Ámulatba ejtő borok a WSET kurzuson
WSET3 – felsőfok, 2. óra
2016-01-19 | VinoportA Borkollégium WSET tanfolyamain a gyakorlatnak legalább akkora szerep jut, mint az elméletnek, vagyis a tanórák egy jelentős része mindig a borkóstolásról szól. Ráadásul a diákok poharaiba többnyire kiváló borok kerülnek. A Vinoporton januártól a WSET3 – felsőfokú bortanfolyam teljes tananyagát cikksorozatba foglaljuk, és ezekről a borokról is szót ejtünk. Ez itt a második óra borsora.
A Vinoporton januártól több hónapon át, minden hétfőn este körbejárunk egy szakmai témát vagy egy borvidéket, éppen úgy, ahogy a Borkollégium hallgatói a Borkollégium WSET3 felsőfokú bortanfolyam esti kurzusain. A korábbi részekért ide kattintson>>
Ha nem szeretne lemaradni a cikksorozat epizódjairól, iratkozzon fel Egyperces kurzus hírlevelünkre>>
A borokat az előadó választotta, azokat a hallgatók vakon kóstolták, majd közösen, a tanár vezetésével értékelték.
Sabar Ottonel Muskotály 2014
Színe halvány, illata közepesen intenzív, a fajtára jellemző muskotályos jegyekkel, halvány egzotikummal. Ahogy nyílik, egyre intenzívebb, parfümösebb. Tiszta, a korty hozza az illat által beígért jegyeket. Citrusok, kis érett őszibarack, némi virágos - mangós vonal, kis fémesség. Jelentős savérzet, viszonylag hosszú, megjelenik benne az ásványosság. Végén kis kesernye, cseresség. Jó szomjoltó, kellemes, korrekt, szép nyári bor. Karaktere is van. Jó bor, jó ár-érték aránnyal.
Balassa Betsek Riolit 2013
Illata zárkózott, benne alma, zöldfűszerek, kenyérhéj, élesztő illatjegyei és ásványosság bontakoznak ki. Ez az ásványosság a kortyban határozottan, intenzíven van jelen, mellette a hordó jegyei is megjelennek lassan. Vanília, kis füstösség, sósság dominálnak. Magas sav társul a magas alkoholfokhoz, nagy bor, komplex, hosszú is. Jó potenciállal bír, és idővel még elegánsabbá válhat. Kiváló bor.
Vayi Novemberi Furmint 2011
Színe halvány szalmasárga, csepplábai komoly tartalmat ígérnek. Illata erősen kenyérhéjas, barna almás, még elegánsnak mondható oxidált jegyeket mutat. A korty mint az édeskés almalé, jó savakkal. Birsalma, kompót, karamellizált cukor. Hosszú, a savak a korty végén jelennek meg, némi citrusos-gyümölcsös visszaköszönéssel. Őszt idéz.
St. Andrea Áldás Egri Bikavér 2012
A bor szellőztetést kíván, istállós jegyeket mutat. Színe rubin. A gyümölcsös jegyek visszafogottak: fekete bogyós, szeder és ribizli, fanyarság. Érett alapanyag, kis füstösség. A kortyban jelentős savérzet mellett markáns tanninok figyelhetők meg; az alkohol kicsit fűt. A magas strukturáltság mögül azért hiányzik a test. A hordóhasználat elegáns. Ennek ellenére - ezzel együtt szép bor, és még van ideje érni.
Sauska Cuvée 7 2009
Színe rubin, szélén a gránátos jegyek kezdenek megjelenni. Illata zárkózott, erdő, gombák, kis animalitás, buja bőrösség - hűvös karakter. A korty elején cseresznye, érett eper, majd a fűszereik sorban: bors, paprika, szegfűszeg. Magasan strukturált, egyensúlyos. Gazdag, hosszú, szép.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Küldetésük a magyar bor (X)
Mi történik ősszel egy biodinamikus szőlőben?
Megjelent a Winelovers Wine Awards eredményeit listázó digitális kiadvány
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!