenyt, megint az amerikaiak győztek. Párizs ítéletéről (az elnevezés egyébként a Párisz ítélete című görög mitológiai eseményre utal) Borban az igazság címmel 2008-ban mozifilmet forgattak.
A semmiből jött világhírnév a boltja forgalmát nem dobta meg, így a 80-as évekre tulajdonképpen felélte a családi örökségét. Kapóra jött neki, hogy 1982-ben a Christie’s felkérte, szervezze meg az aukciósház boriskoláját, amit aztán gyakorlatilag élete végéig vezetett. Ezzel együtt csak 1988-ban költözött haza családjával Londonba, ahol szaktanácsadásóként dolgozott tovább, többek között a Harrods luxusáruház és a Singapore Airline tartozott a mebízói közé. 1994-től egyik szerkesztője volt a világ első számú boros szaklapjának, a Decanternek, több éven át elnökölte a Decanter World Wine Awardsot (DWWA) – 2017-ben „munkaadója” az év emberének választotta.
Kép: www.jancisrobinson.com
2019-ben könykiadással bővítette az Academie du Vin tevékenységét. Spurrier maga is több könyvet jegyez, így egyfajta „tiszteletadásként” értelmezhető, hogy elsőként a nagyra becsült kolléga, az éppen egy éve elhunyt Michael Broadbent 1968-as Wine Tasting című munkáját jelentette meg újra. A korszakos művet azóta számos további követte, a borvilág legbefolyásosabb dinasztiáit bemutató 10 Great Wine Families kapcsán tavaly februárban Spurrier előadást tartott Budapesten a Winelovers Grandon. „Vagány volt, ahogyan a borokról beszélt. Árnyalatnyi finomságokkal fogalmazta meg a dícséretet és kritikát egyaránt. Hagyta, hogy a borász maga értelmezze az elhangzottakat” – emlékszik vissza Bálint László. A Borkollégium oktatója szervezte meg az angol szakember magyarországi látogatását és kísérte el őt az előadás előtti napon Villányi túrájára.
Hazánk legdélebbi borvidékét Spurrier mindig nagyra értékelte,
ő nevezte el Malatinszky Csabát „Monsieur Cabernet Franc”-nak. Kettős „vonzódásának” okairól így mesélt tavaly a Vinoportnak: „Sok cabernet franc-t kóstoltam életem során, többek között Villányból, mindegyik letisztult, komoly bor, amiben ott tükröződik a termőterület. Malatinszky Csaba cabernet franc-jában viszont kifejeződik az ő fajtával kapcsolatos személyes hitvallása is. Érződik az a szemlélet, ami borászt magát is jellemzi, ez pedig egyedivé teszi a bort.” 3000 palackos gyűjteménye sokat elárul arról, hogy mit gondolt általában a világ borairól: a borai 90%-a európai, 60%-a francia, 40%-a bordeaux-i bor volt.
2009-ben egyébként maga is belevágott a borászkodásba, amikor felesége egykor birkafarmként funkcionáló Dorseti birtokára megálmodta a Bride Valley pezsgőpincészetet. A 10 hektáron kizárólag champagne-i fajtákat telepített, egészen pontosan 55% chardonnay-t, 25% pinot noirt és 20% pinot meunier-t. A szűz termés szüretét 2011 októberében, 70. születésnapja környékén vezényelte le. „A Decanter Fine Wine-on volt egy kiállítói standunk. 51 borkereskedőként eltöltött év után ekkor álltam először az asztal másik oldalát. Nagyon szórakoztató volt annak ellenére, hogy egy kifejezetten zord évjárat pezsgőjét mutattuk be. Megtapasztaltam, milyen nehéz a termelők élete” – osztotta meg élményeit 2015-ben. Bár a klímaváltozás Anglia és az ő kezére játszik, mint azt a már említett Vinoport-interjúban elismerte, a pincészet közgazdaságilag egyelőre a párizsi éveket idézte: „Bár az indulás előtt rengeteg fajtakutatást, kísérletet végeztem, a mi első 10 évünknek körülbelül a fele a hozam nagysága miatt pénzügyileg teljes katasztrófa volt, miközben hozzuk a minőséget, folyamatosan érmeket szerzünk a versenyeken. Ezzel együtt egy percig sem bántam meg, hiszek benne, és úgy gondolom, idővel tényleg minden szempontból működőképes lehet a dolog.” Munkája beteljesedését már nem érhette meg.
Spurrierék dorseti otthona. Kép: www.frw.co.uk
Élete így is kereknek mondható. Feleségével boldog házasságban élt, két gyereket neveltek fel szeretetben. A teljesség egyfajta „szimbolikus” megerősítésének tekinthető a bevezetőben elmesélt történet, vagyis a borral való első találkozás, befejezése: „2012-ben részt vettem egy Cockburn kóstolón, ahol 1885 és 1977 közötti tételeket kóstoltunk. Az 1908-as bizonyult a legjobbnak. Nagyapámnak igaza volt.”
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Az aszúk tökéletesek, a vörösök többségének kell még egy kis idő
A komplexitás és a hosszúság a legfontosabb
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!