A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Kékfrankos vs. blaufränkisch: mitől más?

Egy fajta, két történet

2019-04-09 | Geri Ádám


Kékfrankos vs. blaufränkisch: mitől más?

Nagyon hasonló adottságokkal és történelmi háttérrel teljesen más utat jár be a kékfrankos az osztrák-magyar határ egyik és másik oldalán. Miért alakult ez így? Hogy kerülhet mégis soproni szőlő osztrák pincébe? Különbözik-e a soproni kékfrankos a pár kilométerrel odébb készített burgenlandi blaufränkisch-től? És persze a fő kérdés: melyik a jobb?


 

Magyarország vs. Ausztria 

 

Tény 1: a kékfrankos az első számú szőlőfajta Magyarországon, az össz termőterület több mint 10%-án, 7 ezer hektáron van ültetve, a kékszőlő területeink majdnem 40%-át teszi ki.

 

Tény 2: a blaufränkisch-t Ausztriában a 45 ezer hektárból 2800-on termesztik, ezzel a kék fajták között a második, összességében a negyedik legelterjedtebb.

 

Tény 3: a világ a fajtát blaufränkisch-ként ismeri, például az angol wikipédia szócikknek is ez a címe.

 

Sopron vs. Burgenland

 

Tény 1: hazánkban a kékfrankos legnagyobb területe Sopronban van, a borvidék szőlővel betelepített 1800 hektárából 1140-en (más források szerint 875-ön) termesztik.

 

Tény 2: a blaufränkisch-t közvetlenül a határ túloldalán, Mittelburgenlandban 1198 hektáron termesztik, ez az ottani szőlőterületek 55%-a.

 

Tény 3: Sopront előszeretettel nevezzük a kékfrankos fővárosának, Mittelburgenland „Blaufränkischland” neve azonban bejáratottabb a világban. (Jóval kevesebb angolnyelvű „kékfrankos” bejegyzést dob ki a google, mint „blaufränkisch”-t.)

 

Garger vs. Nador

 

Tény +1: vaskeresztesi, azonos módon művelt kékfrankosból készül bor helyben, illetve a határon áthordva Dél-Burgenland egyik legjobb borászatánál is. A borteszteken teljesen más pontszámokat kapnak.

 

A kékfrankos fajta eredete a mai napig nem tisztázott egyértelműen. „A fajta egy elmélet szerint egészen a 9. századig, Nagy Károly (768-814) uralkodásáig nyúlik vissza” – olvasható a tavaly kiadott Kékfrankos Borkiválóságok könyvében. A vélekedés alapja, hogy a frank uralkodó (akinek a birodalma Franciaországtól a Duna vonaláig terjedt) egy reformja keretében a fajtákat két csoportra osztotta: az értékesebbnek gondolt „frank”-ra, illetve a birodalom keleti részein elterjedt „hun”-ra. Előbbibe került a kékfrankos. Más magyarázatok a Balkánt illetve Ázsiát (egészen pontosan a Kaszpi-tengert) is beveszik a történetbe, egy 2016-ban publikált német kutatás azonban állítja, a megoldást sokkal közelebb kell keresni. A DNS-vizsgálatuk alapján a kékfrankos a hunszőlő (Gouais blanc, Weisser Heunisch) és a Blaue Zimmettraube véletlenszerű keresztezéséből jött létre. A vizsgálatot végző kutatók emiatt az alsó-stájerországi származást valószínűsítik, mivel mind a hunszőlőnek, mind a Zimettraube-nak Közép-Európában vannak a gyökerei.

 

Nem képezi vita tárgyát, hogy a fajta az Osztrák-Magyar Monarchiában már jelentős szerepet játszott. 1837-ben írja Johann Burger a Szisztematikus osztályozása és leírása az osztrák szőlőkben előforduló fajtáknak című művében: „Klosterneuburgban Fekete vaskónak, Baden környékén Morvainak, Langenloisban Fekete muskotályosnak – habár semmilyen muskotályíze nincs –, Sopronban pedig Burgundinak hívják.” De horvát neve is ismert: Crna Francovka (fekete frankos) és Moravka. Mindez arra utal, hogy a Monarchia ezen részein szinte mindenhol előfordult.

 

 

Sopron-Burgenland egységét jól szemlélteti Karl Fürst 1847-es feljegyzése, amiben arról számol be, hogy a petőfalviak (ma Pöttelsdorf, Ausztria) és a borbolyaiak (ma Walbersdorf, Ausztria) a soproni dűlőkből szerzik be az akkor még burgundinak is nevezett fajta szőlővesszőit. (1875-ben a második Német Borászkongresszus egyébként rendet tett névügyben és Blaufränkischként véglegesítette azt.)

 

Az első világháború utáni trianoni döntés az egybefüggő borvidéket kettévágta, a két „fél” különutassága és a Blaufränkisch felemelkedése azonban jóval később vette kezdetét. Ausztria igazából csak az utóbbi 30 évben fedezte fel magának a fajtát, 1989-ben alakult meg például a Mittelburgenland Kékfrankos Szövetség (Verband Blaufränkisch Mittelburgenland). Ez éppen egybeesett a magyarországi rendszerváltozással, vagyis a körülmények elvileg adottak voltak, hogy a két ország, de legalábbis a két szomszédos borvidék esetleg közösen tűzze zászlajára a kékfrankos ügyét.

 

Április 13-án Kékfrankos Április a Gerllért Hotelben. Az év legnagyobb kékfrankos kóstolója, 70 pincészet (köztük több osztrák vendégborászat) több mint 150 kékfrankos és kékfrankos alapú bora kóstolható korlátlanul egyetlen belépővel.

 

„Édesapámnak sikerült kijárnia, hogy az 1938-ban Margitbányán, mostani nevén St. Margarethenben alakult Winzerkeller Römersteinbruch szövetkezetben is fel lehessen dolgozni soproni szőlőt és utána soproniként eladni” – meséli Molnár Ákos, a 2008-ban elhunyt Molnár Tibor, a soproni Hegyközségi Tanács egykori elnökének a fia. A szövetkezet honlapján a mai napig olvasható, hogy a 2008-as borvidékbővitésnek köszönhetően a magyar tagok száma 84-re nőtt. „Magyarországon akkoriban 60 forint volt egy kiló szőlő felvásárlási ára, míg Ausztriában 120, innen jött a gondolat, ami aztán a két ország közötti megállapodásban öltött testet” – meséli  az ötletgazda Linzer Sámuel, aki 26 éve főborásza és elnökségi tagja a Winzerkeller Römersteinbruchnak. Jelenleg 44 magyar és mintegy 100 osztrák taggal működik a szövetkezet, a borokat Németországba, Szlovákiába és Ausztriába, elsősorban áruházláncoknak értékesítik, akik aztán maguk palackozzák.

 

Kékfrankos vs. blaufränkisch: mitől más?

Winzerkeller Römersteinbruch. Fotó: wordpress.com

 

Ennél az egyedi esetnél komolyabb együttműködések azonban végül nem születtek. A legfőbb akadálya az volt, hogy miközben Ausztriában az 1985-ös glikolbotrány után a teljes megújulás érdekében a gázra léptek, nálunk a rendszerváltás és az állami borkombinátok bedőlése gyakorlatilag visszaküldte a startvonalra a borágazatot. Márpedig – ahogy Molnár Ákos fogalmaz – „az osztrákoknak nyilván eszük ágában nem volt a szegény szomszéd gondjait a vállukra venni”.

 

Ausztria tehát saját magának kezdte felépíteni a fajtát. 2002-ben bevezették a termőhely-specifikus osztrák borok klasszifikációját, a DAC rendszert, 2006-ban a vörösborok közül elsőként a kékfrankosok megkapták a Mittelburgenland DAC besorolást (2009-ben pedig az eisenbergiek, vagyis a vas-hegyiek is). Két kategória létezik: a gyümölcsösebb, nagyhordós klassik és a sokszor barrique-ban és hosszabb ideig érlelt reserve. A szabályozást megtámogatta egy átgondolt, alapos bormarketing, és hamarosan megszületett a zöldveltelini mellett Ausztria második legfontosabb exportbora, a blaufränkisch. „Tökéletes és manapság igen kedvelt elegye az inkább közepes testnek és a frissítő aromáknak, miközben precízen kifejezi a terroirok közötti árnyalatnyi különbségeket is, legalábbis Ausztriában" - írta egyszer a fajtáról Jancis Robinson Master of Wine, a világ egyik legjelentősebb borszakértője.

 

„Amikor még lett volna esélyünk ebben a versenyben, Magyarországon inkább a világfajtákat fogyasztották az emberek,

talán azért is, mert a kékfrankost kissé lejáratta a szocializmus. Akkoriban az elkészített kékfrankos borok stílusát is inkább a világfajtákhoz próbálták itthon igazítani, Szekszárdon nekem is kicsit fűszeresebb, vastagabb borokat kellett készítenem. Ausztriában ezzel szemben azt mondták, a kékfrankos legyen kékfrankos, nem baj, ha kicsit huncutabbak a savak, és inkább a gyümölcsök és a közepes tanninok dominálnak a hordó mellet, de legyen fajtajelleges” – emlékszik vissza Kis-Gadó Dániel, az osztrák Pasler pincészet borásza, aki előtte a Szekszárdi borvidéken dolgozott. Persze azt se felejtsük el – teszi hozzá –, hogy a fajta az egyik legnagyobb európai borimportőr Németországban is kedvelt, és már csak a közös nyelv miatt is jobb esélyekkel indul náluk egy blaufränkisch.

 

Kékfrankos vs. blaufränkisch: mitől más?Linzer Sámuel az idei ProWeinon Düsseldorfban

 

„A kékfrankos Ausztriában sokáig másodhegedűs volt a zweigelt mögött, miközben voltak borászatok, akik nagyon szerettek vele foglalkozni, és kifejezetten ezzel a fajtával próbáltak kitörni, megmutatni magukat például a nemzetközi színtéren” – fedi fel a belső késztetés okait Rainer Garger bécsi üzletember, a Nador boros projekt kiötlője.

 

A projekt története egyfajta orvosi lónak is tekinthető, ha arra keressük a választ, mit tudnak a kékfrankos borok a határ egyik illetve másik oldalán. Rainer Garger édesapja 1956-ban disszidált Ausztriába, míg az egyik testvére itthon maradt. Rainer 2001-ben éppen egy a vaskeresztesi rokonoknál tett kirándulás során határozta el, szőlőt vásárol. A vaskeresztesi Wanzer és Voller dűlőben található szőlőjét unokatestvére Garger Imre műveli, aki maga is rendelkezik szőlővel a településen és készít abból a saját pincéjében borokat. A Nadorhoz szüretelt szőlőt viszont Burgenlandban dolgozzák fel, majd a bort ott érlelik, a palackon mindkét nyelven szerepel a szőlőfajta neve.

 

Kékfrankos vs. blaufränkisch: mitől más?Rainer Garger és Garger Imre. Fotó: garger-pince.hu

 

„Ha a családom máshonnan származna, valószínűleg nem Vaskeresztesen veszek szőlőt. Viszont fordítva is igaz: a családi kötődés kevés lett volna, ha nem top területekről van szó” – magyarázza Rainer Garger, miért döntött úgy, hogy Vaskeresztesről szeretne – ahogy egy interjúban fogalmazott – bejutni a legjobb kékfrankost készítő pincészetek elit körébe.

 

Garger Imre elmondta, unokatestvére területeit ugyanúgy műveli, mint a sajátját, rokonának nincsenek speciális kívánságai. Valami mégis más odaát, és ezt egy a véletlennek köszönhető kísérlet is megerősítette. „2017-ben annyi merlot-t szüreteltem, hogy egy részét átvittük feldolgozni oda, ahol a Nador borok készülnek. Az alapanyag tehát száz százalékban megegyezett, az érlelés is, mert az újra nálam történt, mégis két különböző bor született” – meséli. A feldolgozásnál jelentkező különbséggel kapcsolatban a bogyózógépet említi: „Unokatestvérem egy jóval kíméletesebbet használ, amiben nem törnek össze annyira a szemek, ezért az én boraim például tanninosabbak”. Ebből természetesen nem vonható le általános következtetés, hiszen itthon is sokan a kíméletesebb technológiát alkalmazzák. Az viszont bizonyos, hogy Rainer Garger az átlagnál tovább, évjárattól és dűlőtől függően 18-30 hónapig érleli a bort, sokszor új hordókban, amiket aztán évekkel később éppen Imre vesz át, mert ő viszont csak használt hordókkal dolgozik. A kékfrankosaiknál amúgy a kiindulási pont is némileg más, a Nador dűlői meredek déli lejtőn vannak, 1-2 héttel korábban indul a szőlő vegetációja, másrészt a (burgenlandihoz hasonló, csillámpalásabb) talaj mineralitása jobban megjelenik a borokban.

 

Kékfrankos vs. blaufränkisch: mitől más?A Vas-hegy osztrák oldala. Fotó: wineaustria.com

 

Más Burgenlandban (is) dolgozó magyar szakemberek az osztrákok precizitását emelték ki. Nagyon szigorúan veszik a hajtásválogatást, a terméskorlátozást, szüretkor csak a teljesen egyforma és tökéletes fenolos érettségű fürtök kerülhetnek a zúzóba. Azt is hozzátették, hogy Sopronban mind többen követik ezt a vonalat, így egyre közelítenek egymáshoz stílusban a borok.

 

Ezek után némileg meglepő, hogy a megítélésük viszont nagyon más. Az említett Nador tavaly óta nevez magyar versenyekre, ahol tendenciózusan rosszabbul szerepel, mint a Garger borok, miközben a mértékadó osztrák Falstaff bormagazin zsűrijétől rendre 90 fölötti pontokat kap. 

 

Kékfrankos vs. blaufränkisch: mitől más?Fotó: Benkő M. Fanni

 

„Teljesen legitim, hogy országonként, régiónként változik a bírák borokról, ízjegyekről alkotott véleménye” – mondja Rainer Garger, miközben ő is megerősíti, közeledést lát a stílusok tekintetében a határ két oldalán. Mint elmondta, nem az osztrák ízlés magyarázza a Nador borok hosszabb érlelését, ő egyszerűen úgy látja, a dűlőiről szüretelt borok így mutatják meg legszebb arcukat. A Winelovers Kékfrankos Áprilist megelőző teszten egyébként Garger Imre 2015-ös Kékfrankos válogatása az 5. helyre futott be, a zsűritagok „fajtajelleges, gyümölcsös, fűszeres borként” jellemezték. (A helyezettek listáját ebben a tesztről szóló részletesebb beszámolóban ismertettük.)

 

A történet mindazonáltal egyáltalán nem lefutott – véli Kis-Gadó Dániel –, „a potenciál megvan a magyar kékfrankosokban a hasonló nemzetközi sikerhez”. Szerinte tudnak olyat, amit az osztrák változat nem. „Míg egy Blaufränkisch inkább a pinot noirral veszi fel a versenyt a nemzetközi piacon, addig egy szekszárdi kékfrankos a jövőben ringbe szállhat akár egy cabernet franc-nal is, megfelelő marketingstratégia mellett.”

 

Mindezek igazságáról magunk is meggyőződhetünk, ha ellátogatunk április 13-án a Winelovers Kékfrankos Április Nagykóstolóra, ahol Kis-Gadó Dániel Pop-up kurzus keretében mutatja be a Pasler tételeit, míg Garger Imre a saját borai mellett elhozza unokatestvére borait is.

 

Címlapfotó: www.wine-partners.at



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!