A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Szilvapálinkát házasít az ország

Budapesti Pálinkafesztivál 2011

2011-05-04 | Tóth Adrienn


Szilvapálinkát házasít az ország

Nem is gondolná az ember, de idén már hatodik alkalommal rendezik meg tavasszal a Budapesti Pálinkafesztivált. Valószínűleg a pálinkakultúra terjedésének köszönhető, hogy a szervezők úgy döntöttek, tematizálják az eseményt, hogy ezáltal évről-évre újabb mederbe tereljék pálinkakóstolásunk menetét. A koncepció teljessé tételéhez nemcsak a szilvát, mint központi elemet határozták meg, de egy közösségi akció keretében az ország különböző régióiból származó szilvapálinkákból készítenek házasítást. A pálinkafesztivál kapcsán a rendezvény szervezőjét, egyben a Rézangyal logisztikai vezetőjét, Kun Balázst kerestük meg, akit először a fő témáról, a szilváról kérdeztük.


Mi évről-évre két pálinkafesztivál szervezésével foglalkozunk, míg tavasszal a Budapesti Pálinkafesztivál zajlik, addig ősszel kerül sor a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválra. Már korábban elkezdődött az a folyamat, amely a rendezvények tematizálásáról szól. Az őszi fesztivál esetében egy vendég országból származó párlatra koncentrálunk; ez tavaly az olasz grappa volt, idén pedig a tervek szerint az orosz vodkát szeretnénk ily módon kiemelni.

A tavaszi programoknál idén először van szó központi elem meghatározásáról. Mivel úgy gondoltuk, hogy a tavasz a frissességről, az éledő természetről, így hangulatában a gyümölcsökről szól, úgy döntöttünk, hogy a pálinkák legfontosabb alapanyagait fogjuk sorra venni. Elsőként a talán legkedveltebb pálinka-gyümölcsre: a szilvára fókuszálunk.

A téma tehát adott a vendégek számára, de úgy tudjuk, hogy a főzdéket is megmozgattátok szilvapálinka ügyben.

Az Év pálinkáját szerettük volna palackba zárni, amely 2011-ben természetesen nem készülhet másból, mint szilvából. Ehhez megkerestük az ország kereskedelmi főzdéit, hogy mintát kérjünk prémium szilvapálinkáikból, mert ezekből kívánjuk összeállítani az Év pálinkáját. Érdekes tanulság volt számunkra is, hogy sok főzde azt gondolta, hogy itt egy pálinkaversenyről van szó, mi azonban inkább az "egymásmellettiség" érzését szerettük volna megvalósítani a kiemelés helyett.

Végül azért sikerült tisztázni a helyzetet, és összesen tizenhét termelő küldött mintát szilvapálinkájából. A beérkezett párlatokat dr. Panyik Gáborné, egyetemi adjunktus és két kollégája kóstolta meg, és választottak ki közülük tízet, amelyet megfelelőnek tartottak erre a célra. Ezen főzdéktől mi vásároljuk meg a pálinkákat, majd azokat házasítjuk, és sorszámozott palackba töltjük. Az 1100 fél literes palack alapját többek között a Gusto, a Nobilis, a Prekop, a Rézangyal és a Hunnium adta.

Támogatja még más is a pálinkafesztivál helyszínén a szilva témáját?

Igen, lesz például egy nemzetközi szilvaházunk, ahol az összehasonlítás érdekében a hazai pálinkák mellett olyan külföldi szilvából készült párlatok mutatkoznak majd be, amelyeket magyar ital- vagy borkereskedők forgalmaznak. Igyekeztünk minden ilyen italt felkutatni, az már biztos, hogy lesz szerb, cseh, szlovák és francia származású közöttük. Emellett szilvás ételekkel, elsősorban édességekkel is készülünk: szilvás gombóccal, rétessel, derelyével és szilvás papuccsal.

A fesztivál tekintetében még újdonságot jelent a készpénzmentes fizetés, mit tarkar ez pontosan?

Tavaly a Sziget által szervezett fesztiválokon már bemutatkozott a paypass rendszer, azonban ez akkor még nem jelentett kizárólagosságot. Azért döntöttünk úgy, hogy először a Pálinkafesztiválon vezetjük be teljes körűen ezt a fizetési módszert, mert itt már a megelőző években sem lehetett készpénzzel fizetni. Továbbá úgy gondoltuk, hogy az ide kilátogató közönség is van annyira felkészült, hogy kezelni tudja majd a helyzetet.



A módszer azzal jár, hogy a belépőjéhez mindenki kap egy kártyát, amelyet a pénztárnál feltölthet az általa szükségesnek tartott összeggel, azután a standoknál majd ezzel fizethetnek a vendégek. A rendszer kiépítésében és üzemeltetésében az OTP a partnerünk, ez számukra is egy komoly piacépítő marketing akció, hiszen míg a már piacon lévő paypass kártyák itt most nem használhatóak, addig az itt kapottakat a rendezvényt követően bármelyik OTP bankfiókban aktiválni lehet.

A fesztivállal kapcsolatos legfontosabb újdonságokat összefoglaltuk. Mivel készültök a Rézangyallal a hétvégére?

A tavaly indult Art Collection sorozatunk idei újdonságait is a fesztiválon mutatjuk majd be. Ezen túl készülünk egy új pálinkaválogatás sorozattal, amely ugyanitt mutatkozik be, de későbbi célcsoportja elsősorban a külföldről érkező turisták lesznek. Az I love Budapest elnevezésű brand egy 9-10 tagú pálinkacsaládot ölel fel, amelyek hagyományos gyümölcsalapanyagból készültek klasszikus módon. Lesz például szilva, barack vagy meggy közöttük, és az utazók életének megkönnyítése érdekében két deciliteres kiszerelésben kerülnek forgalomba.

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!