Szarvas, a tarcali Király szőlő
Dűlőtörténelem
2016-05-21 | Nagy Kornél
A Szarvas szőlő az 1411 óta jegyzett történelmi Mézesmál szőlőhegyből vált ki a 16. század végén. A ma ismert Szarvas a történelmi területnél jóval nagyobb kiterjedésű. A múltban sokkalta kisebb terület volt, az 1749. évi szőlőbirtok rekonstrukció után lett nagyobb a területe.
A Szarvas szőlő az 1411 óta jegyzett történelmi Mézesmál szőlőhegyből vált ki a 16. század végén. A ma ismert Szarvas a történelmi területnél jóval nagyobb kiterjedésű. A múltban jóval kisebb terület volt − és mint majd látni fogjuk –, az 1749. évi szőlőbirtok-rekonstrukció után nagyobbították meg.
A szőlő vagy dűlő elnevezését Zemplén vármegyei Szarvas (Zaruas, Sarwas, Zorwas írott fomákban) nemesi család után kapta. A 14−15. században a család neve Sátoraljaújhelyen keltezett oklevelekben gyakorta fordult elő, tudniillik több személyt is adtak a város önkormányzatának. Sőt, a Szarvas család a város környékén igen tekintélyes szőlőbirtokokkal is rendelkezett.
A család a 16. század első harmadában költözött Sátoraljaújhelyről Tarcalra, akkor tehetett szert a történelmi borvidék déli területein szőlőbirtokokra. Ezt többek között az 1564. évi tokaji váruradalom területeit soroló összeírás is megerősítette. E szerint a Szarvas család Tarcalon élt, és a mezővárosban kúriával, valamint a történelmi Mézesmálon szőlőbirtokkal rendelkezett. Arról is tudomásunk van, hogy akkor a családfőt Szarvas Ambrusnak (Ambrosius Zarwas) nevezték. A Szarvas család azonban a 16. század végén kihalt, és tarcali szőlőit rövid uradalmi birtoklást követően a kassai Privigyei és Sakaróczky, valamint a tállyai illetőségű Sípos nemesi és polgári családok vásárolták meg a 17. század elején. S ekkortól nevezhették a területet Szarvas szőlőnek.
Az első írásos említés és Rákóczi korszaka
A szőlőterület birtoklásában fontos momentum volt, amikor birtokosként megjelent a Rákóczi család. A kamarai forrásanyag szerint I. Rákóczi György 1624. július 18-án vásárolta meg a Privigyei család szőlőjét a Szarvason. Tulajdonképpen ezt a dátumot tekintjük a Szarvas szőlő első önálló említésének. Eme adásvételt követően a későbbi erdélyi fejedelem kitűnő gazdasági érzékének köszönhetően tovább növelte birtokát a területen. 1629. április 5-én a Sakaróczky, majd tíz esztendő múltán 1639. október 2-án a Sípos családoktól vásárolt szőlőket. E három területet pedig még 1639-ben I. Rákóczi György egyesítette, és ezzel vette kezdetét a Szarvas szőlő birtoklásának Rákóczi-korszaka.
I. Rákóczi György
1644-ben I. Rákóczi György a Szarvast a család birtokában álló Zeleméry Kúriához csatolta, mint majorsági szőlőt, több más tarcali szőlőterülettel együtt. A további évtizedek adó-, és birtokösszeírásai mindig is a család egyik legfontosabb szőlőbirtokaként jegyezték a Szarvast. A család tiszaladányi lakosokkal műveltette napszámban. Ezen túlmenően az 1688. évből rendelkezésre áll olyan adat is, hogy a tiszaladányi lakosok 300 szekér trágya kihordásával is tartoztak a Szarvas szőlőbe. A településnek további kötelessége volt, hogy a szüret idején legalább 20 szüretelő idénymunkást biztosítson.
Az 1679. évi és az 1686. évi, a Szepesi Kamara által készített Rákóczi uradalmi szőlők összeírása során azt is lejegyezték, hogy a Szarvas-szőlő egyike annak a hozzávetőlegesen egy tucat tarcali szőlőterületnek, amely mindig is kiváló fő- és aszúbor termést adott a borvidéken.
1699-ben Rákóczi Julianna és II. Rákóczi Ferenc hosszas birtokvita után felosztotta egymás között a család birtokait. E szerint a Szarvas a Zeleméry Kúriával együtt Rákóczi Juliannához került, de a 18. század elején e szőlőt Rákóczi Ferenc birtokába utalta az előbb említett kúriával együtt.
Adok-veszek
A 17. század végén a Szarvason belül megkülönböztettek egy Szarvasalja (Szarvasallya) nevű részt is, amely ugyancsak kiváló aszútermő helynek bizonyult. Ekkor ennek a résznek a legnagyobb birtokosa a Szentiványi főúri család volt. Az 1707. évi birtokösszeírás szerint a Rákóczi mellett a Bilkei, a Schirer, a Szepessy, a Szentiványi és a Vas nemesi famíliák birtokoltak szőlőket a Szarvason.
A Rákóczi-szabadságharcot követően a Bilkei, a Rákóczi, a Szepessy ás Vass család elvesztette hegyaljai szőlőbirtokait Szarvason. Míg a kassai illetőségű Schirer család kedvező áron eladta szőlőit az udvarnak. E terület kincstári tulajdonba került, és gyakorlatilag mind mai napig állami tulajdonban maradt. Jelentős változás történet a Szarvas szőlő nagyságában a 18. század közepén, ugyanis − ahogy írásunk elején is utaltunk rá −, eredendően e szőlőterület jóval kisebb kiterjedésű terület volt a mainál.
Gróf Grassalkovich Antal
1749-ben gróf Grassalkovich Antal (1694−1771) királyi személynök és kamaraelnök, az udvar megbízásából a kincstár kezén maradt Szarvast megnagyobbította. Régi már az 1560-as évekből jegyzett, szomszédos szőlőterületeket olvasztott be a Szarvasba. Így a Tarcal mezőváros határában lévő történelmi Ádám, Árnyék, Cserfás, Messzelátó és Muráth szőlők területeit az újonnan kialakított Szarvasba integrálták, amelyek a tokaji Hétszőlővel, a Nagyszőlővel és a Szerémyvel, valamint a tarcali Teréziával és Mézes Mállyal együtt alkották a királyi tulajdonban álló ún. Korona birtokot. Innentől kezdve a megnagyobbított Szarvast gyakorta nevezték királyi birtoklása miatt tarcali Király szőlőnek is. Azonban a Szarvas alsó része továbbra is magánkézben megmaradt. Az idő tájt a Szarvas alsó részén a Bárczy, a Csóta, a Csutakos, a Dőry és a Szentiványi nemesi családok, illetve a tokaji római katolikus plébánia birtokolták ott szőlőiket egészen a 20. század közepéig.
A megnagyobbított Szarvashoz került a már említett, és 1565. óta ismert történelmi Árnyék szőlő. Ez a 18. század közepéig a Csáky és Szilágyi-Szabó nemesi család, valamint a tokaji római katolikus plébánia birtokában állt, de jelentős birtokokkal rendelkezett ott az idő tájt a kincstár is. Jóllehet birtoklásáról csupán szűkszavú értesülések maradtak fenn az írott forrásanyagban. Nevét pedig onnan kapta, hogy a szőlőterület a mai Kopasz-hegyen (akkori nevén Tarczal-hegyén) fekvő erdők határában, azaz a fák árnyékában helyezkedett el.
A Messzelátó
Az 1564. év óta létező Messzelátó először a tokaji vár tartozéka volt Vinea Mezzelato írott formában. A 16. század végétől hosszú ideig a Csáky és a Zombory nemesi családok birtokában állt az Árnyék. Tőlük a Rákóczi szabadságharc után a Dőry, a Lónyay és a Zoltán nemesi famíliák vásárolták meg. A Messzelátón ugyanakkor birtokos volt 1670-ig az Apáczay és a Szuhay nemesi család is, de mivel részt vettek a Wesselényi összeesküvésben, az udvar elkobozta szőlőiket. A Szuhay család később visszaszerezte szőlőit az egykori Messzelátón, míg a volt Apáczay birtokok az udvar jóvoltából a Lónyay főúri családhoz kerültek. 1749. után gyakran csak egykori Messzelátó szőlőként emlékeztek meg róla a dokumentumok, amely a történelmi Szarvas felett helyezkedett el, de akkor már hivatalosan a Szarvas része volt.
Az Ádám szőlő
Az Ádám szőlőt 1570-ben említették meg az uradalmi összeírások, mint a tokaji vár tartozékát, de ebben a forrásban a nevezett szőlőre az 1568. és az 1569. évi szüreti bejegyzések is utaltak. A mai Szarvas felső részében helyezkedett el északnyugati irányban, a történelmi Messzelátó tőszomszédságában. Nevét a tarcali gyökerű Ádám nemesi család után kapta. E famíliát, mint taxás nemest az 1564. évi tokaji váruradalmi összeírás is megemlítette; szőlőkkel is rendelkeztek a mezőváros határában. Minden valószínűség szerint az Ádám család később kihalt, és szőlőjük az éppen királyi tulajdonban álló tokaji uradalomhoz került. Ennek ellenére birtoklásáról nagyon kevés adat maradt fenn.
A terület legismertebb birtokosa a 17. században az erdélyi gyökerű Szentkirályi nemesi család volt, amely aztán 1670-ben, a Wesselényi összeesküvés bukását követően vesztette el szőlőit. Az udvar elkobozta tőlük, majd pedig a kincstár kezelte. Az 1690-es években a kincstártól a Csáky, a Lónyay és a Szuhay nemesi családok szerezték meg. A 17−18. század fordulóján az Ádám szőlő neve gyakorlatilag eltűnt a forrásokból, és minden valószínűség szerint beolvasztották az Árnyékba, illetve a Messzelátóba.
A Murát
Végül, de nem utolsó sorban, meg kell emlékeznünk a Szarvas szőlő egyik legfontosabb, ám napjainkban újból létező szőlőterületéről, a Murátról. Nevét a török származású Murát/Murath István (Stephanus de Murath) után kapta, aki vélhetően a 15 éves háború során esett fogságba. Szabadulása után Hegyaljára került, és áttért a református hitre. 1606 és 1610 között tehetett szert szőlőbirtokra a Mézesmálon. 1617-ben, mint szabad közrendű tarcali szőlőbirtokos szerepelt az összeírásokban. Nagy valószínűséggel 1625 körül távozott el az élők sorából.
Arról azonban nem áll rendelkezésünkre adat, hogy volt-e Murát Istvánnak családja. Erre a területre halálát követően I. Rákóczi György tette rá a kezét, még ugyanabban az évben. Hitvese áldásával ezt a szőlőterületet a Lorántffy hozományt jelentő Zeleméry Kúriához csatolták más tarcali szőlőkkel együtt. Ugyanakkor a Murát elnevezés majd csak 1671-től fordult elő, mint a család egyik fontos aszúbor és főbor termő tarcali szőlőterülete.
A Murát 1711-ig maradt a Rákóczi család birtokában. A szabadságharcot követően a Zeleméry Kúria, és annak egykori majorsági szőlői kincstári kezelésbe kerültek. A Murát is 1749-ben erre a sorsra jutott, ugyanis több tarcali szőlővel együtt beolvasztották a szomszédos és átalakított Szarvas szőlőbe. Ugyanakkor a neve továbbra is fennmaradt, mint a Szarvas részterülete, Murát-árok vagy Murát-árka néven. Később az összeírások is nyomatékosan jelezték ezt, de gyakorta fordult elő a Szarvas-Murát megnevezés is. A Murát 1711-től lényegében királyi, vagy mondhatni állami tulajdonba került, és maradt egészen napjainkig, amikor újra önállósodott.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
"10 éven belül mi leszünk az új mediterráneum”
De'Ricci: generációkon átívelő tisztelet és hűség a terroir iránt
Megjelent a Winelovers Wine Awards eredményeit listázó digitális kiadvány
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!