Borkommunikáció 4: A borkultúra kialakulása
Bor az ókorban, bor a Bibliában
2019-03-17 | Vinoport
Szőlőtermelésről és a borokról egyszerre szólnak régészeti kutatások és a jól ismert klasszikus szerzők írásai. A folyamatos felfedezéseknek hála a mai napig újabb részletek derülnek ki a kezdetekről. Borkommunikáció sorozatunk 4. része következik.
Címlapfotó: meinbezirk.at
A Közel-Keletről, az emberi kultúra és civilizáció bölcsőjéből elsőként a Gilgames-eposzban (Kr. e. 22–18. század) történik konkrét utalás a borra, és a bor jelenlétét erősítik a lákisi ásatások során előkerült szőlőprések és kiegészítők a Kr. e. 3. évezred közepéről. Szinuhé egyiptomi orvos-szerző (Kr. e. 20–19. század) a Közel-Keletet a szőlőben „bő termés” vidékének nevezi.
Eddigi ismereteink szerint a bor termelésének kezdete legalább 8 ezer évre vezethető vissza. Az első borkészítők Kelet-Örményország területén éltek. Itt találhatók a legrégebbi európai hominidák lelőhelyei (2005-ben Dmanisiben 5 darab 1,8 millió éves emberi koponyát találtak). A fővárostól, Tbiliszitől 90 km-re fekvő lelőhely a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger között azon az útvonalon fekszik, amely összeköti Eurázsiát és a Közel-Keletet. Feltételezések szerint az Afrikából való kivándorlás egyik fő pihenőállomása lehetett, és a jégolvadás következtében az első hely, ahol földműveléssel találkozunk.
>>> Borkommunikáció 1: Hogyan írjuk helyesen a szőlőfajták nevét?
>>> Borkommunikáció 2: A magyar borkultúra kialakulásának kezdetei
>>> Borkommunikáció 3: A bakator megmentése
Archeológusok egy csoportja 2002-ben Shulaveriben (mai nevén: Shaumiani) neolitikus időkből származó agyagedényeket tárt fel, amelyeken a bor(kő) biokémiai anyagai megtalálhatóak. Hasonló régészeti leletek utalnak a bor jelenlétére a Zagros-hegy közelében fekvő Hajji Firuz Tepe-ben (ma Azerbajdzsán). Ezek az ásatások egyszerre szólnak tehát egy korabeli Édenről és arról, hogy a vitis vinifera már akkor jelen volt az emberi kultúrában. Itt találtak olyan 5-6 ezer éves agyagedényt, amelyet szőlőfürt díszít. Érdekessége, hogy a díszítés ott helyezkedik el, ahol az edényt meg kell ragadni. Ez pedig arra enged következtetni, hogy az edényt az istentisztelet idején magasba emelték, ami utalás arra, hogy a bort isteni italként értelmezték, szakrális vagy áldozati célra használták.
Az első egyiptomi szakrális emlék a bort az életadó vér szimbólumaként értelmezi. Így történhetett, hogy Tut(anhamon) király sírjába 26 hordó bort temettek el, felcímkézve a bortermelő, a termőföld és szőlőfaj nevével. A bor isteni eredetéről és elixír tulajdonságáról pedig Jamshid perzsa király legendájából is értesülünk, akinek szolgálója visszanyerte tőle egészségét és jókedvét.
Bor a Bibliában
Az Ószövetségben a szőlő kifejezés 212-szer fordul elő. Elsőként a teremtéstörténet szerzője köti Noéhoz, aki a vízözön idején megmentette a pusztulástól az emberiség számára. Az özönvíz után első cselekedete pedig az volt, hogy „Noé, a földműves szőlőt kezdett telepíteni. Amikor bort ivott, megrészegült, és meztelenül feküdt sátrában” (Ter. 9, 20–22). Ebben a két mondatban két fontos bibliai értelmezés is megjelenik: a szőlőművelés imperatívusza és a túlzott borfogyasztás ártalma. A Biblia ennek a kettősségnek mindvégig hangot ad: egyrészt úgy beszél az italról, mint ami „megvidámítja az ember szívét”, másrészt olyanról, amelyre kezdettől érvényes tiltási utasításokat találunk.
(...)
A bibliai szövegekben egyértelmű utalások vannak arra, hogy a bor kezdettől az áldozatbemutatás eszköze is. És ez a szakrális jelleg nem csak a környező népeknél, de a zsidó hagyományban is centrális elem. Első ízben a bor ilyen jellegű említése Melkizedek főpap nevéhez kötődik, aki a győzedelmes Ábrahám elé sietve kenyeret és bort vitt, azokat az oltárra helyezte, és Istenhez (El-Eljon ’a magasságbeli Isten’) kiáltva megáldotta: „Melkizedek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt. Megáldotta…” (Ter 14, 18–20).
(...)
Kétségkívül a bor legfontosabb szakrális értelmezése az Egyiptomból való kivonuláshoz, a rabszolgaságból való megmeneküléshez köthető. Azon az estén, a pászka (pessach) ünnepének előestéjén minden zsidó családban közösen fogyasztják el a rituális vacsorát. A szertartás mikéntjét, az elfogyasztott étel összetételét és a rá szánt időt a szöveg szerint maga Isten rendelte el Mózesnek. Ennek a szertartásnak lényegi eleme a bor.
(...)
Az utolsó vacsorán Jézus és tanítványai, akik vallásilag és kulturálisan a zsidó hagyományokat követték, ezt a több száz éves szakrális cselekményt ismételték meg. Eltérést abban találunk, hogy már az ott elhangzott jézusi szavak a keresztény áldozati liturgia ala pító szavai, a cselekmény lényegi, meg nem változtatható elemei. A keresztény istentisztelet tehát sok hasonlóságot mutat a pászka ünneplésének ószövetségi rítusával, különösen a kovásztalan kenyér és a bor tekintetében, a lényeges különbség, hogy ezeket Jézus a saját testének és vérének mondta.
(...)
Az Újszövetségben nagyon sok utalást találunk a szőlőre és borra. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én bennem, az bő termést hoz” – mondja Jézus (Jn 15, 5–6).
Kis-Ázsiában a vitis vinifera tudatos művelését és a bor kultúráját a görögök teremtették meg. A bor vízzel való keverése is tőlük származik, mivel a bor kezdetben édes és tömény volt. Elsőként konzerválták a bort erre a célra szánt nagyméretű égetett agyagcserepekben (pithoi), és azokat a föld alatt tárolták. A bor szakrális tisztelete pedig a dionüszoszi kultuszban teljesedett ki. A Római Birodalomba a bor kétféle úton érkezett: dél felől görög, északról pedig etruszk hatásra. Ennek a két befolyásnak köszönhető, hogy az itáliai félszigeten mindig is ismertek voltak a szőlő művelésének és erjesztésének különböző formái: délen az alacsony, önálló fácska (alberello), északon a magas dűlőkön pedig a megtámasztott ültetési stílus. A rómaiak, építve a görög tapasztalatokra, továbbfejlesztették és finomították boraikat. Hozzájuk kötődik annak felismerése és kikísérletezése, hogy a klíma- és talajváltozás befolyásolja egyes szőlőfajták hozamát és ízvilágát.
Elsőként kísérleteztek a borok öregbítésének a technikájával is. A katonai csapatok állomásoztatásával pedig a bor elterjedt az egész birodalomban – mint az ünnepségek fontos kelléke és a betegségek elleni gyógyszer. A birodalom terjedése következtében, főként a 2–4. században, a szőlőtermesztés és a bor készítésének kultúrája elterjedt a mai Franciaország, Németország és végül Pannónia egész területén. Ehhez hatékony eszköznek bizonyult, hogy a császárok (például Probus Kr. u. 276-ban) parancsba adták az állomásozó csapatoknak, hogy béke idején szőlőtermesztéssel foglalkozzanak. A bor terjedésének másik fontos bizonyítéka a bor istene, a Bacchus-kultusz meghonosodása, amely egyenes következménye a görög kultúra befolyásának, a dionüszoszi szakrális hagyománynak.
A nyugati egyház hivatalos térnyerése (Kr. u. 313) és a Római Birodalom végleges széthullása (Kr. u. 476) után a kereszténység egyre nagyobb jogi és szervezeti szerepvállalást kapott a közigazgatásban, és ez erősen meghatározta a szőlőművelés és borkészítés kultúráját. A bacchusi pogány kultusz szertartásai gyakran csaptak át orgiákba torkolló ünnepségbe, az egyház befolyására azonban érvénybe lépett a bor szakrális szintre emelése. Ebben jelentős szerepet játszott a keresztény istentisztelet (Eucharisztia), amelynek egyik áldozati alapanyaga a bor. Az egyházi birtokok növekedése magával hozta, hogy a szőlőtermelés is egyházi hatáskörbe került. Ezt a feladatot lassan átvették a szerzetesrendek és a hozzájuk tartozó kolostorok, ahol egyre változatosabb és precízebb kísérletezés veszi kezdetét a bortermelésben, ami nagy hatást gyakorolt arra, hogy mit értékelünk ma a borokban. Így került a szőlőtermesztés és borkészítés pápai oltalom alá. A túlzott borfogyasztást gyakran pápai tiltások követték (például III. Incze pápa 1215-ben). A bornak új fellendülést a reneszánsz kor hozott, felvirágzását pedig a 17. században érte el.
Századvég Kiadó
A Századvég Alapítvány keretein belül működő Századvég Kiadó gondozásában a történettudomány, a politikatudomány, a jogtudomány, a társadalompolitika, a szociológia, a kommunikáció, a külpolitika és a filozófia témaköreiben jelennek meg hazai és külföldi szerzők művei.
„A Századvég Kiadó nagy vállalkozásba kezdett: az egyedülálló és teljesen újszerű Borkommunikáció kötet e széles témakör minél nagyobb szeletét kívánja lefedni, húsz szerző és harmincnál több fotográfus közreműködésével. Az impozáns kiállítású, egyben informatív kötet nem titkolt célja a borkommunikációs alapvetésen túl a minőségi, magyar borok fogyasztásának népszerűsítése.” (Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke)
További információ: www.szazadveg.hu
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!