Vino nobile di Montepulciano DOCG
2016-02-26 | VinoportToszkána három olyan fontos bortermő régiót foglal magába, amelyekben a sangiovese szőlőfajta körül forog a világ. Míg a brunello di montalcino esetében 100%-ban e szőlőfajtából készülő borokról van szó, addig a chianti és a vino nobile di montepulciano kapcsán sangiovese alapú házasításokról beszélhetünk.
A másik két korábban említett borvidékhez képest Montepulciano a tengerparttól távolabb helyezkedik el, így itt kevésbé hat a nagy vízfelület légmozgató, hőcserélő hatása. E tény, valamint a talaj magasabb homoktartalma és a mészkő alacsony előfordulása is az oka annak, hogy a például a legtöbb chiantihoz képest a vino nobilék testesebbek, magasabb alkoholtartalommal bírnak.
A vino nobile di montepulciano az elsők között kapta meg a ’60-as években a DOC, majd a ’80-as években a DOCG státuszt. Az előírások szerint a bornak legalább 70%-ban sangioveséből kell állnia, amely fajtának helyi variációja a prugnolo gentile. Ehhez kerülhet maximum 20%-ban két helyi fajta, a canaiolo és mammolo, valamint ugyancsak maximum 20% erejéig más, engedélyezett fajták, például a cabernet sauvignon. Az 1999-es változásokat követően azonban ma már a 100%-ban sangioveséből készített bor is viselheti a vino nobile nevet.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Megjelent a Winelovers Wine Awards eredményeit listázó digitális kiadvány
Az anyaföld gyógyítása a mezőgazdaság által - Idén 100 éves a biodinamikus mozgalom
A Top 100 legjobb bor közé már csak aranyérmesek kerültek
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!