Amikor a szóda és a bor találkozik
Egy kis szóda és fröccstöri 2. rész
2010-07-31 | Vizi CsengeKöztudottan Jedlik Ányos volt, aki hazánkban elterjesztette a szikvizet, de azt talán kevesebben tudják, hogy ő volt az, aki Vörösmartynak megmutatta a spriccert, avagy a bor és szóda keverékét, a fröccsöt. Maga a név az 1890-es évektől lett ismert Magyarországon, Jedliknek köszönhetően pedig Győr elnyerte a fröccs városa megtisztelő címet. Bár az 1800-as évek végén született, a mai napig szívesen fogyasztott ital a fröccs, manapság ráadásul reneszánszát éli.
Az alkotóelemek
A fröccsnek, vagy németül spritzernek nevezett italnak eredetileg két alkotóeleme lehet: a bor és a szódavíz. Amint a szörpgyártás beindult, felfedezték az alkoholmentes fröccs változatát is, amit manapság főképp a gyermekek és sofőrök fogyasztanak felfrissülésük forrásául nyáron, de akár egész évben kitűnő szomjoltó lehet. Térjünk azonban most vissza a borhoz és a szódavízhez.
Milyen legyen a bor, amelyet buborékos vízzel keverünk? Mindenképp egy könnyed nyári fehérbort vagy rozét keressünk, amely gyümölcsös jegyeivel hódít, nem túl savas és fiatal. Klasszikusként az olaszrizling fajta említhető meg, de évek óta egyre nagyobb teret kezd meghódítani a cserszegi fűszeres, a sauvignon blanc, chardonnay vagy akár az irsai olivér, az édesebb szájúaknak pedig a sárgamuskotály ízvilága különösen ajánlott. A nagy játékosok egy-két éve a rozék lettek, amik magukban is elég üdítőek, de ha fröccsként isszuk, jóval többet tudunk elfogyasztani belőlük mindenféle káros következmény nélkül, ráadásul a konyhában is könnyedén készíthetünk hozzájuk egy-egy fogást, hiszen a nyári ételek kitűnő kísérői.
És mi is az, amit a borhoz keverünk, vagyis a szikvíz? Szén-dioxiddal dúsított nagy tisztaságú ivóvíz. A szó megalkotásában a szikes talaj és a víz párosa kreál egy új szót, de nincs köze a sziksóhoz. Elnevezése csak a szifonfejes palackra vagy a szifonfejes felvezető szárral ellátott szikvizes ballonra vonatkozhat. A szifonfej biztosítja a tökéletes zárást, ezzel lesz az utolsó cseppig élvezhető a szóda, no meg a fröccs.
De mégis hogyan született meg?
Aki szereti a fröccsöt, és olvasott már róla, biztosan nem csak a szóda és a bor arányáról tudna regélni, hanem arról is, hogyan született meg ez a pezsgő ital. Azok kedvéért, akik még nem hallották, álljon itt pár sorban a feltételezett fogantatás története. Jedlik Ányos egy szüreti napon unokafivérével, Czuczor Gergely költővel Fót felé vette útját, ahol a szőlőskertben többek között Fáy Andrással és Vörösmarty Mihállyal találkozott. Megérkezés után táskájából előkapta szódásüvegét a fizikus, és a borozó vendégek figyelmébe ajánlotta a spritzert.
A szó hallatán biztosan gyorsan kikerekedett a társaság nagy részének szeme, hiszen nem tudták azt mihez kötni. Aztán a borra szóda került, és az első üdítő kortyok után híres költőnk, Vörösmarty, akinek a buborékos bor nem volt ismeretlen terület, hiszen egy időben pezsgőkészítéssel próbálkozott, elő is állt a magyar névvel, és ettől kezdve hívjuk a spriccert fröccsnek. A költő rögtön rímbe is foglalta az újdonsült kedvenc italt:
Fölfelé megy a borban a gyöngy;
Jól teszi,
Tőle senki e jogát el
Nem veszi.
Nem ő volt az egyetlen, aki a buborékos italt versbe vagy épp novellába zárta, Krúdy Gyula A vörös postakocsiban említi, de akár Máraitól is idézhetnénk vagy a boros körökben jól ismert Hamvas Bélától. A lényeg egy: a fröccs elvarázsolja az ember lelkét, de csak épp annyira, hogy vidámság járja át, és közben felüdül teste is, ráadásul pár éve ismét a figyelem középpontjába került, már nem ciki, ha egy focimeccset nem sörrel, hanem mondjuk, egy jéghideg rozéfröccsel nézünk végig.
Sör kontra fröccs?
A sör megjelenésére és gyors elterjedésére válasz volt a fröccs a 19. század második felében a borkedvelőktől. A fröccs mellett szól több tény is, hiszen ha ezt fogyasztjuk, akkor a bor alkoholja a szódával keverve alacsonyabb lesz, a nyári melegben tehát nem okoz bódultságot, a hűtött bor és szikvíz miatt a bágyadtságot távolra űzi, a mosdót sem kell gyakran látogatnunk malátából készült alkoholos testvérével szemben, a víz benne pedig kifejezetten egészséges! Ráadásul ki az, aki valaha is találkozott a fröccshassal? Jelen írásban nem a sör ellen szeretnénk érvelni, hanem a fröccs mellett letenni a voksunk, ami boros országként talán nem is oly meglepő.
És ha már sikerült kicsit közelebbről megismerkednünk a fröccs történetével és összetevőivel, lássunk neki kikeverni a kedvencünket! Álljanak itt tippként a hazánkban legelterjedtebb bor és szóda, illetve egyéb fröccs összetevő arányok (Wikipédia alapján):
A fröccs neve | bor mennyisége (dl) | Szóda mennyisége (dl) | Szóda részaránya (%) | Elnevezések | Eredet/névadó |
Krúdy-fröccs | 9 | 1 | 10 | Krúdy Gyula | |
Háziúr | 4 | 1 | 20 | nagyházmester, bivalycsók | |
Lámpás | 15 | 5 | 25 | ||
Avasi fröccs | 7 | 3 | 30 | ||
Nagyfröccs | 2 | 1 | 33 | fröccs, hajtás, húzás | Móra Ferenc nevezte el "húzásnak". |
Csatos | 10 | 5 | 33 | ||
Házmester | 3 | 2 | 40 | ||
Polgármester | 6 | 4 | 40 | ||
Bakteranyós | 2,5 | 2,5 | 50 | ||
Kisfröccs | 1 | 1 | 50 | fütty, tréfa, rövidlépés | József Attila szerint egy "füttyre" meg lehetett inni. |
Maflás | 5 | 5 | 50 | mafla | |
Viceházmester | 2 | 3 | 60 | ||
Alpolgármester | 4 | 6 | 60 | ||
Hosszúlépés | 1 | 2 | 67 | fordított | |
Lakófröccs | 1 | 4 | 80 | kisházmester, sportfröccs | |
Távolugrás | 1 | 9 | 90 | sóherfröccs |
Egyéb szeszes fröccsök:
Málnás: Savanyú fehérborból készített nagyfröccshöz, málnaszörpöt kevernek
Maci: vörös kisfröccs + málnaszörp
Újházy fröccs: szóda helyett kovászos uborka leve
Tiszafröccs v. Kassfröccs: Vörösbor pezsgővel
Matrózfröccs: Korsó sör mellé, fél deci rummal
Postásfröccs: Dupla feketekávé, fél deci rummal
Deák bólé: Nagyon kevés alkohol megcsapatva sok szódavízzel
Góré fröccs (Ijesztett fröccs): Kispohár (1 vagy 2 dl) borhoz csak annyi szóda, amennyi még pohárban elfér
Instant fröccs: Egy szódásszifon bor + patron
Tömbházmester: Vannak akik a háziúrral azonosítják, vannak akik a lakófröccsel, de vannak olyanok is, Akik 3 darab házmestert értenek alatta
Kisvadász (boroskóla, VBK, boxos): 1 dl bor + 1 dl kóla
Nagyvadász (boroskóla, VBK, boxos): 2 dl bor + 1 dl kóla
Medgyessy-koktél (boroskóla, VBK): 3 dl bor + 2 dl kóla (3/2-es)
Lórugás: 1 rész brandy egy rész kólával (Keserűlikőrre emlékeztető íz.)
Alkoholmentes fröccsök:
Almafröccs: 2 dl almalé + 1 dl szóda
Gyerekfröccs: 1 dl szőlőlé + 1 dl szódavíz
Színész fröccs: 2 dl szódavíz langyosan
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Az anyaföld gyógyítása a mezőgazdaság által - Idén 100 éves a biodinamikus mozgalom
Küldetésük a magyar bor (X)
Magyar fotós, a Borkollégium oktatója nyerte az OIV Centenáriumi fotópályázatát
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!