Kékfrankos
2008-03-17 | Tóth AdriennA kékfrankos hazánk legelterjedtebb kékszőlő fajtája, a kizárólag fehérborokra specializálódott borvidékeinken kívül mindenhol foglalkoznak vele. Ma a történelmi Osztrák-Magyar Monarchia területein található meg leginkább.
A szőlőfajta pontos eredete ismeretlen, egyes kutatások a Kaszpi-tenger vidékéről származtatják. Magyarországon egyes források szerint már a XVIII. században elterjedt, mások véleménye alapján csak a filoxéra-vészt követően került Sopronba és onnan az ország többi részére. Az 1920-as évekből származnak az első írásos emlékek e szőlőfajtáról.
A helyi legenda szerint, amikor a napóleoni háborúkban Sopront megszállták a franciák, előszeretettel dorbézoltak s áldoztak Dionüszosz oltárán. A soproni szőlősgazdák (helyi német tájszólásban Ponzichterek) a borért cserébe a fizetőképesebb kékszínű frankot fogadták csak el, s innen jött a mondás: Kékfrankot ide!" Ezek után a bor elnevezése könnyen kikövetkeztethető. A történet aranyos, kár, hogy akkortájt Sopronban zömmel még csak fehérborral foglalkoztak.
Köszönhetően nem túl érzékeny természetének és annak, hogy nagyüzemi körülmények között is jól terem a borkombinátok idejében is nőtt a telepítések száma. Hivatalos szőlőfajtaként 1956-ban ismerték el.
Itthon hívták nagyburgundinak is, azonban ez téves elnevezés, mert semmi sem bizonyítja, hogy a kékfrankosnak bármi köze lenne a Burgundiában elterjedt pinot családhoz. Külföldön használt nevei a blaufränkisch, a limberger vagy lemberger és a frankovka.
Bora jellemzően kevéssé intenzívek aromái, erőteljes savgerinccel bír, csersavakban is gazdag. Az Egri bikavér egyik kiemelt alkotóeleme.
Taschner Kurt, soproni borász a kékfrankosról:
"A lexikonok szerint a származása ismeretlen. Genetikai kutatásokat is végeztek vele kapcsolatban, amiből annyi derült ki, hogy nem hasonlít a nyugati szőlőfajtákra, inkább keletről, Ázsiából származik.
Közkedveltségét a borászok körében megbízhatóságának köszönheti, mert évről évre kiegyenlített, jó minőségben terem. Ez mondjuk elsősorban gyengébb évjáratokban érdekes, amikor nagyon sokat számít az, hogy legalább egy átlagos bor készíthető belőle. Számára is, akár csak a mi bortermelés szempontjából északinak számító klímánk legtöbb szőlőfajtája számára, a meleg évjárat számít előnyösnek, és persze a melegebb dűlők.
Szőlőtermesztés szempontjából ez egy átlagos munkaigényű, nem rothadékony fajta. Amíg a merlot olyan akár egy királykisasszony, aki öt dunyha alatt is megérzi a borsószemet, a kékfrankos a legtöbb helyzetben köszöni, jól megvan."
Töltl József, soproni borász a kékfrankosról:
"A kékfrankos származása felől sokan sokfélét tartanak, az én verzióm ezektől eltérő. Sopron a filoxéravész előtt nagyrészt fehérbor-termő vidéknek számított, de már akkor is volt egy apró szemű fajta, amelynek fürtje formája alapján egy kis háromszögben helyezhető el, és ezt csókaszőlőnek nevezték.
A filoxéra vész után, a régi pozsonyi út mellett volt az ún. János telep, ahol szőlőnemesítés folyt. Vannak, akik azt mondják, hogy ezen a helyen nemesítették a csókaszőlőből a kékfrankost. Nekem ez azért tűnik igaznak, mert ha megnézem Ausztriában vagy itt Sopron környékén a kékfrankosokat, akkor azt látom, hogy a tényleg öreg tőkéken a fürtök sokkal kisebbek, markánsabbak, egy kis háromszögbe elhelyezhetők. És persze általában az ilyen szőlőből készülnek a legjobb kékfrankosok. A többi, amelynek nagy a fürtje, abból sohasem lesz olyan bor."
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Mi történik ősszel egy biodinamikus szőlőben?
Magyar fotós, a Borkollégium oktatója nyerte az OIV Centenáriumi fotópályázatát
De'Ricci: generációkon átívelő tisztelet és hűség a terroir iránt
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!