A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Borkommunikáció 4: A borkultúra kialakulása

Bor az ókorban, bor a Bibliában

2019-03-17 | Vinoport


Borkommunikáció 4: A borkultúra kialakulása

Szőlőtermelésről és a borokról egy­szerre szólnak régészeti kutatások és a jól ismert klasszikus szerzők írásai. A folyamatos felfedezéseknek hála a mai napig újabb részletek derülnek ki a kezdetekről. Borkommunikáció sorozatunk 4. része következik.


Címlapfotó: meinbezirk.at

 

Az alábbiakban részleteket közlünk Kovács Lajos Bor és szakralitás című munkájából. A teljes cikk elolvasható a Borkommunikáció – Aszútól a zenitig című, 2018-ban dr. Veszelszki Ágnes szerkesztésében megjelent könyvben, amely megvásárolható a Századvég Kiadó oldalán.

 

A Közel-Keletről, az emberi kultúra és civilizáció bölcsőjéből elsőként a Gilgames-eposzban (Kr. e. 22–18. század) történik konkrét utalás a borra, és a bor jelenlétét erősítik a lákisi ásatások so­rán előkerült szőlőprések és kiegészítők a Kr. e. 3. évezred közepéről. Szinuhé egyiptomi orvos-szerző (Kr. e. 20–19. század) a Közel-Keletet a szőlőben „bő termés” vidékének nevezi.

 

 

Eddigi ismereteink szerint a bor ter­melésének kezdete legalább 8 ezer évre vezethető vissza. Az első borkészítők Kelet-Örményország terüle­tén éltek. Itt találhatók a legrégebbi európai hominidák lelőhelyei (2005-ben Dmanisiben 5 darab 1,8 millió éves emberi koponyát találtak). A fővá­rostól, Tbiliszitől 90 km-re fekvő lelő­hely a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger között azon az útvonalon fekszik, amely összeköti Eurázsiát és a Közel-Keletet. Feltételezések szerint az Afrikából való kivándorlás egyik fő pihenőállomása lehetett, és a jégolvadás következtében az első hely, ahol földműveléssel talál­kozunk.

 

>>> Borkommunikáció 1: Hogyan írjuk helyesen a szőlőfajták nevét?

>>> Borkommunikáció 2: A magyar borkultúra kialakulásának kezdetei

>>> Borkommunikáció 3: A bakator megmentése

 

Archeológusok egy csoportja 2002-ben Shulaveriben (mai nevén: Shaumiani) neolitikus időkből szár­mazó agyagedényeket tárt fel, amelye­ken a bor(kő) biokémiai anyagai megtalálhatóak. Hasonló régészeti leletek utalnak a bor jelenlétére a Zagros-hegy közelében fekvő Hajji Firuz Tepe-ben (ma Azerbajdzsán). Ezek az ásatások egyszerre szólnak tehát egy korabeli Édenről és arról, hogy a vitis vinifera már akkor jelen volt az emberi kultú­rában. Itt találtak olyan 5-6 ezer éves agyagedényt, amelyet szőlőfürt díszít. Érdekessége, hogy a díszítés ott helyezkedik el, ahol az edényt meg kell ragadni. Ez pedig arra enged következtetni, hogy az edényt az istentisztelet idején magasba emelték, ami utalás arra, hogy a bort isteni italként értel­mezték, szakrális vagy áldozati célra használták.

 

A cikk szerzője Kovács Lajos, PhD, jezsuita szerzetes-pap, kommunikációkutató, operatőr. A Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetének egyetemi adjunktusa. Kutatási területe a keresztény egyházak kommunikációja és közösségteremtő szerepe. 2004-től a Jezsuita Stúdió vezetője, amely dokumentumfilmeket és médiatartalmakat készít különféle hazai televíziók számára. 2012 óta a Rome Reports hírügynökség A világ vatikáni szemmel című heti hírmagazin magyar változatának felelős szerkesztője (Duna TV). Lelkipásztori munkája során volt kollégiumi lelkész, és tíz éven át a budapesti angol nyelvű katolikus közösség vezetője, jelenleg Veresegyházon kisegítő lelkészként is tevékenykedik.

 

Az első egyiptomi szakrális emlék a bort az életadó vér szimbóluma­ként értelmezi. Így történhetett, hogy Tut(anhamon) király sírjába 26 hordó bort temettek el, felcímkézve a borter­melő, a termőföld és szőlőfaj nevével. A bor isteni eredetéről és elixír tulaj­donságáról pedig Jamshid perzsa ki­rály legendájából is értesülünk, akinek szolgálója visszanyerte tőle egészségét és jókedvét.

 

Bor a Bibliában

 

Az Ószövetségben a szőlő kifejezés 212-szer fordul elő. Elsőként a te­remtéstörténet szerzője köti Noéhoz, aki a vízözön idején megmentette a pusztulástól az emberiség számára. Az özönvíz után első cselekedete pedig az volt, hogy „Noé, a földműves szőlőt kezdett telepíteni. Amikor bort ivott, megrészegült, és meztelenül feküdt sátrában” (Ter. 9, 20–22). Ebben a két mondatban két fontos bibliai értel­mezés is megjelenik: a szőlőművelés imperatívusza és a túlzott borfogyasz­tás ártalma. A Biblia ennek a kettős­ségnek mindvégig hangot ad: egyrészt úgy beszél az italról, mint ami „meg­vidámítja az ember szívét”, másrészt olyanról, amelyre kezdettől érvényes tiltási utasításokat találunk.

 

(...)

 

A bibliai szövegekben egyértelmű uta­lások vannak arra, hogy a bor kezdettől az áldozatbemutatás eszköze is. És ez a szakrális jelleg nem csak a környező népeknél, de a zsidó hagyományban is centrális elem. Első ízben a bor ilyen jellegű említése Melkizedek főpap ne­véhez kötődik, aki a győzedelmes Áb­rahám elé sietve kenyeret és bort vitt, azokat az oltárra helyezte, és Istenhez (El-Eljon ’a magasságbeli Isten’) ki­áltva megáldotta: „Melkizedek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt. Megáldotta…” (Ter 14, 18–20).

 

(...)

 

Kétségkívül a bor legfontosabb szakrá­lis értelmezése az Egyiptomból való kivonuláshoz, a rabszolgaságból való megmeneküléshez köthető. Azon az estén, a pászka (pessach) ünnepének előestéjén minden zsidó családban közösen fo­gyasztják el a rituális vacsorát. A szer­tartás mikéntjét, az elfogyasztott étel összetételét és a rá szánt időt a szöveg szerint maga Isten rendelte el Mózes­nek. Ennek a szertartásnak lényegi ele­me a bor.

 

(...)

 

Az utolsó vacsorán Jézus és tanítványai, akik vallásilag és kulturálisan a zsidó hagyományokat követték, ezt a több száz éves szakrális cselekményt ismé­telték meg. Eltérést abban találunk, hogy már az ott elhangzott jézusi sza­vak a keresztény áldozati liturgia ala­ pító szavai, a cselekmény lényegi, meg nem változtatható elemei. A keresztény istentisztelet tehát sok hasonlóságot mutat a pászka ünneplésének ószövet­ségi rítusával, különösen a kovásztalan kenyér és a bor tekintetében, a lénye­ges különbség, hogy ezeket Jézus a sa­ját testének és vérének mondta.

 

(...)

 

Az Újszövetségben nagyon sok utalást találunk a szőlőre és borra. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én bennem, az bő termést hoz” – mondja Jézus (Jn 15, 5–6).

 

Kis-Ázsiában a vitis vinifera tudatos művelését és a bor kultúráját a görögök teremtették meg. A bor vízzel való ke­verése is tőlük származik, mivel a bor kezdetben édes és tömény volt. Első­ként konzerválták a bort erre a célra szánt nagyméretű égetett agyagcsere­pekben (pithoi), és azokat a föld alatt tárolták. A bor szakrális tisztelete pedig a dionüszoszi kultuszban teljese­dett ki. A Római Birodalomba a bor kétféle úton érkezett: dél felől görög, észak­ról pedig etruszk hatásra. Ennek a két befolyásnak köszönhető, hogy az itáliai félszigeten mindig is ismertek voltak a szőlő művelésének és erjesztésének különböző formái: délen az alacsony, önálló fácska (alberello), északon a magas dűlőkön pedig a megtámasztott ültetési stílus. A rómaiak, építve a gö­rög tapasztalatokra, továbbfejlesztették és finomították boraikat. Hozzájuk kö­tődik annak felismerése és kikísérle­tezése, hogy a klíma- és talajváltozás befolyásolja egyes szőlőfajták hozamát és ízvilágát.

 

Ha többet szeretne tudni a bormarketingről és a borral kapcsolatos kommunikációról, jöjjön el a Borkollégium április 26-án induló Bormarketing és értékesítés: A borpiac meghatározó szereplői című kurzusára ahol a borszakmában, marketing és kereskedelmi területen dolgozó szakemberektől sajátíthatja el a legfontosabb gyakorlatorientált ismereteket.

 

Elsőként kísérleteztek a borok öregbítésének a technikájával is. A katonai csapatok állomásoztatásával pedig a bor elterjedt az egész biroda­lomban – mint az ünnepségek fontos kelléke és a betegségek elleni gyógy­szer. A birodalom terjedése követ­keztében, főként a 2–4. században, a szőlőtermesztés és a bor készítésének kultúrája elterjedt a mai Franciaor­szág, Németország és végül Pannónia egész területén. Ehhez hatékony esz­köznek bizonyult, hogy a császárok (például Probus Kr. u. 276-ban) pa­rancsba adták az állomásozó csapatok­nak, hogy béke idején szőlőtermesztés­sel foglalkozzanak. A bor terjedésének másik fontos bizonyítéka a bor istene, a Bacchus-kultusz meghonosodása, amely egyenes következménye a görög kultú­ra befolyásának, a dionüszoszi szakrális hagyománynak.

 

A kötet szerkesztője Dr. Veszelszki Ágnes nyelvész, közgazdász, újmédia-kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetének egyetemi docense. Oktat a Corvinus mellett az ELTE-n, a Budapesti Metropolitan Egyetemen, a Mathias Corvinus Collegiumban és a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumban. A Filológia.hu MTA-folyóirat, illetve a Journal of Smart soCIeTY társadalomtudományi folyóirat szerkesztője. Kutatói munkásságát a digitális kommunikáció (cset, sms, közösségi média) vizsgálatával kezdte, később a marketing és a nyelvészet kapcsolódási lehetőségeit tárta fel; újabban pedig a tudománykommunikáció, illetve az online agresszió témakörét kutatja. Legutóbbi nyelvészeti könyvei: Netnyelvészet. Bevezetés az internet nyelvhasználatába (2017); Digilect. The Impact of Infocommunication Technology on Language (2017). Borkommunikációval 2016 óta foglalkozik, azóta tart a Corvinus-egyetem mesterszakos hallgatóinak szabadon választható formában Borkommunikáció kurzust. Szabadidejében szerkesztette a Századvég Kiadónál megjelent Borkommunikáció. Az aszútól a zenitig (2018) című kötetet. Ugyanezen a címen egy Facebook- és egy Instagram-oldalt is kezel.

 

A nyugati egyház hivatalos térnyerése (Kr. u. 313) és a Római Birodalom végleges széthullása (Kr. u. 476) után a kereszténység egyre nagyobb jogi és szervezeti szerepvállalást kapott a köz­igazgatásban, és ez erősen meghatározta a szőlőművelés és borkészítés kultúrá­ját. A bacchusi pogány kultusz szertar­tásai gyakran csaptak át orgiákba tor­kolló ünnepségbe, az egyház befolyására azonban érvénybe lépett a bor szakrális szintre emelése. Ebben jelentős szerepet játszott a keresztény istentisztelet (Eucharisztia), amelynek egyik áldozati alapanyaga a bor. Az egyházi bir­tokok növekedése magával hozta, hogy a szőlőtermelés is egyházi hatáskörbe került. Ezt a feladatot lassan átvették a szerzetesrendek és a hozzájuk tarto­zó kolostorok, ahol egyre változatosabb és precízebb kísérletezés veszi kezde­tét a bortermelésben, ami nagy hatást gyakorolt arra, hogy mit értékelünk ma a borokban. Így került a szőlőtermesztés és borkészítés pápai oltalom alá. A túlzott borfogyasztást gyakran pápai tiltások követték (például III. Incze pápa 1215-ben). A bornak új fellendülést a reneszánsz kor hozott, felvirágzását pe­dig a 17. században érte el.

 

Századvég Kiadó

 

A Századvég Alapítvány keretein belül működő Századvég Kiadó gondozásában a történettudomány, a politikatudomány, a jogtudomány, a társadalompolitika, a szociológia, a kommunikáció, a külpolitika és a filozófia témaköreiben jelennek meg hazai és külföldi szerzők művei.

 

„A Századvég  Kiadó nagy vállalkozásba kezdett: az egyedülálló és teljesen újszerű Borkommunikáció kötet e széles témakör minél nagyobb szeletét kívánja lefedni, húsz szerző és harmincnál több fotográfus közreműködésével. Az impozáns kiállítású, egyben informatív kötet nem titkolt célja a borkommunikációs alapvetésen túl a minőségi, magyar borok fogyasztásának népszerűsítése.” (Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke)

 

További információ: www.szazadveg.hu



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!