A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

A szőlőhegy, amelyért majdnem háborúztak

Dűlőtörténelem: a tállyai Bányász

2015-10-16 | Nagy Kornél


A szőlőhegy, amelyért majdnem háborúztak

A szőlőhegy, amelyért Kassa és Bártfa városa húsz évig pereskedett, amelynek ügyét a magyar király, majd a pápa elé vitték, s amelyért aztán Bártfa egész lakosságát törvényen kívül helyezték. Ez a tállyai Bányász története. Első rész.


 

Tállya legismertebb történelmi szőlőhegyeinek egyike a Bányász, amelyet gyakorta hívtak egyszerűen tállyai, vagy nagytállyai szőlőhegynek is. Elnevezése szoros összefüggésben állt a szőlőhegy tőszomszédságában a középkor óta zajló kőbányászattal. Ugyanis Tállya középkori fejlődését nemcsak a kedvező földrajzi elhelyezkedésének és szőlőinek, hanem erdészeti és kőbányászati tevékenységének is köszönhette. A környékbeli bányászok – mint kiváltságos elemek – a helyi hatalmasságoktól szőlőhegyet kaptak, és elnevezése az ő emléküket őrzi.

 

A Bányász általunk első ismert említése 1476-ban történt. Ugyanis Schwartz István (Stefan Schwartz) módos kassai polgár (később a város főbírája) Gergely mádi plébános nagy kiterjedésű szőlőit akarta megvásárolni a Bányászon. Ekkor az írásos forrásokban a latinos Banias formában fordult elő.

 

 

A 15. század utolsó évtizedeiben a kassai polgárok további szőlőterületeket vásároltak Abaújszántón és Tállyán. 1481-ben három gazdag kassai polgár család, valamint magának, Kassa városának önkormányzata szőlőket akart vásárolni a helybéli lakosoktól, illetve nemesektől Tállyán a Bányászon. Ez a szőlővásárlási kísérlet meghiúsult, mert nem tudtak megegyezni az árban. Azonban négy esztendővel később, 1485-ben a kassai Gangner, a Darholcz és Schwartz családok, valamint a város önkormányzata/elöljárósága sikeres üzletet bonyolított le Gergely mádi plébánossal és szomszédaival. Ennek eredményeképpen Kassa komoly szőlőterületekhez jutott a Bányászon.

Ebből azonban komoly bonyodalom is született

Ugyanis a nevezett Schwartz István a Bányászon nem az eredendően általa kiszemelt, jó adottságú szőlőjét vásárolta meg Gergely mádi plébánostól, hanem egy szerény kitettségű területet. Egy másik felvidéki szabad királyi város, Bártfa önkormányzata viszont ez utóbbi területet kedvezőbb áron vásárolta meg a mádi plébánostól 1485-ben. Ez ellen a kassai Schwartz István heves tiltakozásának adott hangot, mivel elmondása szerint elővásárlási joggal rendelkezett, amelynek megalapozottsága történeti források tükrében igen kétségesnek bizonyult.   Ennek folytán közel két évtizeden át tartó perlekedés vette kezdetét Kassa és Bártfa városa között.

 

A szembenálló felek az ügyet előbb a helybéli földesúr, Szapolyai István örökös szepesi gróf és nádor, utóbb pedig II. (Jagelló) Ulászló (1490−1516) magyar király, majd a vita elhúzódása miatt a katalán eredetű Borgia dinasztiából származó VI. Sándor (1492−1503, címlapképünkön) római pápa elé vitték. Annak ürügyén került ez a viszály a pápa elé, mert ez eredeti birtokos egyházi személy, a már többször is nevezett Gergely mádi plébános birtokában állt.

 

A szőlőhegy, amelyért majdnem háborúztak

A legkorábbi fényképek egyike Bártfa belvárosáról (Forrás: Fortepan, 1912)

 

Az ügy valóságos nemzetközi botránnyá terebélyesedett. VI. Sándor pápa külön legátus küldött ki az ügy kivizsgálására, de döntései részrehajlóak voltak. Bártfában tett látogatásakor már egyöntetűen várost kiközösítéssel fenyegette meg, mondván, hogy már egy állítólagosan eladott szőlőterületet vásárolt meg a Bányászon. Ezzel szemben az igazság az volt, hogy Bártfa teljesen törvényes módon jutott szőlőhöz.

Mindenesetre Schwartz István kassai főbíró háttérmunkájának köszönhetően   a római pápa Bártfa várost és lakosságát nemcsak kiközösítette, hanem egyházi átok alá helyezte e szőlőügylet miatt. Ez a középkorban súlyos büntetésnek bizonyult, ami voltaképpen azt jelentette, hogy Bártfa város polgárai nem járhattak misére, nem részesülhettek a szentségek kiszolgáltatásában, nem esküdhettek, nem keresztelhették meg gyermekeiket, és nem temethették el hozzátartozóikat sem. Lényegében törvényen kívül helyezték őket, hiszen a korabeli mindennapi életet maga az egyház szabályozta.

 

Csak VI. Sándor pápa halála után, 1502-ben derült ki, hogy Schwartz István a pápai legátust és a kihallgatott tanúkat megvesztegette, hogy számára kedvező döntés szülessen a pápai hatóságoknál. Ezért VI. Sándor második utódja, II. Gyula pápa (1503−1513) 1505-ben feloldotta az egyházi átkot. Schwartz Istvánnak vezekelnie kellett, majd jóvátételt fizetett Bártfa városának. A Bányászon fekvő vitatott szőlők ügye pedig végül azzal az egyezséggel zárult, hogy Schwartz végképp felhagyott az alaptalan vádaskodásaival, Bártfa „fájdalomdíjat” fizetett a kassai főbírónak, akinek ezt a kassai plébániának kellett adományoznia.

 

A szőlőhegy, amelyért majdnem háborúztak

A legkorábbi fényképek egyike Bártfa belvárosáról (Forrás: Fortepan, 1912)

Dűlősödés

Az 1520-as években a tállyai Bányász szőlőhegyen is megindult felaprózódás, vagy más néven „dűlősödés” folyamata. Ugyanis ekkortól már a rendelkezésünkre álló iratanyagban megjelent a Kis- és Nagy-Bányász megkülönböztetés. Ezt követően majd nyolc évtizedig esztendeig a tállyai Bányász szőlőhegyről nincsenek megbízható adataink. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a 16. század első felének politikai bizonytalanságai miatt rengeteg fontos irat elkallódott, illetve megsemmisült.

 

A történeti forrásokban a hosszú csendet az 1588. év törte meg. A Bányász szőlőhegy neve 1588-ban egy szőlőcsere ügylet kapcsán bukkant elő a Mádi Falukönyvből. A híres kassai nemes polgár, Thúri Kalmár János a tállyai Bányász-hegyen fekvő szőlőjét elcserélte az úgyszintén kassai polgár, Varga Mihály Király-hegyen lévő szőlőterületével. Ez a dokumentum megemlítette továbbá azt is, hogy Kalmár János Bányászon elcserélt szőlőjének szomszédja, Rákóczi Zsigmond (1544-1608), későbbi erdélyi fejedelem volt, aki unokatestvérével, a majdani bárói címet viselő Rákóczi Lajossal együtt jelentős szőlőterületeket vásárolt Szerencsen, Mezőzomborban, Tarcalon, Tokajban és Tállyán az 1570-es és az 1580-as években helybéli birtokosoktól és felvidéki városi polgároktól.

 

Ezenfelül még annyi sejthető, hogy a kassai városi polgárokon kívül (mint pl. a Faygel, Féjja, Kalmár), a Szapolyai család elűzése után előbb Habsburgok, majd Serédyek, és az Alaghyak voltak a legnagyobb birtokosok, akik közül az Alaghyak a regéci uradalomhoz csatolták a tállyai váruradalmat minden ingóságukkal, így szőlőikkel együtt. E szőlők között volt található a tállyai Bányász is.

Folytatjuk.


Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!