A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

A dűlő, amelynek története először mesél az aszúról

Dűlőtörténelem: a Bártfai

2015-11-28 | Nagy Kornél


A dűlő, amelynek története először mesél az aszúról

A 15. század második felében a többségében szász lakosú Bártfa (Bartfeld, Bartpha) szabad királyi városa a szerémségi borok helyett hegyaljai borokkal kezdett kereskedni, és csakhamar Abaújszántó, Olaszliszka (Előhegy, Rakottyás-hegy), Tállya és Sátoraljaújhely (Várhegy) határában intenzív szőlőbirtok vásárlásokba kezdett...


 

(A nyitóképen a bártfai Fürdőház és az Erzsébet Szálloda 1909-ben. Forrás: egykor.hu.)

 

A mai ismert tállyai Bártfai, vagy Bártfi szőlő, vagy dűlő története szoros szimbiózisban áll a Tökösmál szőlőheggyel. A Tökösmál történetéért ide kattintson>>

 

Bártfa város 1485-ben Gergely mádi plébánostól a tállyai Bányász (Banias) szőlőhegyen, a tállyai Fövenyes (Fevenies) szőlőhegyen a tállyai Domonkos mészáros mestertől, valamint az abaújszántói Agyag (Agiag) szőlőhegyen a kassai Johannes Alztól vásárolt szőlőterületeket. Két évvel később, 1487-ben a kassai Reiter/Reyter családtól vásárolt meg tekintélyes szőlőbirtokot a tállyai Nyerges (Nierges) és Tökösmál (Thekesmaal) szőlőhegyeken. 1489-ban a város ugyancsak a Reiterektől vásárolt további szőlőket a Tökösmálon. 1498-ban a Szapolyai családtól vásárolt szőlőket a Palotán (Palotahameghi) és Tökösmálon.

 

Ekkortól különböztették meg a bártfaiak a Kis- és Nagy-Tökösmált. Ez utóbbi azaz a Nagy- majd a későbbi Felső-Tökösmál az 1487-ben és 1489-ben vásárolt egykori Reiter szőlőket jelentette. 1505-ben Bártfa a kassai polgároktól vásárolt további szőlőket a Hasznos (Haznos), és a Hegyes (Hegiesheghi) nevű szőlőhegyeken.

 

 

Ezek a felsorolt abaújszántói és tállyai szőlőterületek roppant nagy értéket képviseltek abban az időben. Jól jelzi értéküket az is, hogy az 1534-ben készült bártfai szüretkönyv, a Diarium szerint a város említett szőlőiből (az Agyagról, a Fövenyesről, a Bányászról, a Hasznosról, a Hegyesről, a Palotáról, a Tökösmálról) egy hordó máslás bor készült. Ez nem csak azért fontos momentum hegyalja szempontjából, hogy több mint 200 évvel korábbi említés e hegyaljai borfajtának, hanem közvetett utalás arra is, hogy minden valószínűség szerint aszúbort készíthettek már az 1571-es első ismert említés előtt, hiszen a máslás valójában az aszúbor készítés mellékterméke.

 

Bártfa ezeket a szőlőket hozzávetőlegesen a Rákóczi szabadságharc végéig (kisebb megszakításokkal) zavartalanul birtokolta. Az 1707-ben II. Rákóczi Ferenc utasítására készült Klobusiczky és Krucsay-féle tállyai szőlőbirtok összeírások szerint ekkor még a város birtokában voltak a fent említett szőlőterületek. 1711-től kezdve a viszont az Agyagon, a Bányászon, a Fövenyesen, a Hasznoson, a Hegyesen és a Palotán lévő szőlőbirtokait fokozatosan eladta a környékbeli főnemességnek (többek között az Andrássy, a Barkóczy, a Szirmay, a Vay, az Orczy, a Máriássy, a Klobusiczky, stb. főúri családoknak). Viszont a Nyergesen és a Tökösmálon fekvő szőlőktől nem vált meg. Erről tanúskodik a II. József császár és király parancsára 1783-ban készült Székely Elek-féle kamarai összeírás is.

 

A ma ismert Bártfai eredete az előbb említett, 1487-ben Tökösmálon történt birtokvásárlásban keresendő.

Az írott dokumentumok ugyan konkrétan nem is, hanem csupán körülírással adták meg a szőlőterület nevét. Mint pl. Bártfa városnak a tállyai Nagy-Tökösmálon szőlőhegyen fekvő szőlője (vinea Civitatis Bartphaensis in promontorio Thewkesmal Maior Thallensi). Ezek a területek eredendően adóköteles, azaz tized befizetésre kötelezett szőlőbirtokok voltak, vagy más néven dézsmaszőlők (vinea decima, vinea decimae). Ugyanis az ebből befolyó jövedelem tizedét a régió földesurának kellett befizetniük.

 

A dűlő, amelynek története először mesél az aszúrólBártfa, Fő tér, 1921 (Forrás: Fortepan)

1644-ben nagyon fontos esemény történt a Tökösmálon lévő bártfai szőlőbirtok történetében

Ugyanis a nagy kiterjedésű szőlőterületet a környék akkori földesura, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem szabadszőlővé (vinea libera exempta) nyilvánította (exemptio). Magyarán a többi bártfai városi szőlőbirtoktól eltérően a Tökösmálon fekvő szőlők mentesültek az adók befizetése alól.

 

A nevezett területeket Bártfa (a Nyergesen fekvő szőlőbirtokkal együtt) a trianoni békediktátumig birtokolta. Ezt követően rövid időre állami tulajdonba került, de az 1920-as években számos abaújszántói és tállyai lakos, valamint nagyvárosi zsidó kereskedő vásárolt ott magának birtokokat. A zsidó birtokosok szőlőit 1944-ben bekövetkezett deportálások folyományaként elkobozták, míg a többiekét pedig 1945 és 1948 között államosították. 

Hogy a megmaradt másik, a Nyergesen elhelyezkedő szőlő később miért nem vette fel a Tökösmáléhoz hasonlóan a Bártfai nevet?

Elsősorban azért, mert a Nyergesen fekvő városi szőlőket a Tökösmáléval ellentétben szerényebb adottságúnak tartották, sőt egészen 1848-ig is adóköteles terület, azaz dézsmaszőlő volt, és a bártfaiak a 19. században a Tökösmálon fekvő városi szőlő tartották kiemelkedő, illetve a Nyergesnél jobb adottságú termőhelynek. Ezért hívtak ők maguk is gyakorta egyszerűen Tökösmálon lévő szőlőt Bártfainak, vagy Bártfinak.



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!