Tokaj Nyitány 2013
Bartha Róbert válaszolt
2013-04-09 | Tóth Adrienn2013-ban április 13-án kerül sor a Tokaj Nyitányra, a Tokaj Reneszánsz éves budapesti bemutatójára, amelynek a Hotel Intercontinental ad otthont. Az idei év aktualitását, a legfrissebb, 2009-es aszúk premierjén túl a kóstolón ugyancsak jelen lévő burgenlandi borászok adják majd, akiknek köszönhetően még szélesebb borkínálatból csemegézhetnek azok, akik ellátogatnak a Borjour szervezésében megvalósuló kóstolóra. A részletekről és az előzményekről Bartha Róbertet, a Tokaj Reneszánsz ügyvivőjét kérdeztük.
A Tokaj Nyitány előzményének tekinthető a szervezet által korábban megrendezett aszú-évjáratbemutatók sora. Az utóbbi néhány évben azonban az esemény koncepcióját kibővítettük, és az aszúk mellé felsorakoztatjuk a pincészetek portfóliójának további darabjait. Ugyancsak újításnak mondható, hogy a korábban kizárólag a szakmának szóló kóstolót megnyitottuk a nagyközönség felé is.
Miért tartottátok szükségesnek a borkínálat bővítését?
Szükségszerű az, hogy ahogyan az élet, úgy Tokaj is változik. Ezért úgy gondoltuk, az a helyes, ha ez a tavaszi esemény sem mereven csak önmagáért, az eredetileg felállított célokért van, hanem tükrözi a fogyasztói és a szakmai érdeklődés alakulását is. Az adott évjárat aszúinak bemutatása által a mai napig őrizzük ismeretátadási, közízlést befolyásoló funkciónkat, de a száraz és késői szüretelésű tételek bemutatásával reagálunk a közönség igényére is.
Úgy gondolom, hogy egy szervezet és annak rendezvényei akkor lehetnek hosszú távon sikeresek, ha nyitottak maradnak az élet adta fordulatok iránt. Ezért persze az aszút továbbra is kiemelt fontosságúnak tartjuk, hiszen olyan fokú egyediség valósítható meg általa Tokajban, ami a többi borkategóriában kevésbé lehetséges, de mellette helyet biztosítunk a mostanában a figyelem középpontjában álló száraz boroknak is.
Folyamatosan hallhatóak hírek a Tokaj Reneszánsz külföldi tevékenységéről, a megtartott borbemutatókról, kiállításokon való részvételről. Ezek mellett mekkora a jelentősége a budapesti kóstolónak?
Az egyesület mindenkori tevékenységét az határozza meg, amit az aktuális tagság a leghatékonyabbnak tart. Jelenleg is sok olyan pincészet része az egyesületnek, akik működésében jelentős szerepet tölt be a külföldi országok felé történő értékesítés. Emellett azonban sosem feledhetjük a hazai piac fontosságát, és úgy gondoljuk, ez a kóstoló alkalmas arra, hogy bemutassa, mire képes a borvidék évjáratról évjáratra, egyúttal pozitívan befolyásolhatja az emberek fejében még mindig meglévő sztereotípiákat.
Úgy gondolom, egy másik szempontból is fontosnak mondható ez a rendezvény, mégpedig a folytonosság tekintetében. Hiába változott ugyanis a Tokaj Reneszánsz tagsága, a bemutató megtartása mindig biztos pontnak számított. Véleményem szerint a szervezet erejét, stabilitását biztosítja ez a fajta kitartás, és erre nem ismerek más példát a haza borvilágban.
Az országos, regionális viszonylatban oly gyakran hiányolt összefogás itt azért is érdekes, mert egy abszolút heterogén csoport áll a hátterében: olyan, amelynek tagjai a borvidék különböző településeihez kötődnek, méretük között jelentős különbség tapasztalható, és vannak soraikban magyar és külföldi tulajdonúak. Van közöttünk, aki a szamorodniban látja a kitörési pontot, van, aki kitart az aszúk mellett, de olyan is akad, aki a gasztronómiát szeretné könnyed, reduktív borokkal kiszolgálni. Ezen az összetettségen keresztül vagyunk képesek valóban reprezentálni Hegyalja sokszínűségét.
Az idei kóstolón nemcsak a Tokaj Reneszánsz tagjai lesznek jelen, de burgenlandi pincészetek is kínálják majd boraikat. Honnan jött az ötlet?
A hétvégén Budapestre érkező burgenlandi borászok szervezete sok évvel ezelőtt meghívta a Tokaj Reneszánszt éves bemutatójukra. Most, amikor a 2013-as Tokaj Nyitányt készítettük elő, merült fel az ötlet, hogy visszahívjuk őket. Örülünk annak, hogy elfogadták a meghívásunkat, és így nyolc osztrák pincészet borait is megízlelhetik a rendezvényre látogatók.
Bízunk az újdonság sikerében, és ennek kapcsán arról is elgondolkodtunk, hogy a hasonló vízióval bíró külföldi boros szervezeteknek a jövőben megjelenési lehetőséget biztosítsunk kóstolóinkon.A Tokaj Reneszánsz annak köszönhetően, hogy tagságában mindig is jelen voltak a külföldi tulajdonban álló pincészetek, mára jelentős nemzetközi kapcsolatrendszert épített ki, amelyet ily módon ápolni tudunk majd.
Ennek kapcsán fontosnak tartom elmondani: nem célunk, hogy a tokaji édes borokat a vendégkiállítók édes boraihoz mérjük, inkább közösen szeretnénk azon dolgozni, hogy ennek a bortípusnak a presztízse és fogyasztása újra emelkedni kezdjen.
A sétáló kóstoló mellett előadásokkal is készültök. Mi tudható ezekről?
A „10 év furmintjai” mesterkurzus kóstolósorának legfrissebb tagja 2012-ből származik, a legidősebb pedig 1996-ból. Bízunk abban, hogy ezzel bemutathatjuk az egyes évjáratok közötti különbség mellett azt a fejlődési görbét is, aminek bejárására ez a fajta képes.
A „Burgenland: fehér, vörös, édes” előadás során ötször három, azaz tizenöt bor kerül bemutatásra, megjelenítve mire képes ez a szomszédos borvidék az egyes borkategóriákban. Az olaszrizlingen és a Szent Lőrincen át kerül majd a poharakba kékfrankosból készített édes bor is.
Az esemény főszereplői azonban kétségkívül a 2009-es aszúk lesznek, amelyek közül hetet mutat be Mészáros Gabriella a szakmai meghívottaknak, valamint erősen limitált létszámban a nagyközönségnek.
Hol lehet jegyet vásárolni?
A rendezvényt idén is a Borjour csapatával együttműködésben valósítottuk meg, így rajtuk keresztül történik a jegyértékesítés. Belépők a www.borjour.hu oldalon keresztül online is vásárolhatók, valamint a Divino Borbárban, a Decanter Borboltban és a Gasztrotéka szaküzletben.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!