A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

„Egyetlen töltényünk maradt” – 1. rész

A Bükki borvidék harca a túlélésért

2019-07-08 | Geri Ádám


„Egyetlen töltényünk maradt” – 1. rész

Új borvidéki márkával, intenzív kommunikációval, országos jelenlétben gondolkodva próbálja borászok egy csoportja megmenteni a lassan elfogyó Bükki borvidéket. A problémák azonban mélyen gyökereznek.


 

2018. május 11., Budapest, Rosália fesztivál. Borbély Roland és Hajdu Roland borászok saját standdal állítanak ki. Légvonalban 25 km-re raknak egymástól a Bükki borvidéken, ami a 2018-as Nagy Bor Teszt szerint a második legkevésbé ismert magyar borvidék, három borásza van, akik elérik a wikipédia szócikkének ingerküszöbét. Ők ketten mégis ezen a rendezvényen találkoznak egymással életükben először. Viszont ha már találkoznak, elhatározzák, hogy megpróbálják együtt felébreszteni Csipkerózsika álmából a borvidéküket.

 

 

A Bükki borvidék fénykorát a 17-19. században élte. Bél Mátyás evangélikus lelkész, polihisztor, Tokaj kiváló ismerője (dűlőosztályozása a Hegyalján mai napig zsinórmérték) 1749-es halála miatt be nem fejezett monográfiájában külön fejezetet szánt az általa a legnevesebbek közé sorolt miskolci bornak is: „Bár sok viszontagságon estek keresztül a miskolci szőlők, se művelésük, s hírük sohasem szűnt, meg... A lengyelek igen kedvelik, mint az itteniek állítják...Nem kevés miskolci bor kel el a bányavárosokban, különösen a besztercebányaiak vásárolják és isszák szívesen... azt véljük, a tokajival egy időben kezdett elhíresedni, amelyhez többé-kevésbé hasonlít.”

 

Megállapítása helytálló, a két borvidék felemelkedése valóban egybeesik. Miskolc fontos állomás volt a Tokajt Csehországgal és Lengyelország összekötő kereskedelmi útvonalon. Az írásos emlékek szerint 1516-tól kezdődően épülő pincéiben érlelték a hegyaljai borokat továbbszállítás előtt, mígnem „a század második felében beköszöntő konjunktúra és a mezőgazdasági termékek iránt megnövekvő európai kereslet felértékelte a környék szőlőtermelését” – magyarázza Gyulai Éva történész, több tanulmány szerzője. Még aszú is készült itt: Borsod vármegye híres orvosa, Benkő Sámuel 1782-ben megjelent topográfiája megerősíti,

Miskolcon ismerték az aszúbort, sőt a máslást is.

 

Benkő azt is leírja, „a miskolci borok vizelethajtók, eredményesek székrekedés és epebaj esetén, savas ízükkel, üde színükkel az osztrák borokhoz állnak közel”.

 

Ennek a paradicsomi állapotnak 1885-ben lett végleg vége, amikor is – ahogy Szendrei János a Miskolc története és egyetemes helyirata II. című könyvében írja – „a nyári vizsgálat alkalmával a Bedeg-völgyi hegyen Taszner Ferencz szőllőjében a pusztitó rovar jelenléte megállapitatott”. Vagyis megjelent a filoxéra, ami letarolta a kötött talajú Bükki borvidéket. Ez Miskolcon két okból is végzetesnek bizonyult a borágazat szempontjából. „Miskolc és környéke gyümölcs- és zöldségfogyasztásának növekedése egyre érzékelhetőbbé vált vizsgált korszakunk évtizedeiben. Mondhatni, hogy emiatt az 1880-as években a közvélemény figyelme is jobban a gyümölcs- és zöldségtermelés felé fordult” – áll a Dobrossy István szerkesztette Miskolc története című ötkötetes monográfiában. „A másik csapást – bármennyire is furcsán hangzik – a kohászat megjelenése, kiépülése okozta, mivel elvonta a munkaerőt a szőlőműveléstől. Így nem telepítették újra az elpusztult szőlőket, egyre elhanyagoltabb, sovány szőlők jellemzik a város határát” – írja dr. Boros László 2007-ben megjelent Az aranyszínű szőlővesszők és borok földjén című munkájában, a Diósgyőri Vasgyárban 1868-ban meginduló fejlesztésekre utalva.

 

A Bükk többi részén ugyan többé-kevésbé megtörténtek az újratelepítések, ám a borvidék soha nem nyerte vissza régi rangját, a második világháború után a döntéshozók tulajdonképpen szőlőtermelő vidékké fokozták le, 1978-ban (miközben 1970-ben elvileg önálló borvidék lett) bekerült az „Egri bikavér programba”...

 

„Ez a szemlélet maradt a rendszerváltás után is, a gazdák ráálltak a mennyiségi szőlőtermesztésre, a 2000-es évek szerkezetváltási támogatásait sem vettek igénybe. Nem látták, hogy nincs jövője a kunsági szőlővel való versenyzésnek” – mondja Borbély Roland, aki 2012-ben indította Nyékládházán a Gallay Pincét, ma 11 hektárt művel. Őt egyébként nem rég megválasztottak a Miskolc és környéke hegyközség borászati küldöttének (a Bükki borvidék összesen három hegyközségből áll). „A Kunságban egy szezon megvan négy permetezéssel és 250-300 mázsa jön le biancából egy hektárról. Az önköltségük 40 forint körül van. Ehhez képest a bükki gazdáknak átlagosan kilencszer kell permetezniük, a kötött talaj és a régi nagy tőketávolság miatt nem terem több hektáronként 80 mázsánál, aminek önköltségi ára 90 forint körül alakul.” A hegyközség adatai szerint a megtermelt szőlő 10%-ból készül oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott (OEM) bükki bor, 80% szőlő vagy must formájában (egyelőre még) főleg a Kunságba távozik, ahol felső-magyarországi bor készül belőle. Ez az egész nem csak az ár miatt lutri: a korábban szintén biztos felvásárlónak számító gyöngyösi Danubiana például egy tulajdonosváltás után tavaly nem vitt a borvidékről egy szem szőlőt se. Ez – Dósa Sándor, a Bükki Borvidék Hegyközségi Tanács elnökének szavaival élve – „kis összeomlást” eredményezett, bár úgy véli, a gazdák „megtalálták az új irányokat”. Idén minden esetre a hivatalosan 900 hektár körüli borvidékről 100 hektárra adtak be kérelmet zöldszüreti támogatásra, de olyan is akad, aki végül nem él vele, mert most éppen mégis befutott ajánlat a szőlőjére.

 

„Egyetlen töltényünk maradt” – 1. rész

Borválaszték egy helyi kisboltban

 

A három hegyközség közül az Egri borvidékkel szomszédos Bükkaljai lesz a zöldszüretben legkevésbé érintett, nem utolsó sorban a Törleynek köszönhetően, a budafokiak innen nagy mennyiségben vásárolnak leánykát. Ezen a nyugati oldalon más okból kifolyólag nem túl motiváltak a borosgazdák. „Bogácson a termálfürdő miatt rengeteg a lengyel vendég, a többségük egyértelműen buliturista, számukra a bor csak egy alkoholos ital és megrekedtek az édes medinánál” – meséli Hajdu Roland. Az ő családi pincészetük is ezeket az igényeket igyekszik kielégíteni, neki 2015-ben ebből lett elege és alapította meg a saját pincészetét. Egyelőre kisebbségben van a szemléletével a településen, a pincesor 50-60 pincéjének jó részében nem is kapható helyi bor. „Június végén volt a Bogácsi borfesztivál, ahol változatos programokkal, lengyel tolmáccsal készültünk, mégis lézengtek az emberek. A szombat esti nagykoncert után viszont megteltek a pincék, másnap boldogan újságolták a tulajdonosok, hogy minden whiskey-jüket eladták.” A minőségi bort övező (kétoldalú) közöny a szomszédos Cserépfaluban is tetten érhető: a környék boros kezdeményezéseit támogató nagyon ritka pályázatok egyikéből megnyílt egy privát kóstolóterem, amit az érdeklődés (egyébként valós) hiányára hivatkozva az előírt működési idő letelte után azonnal fel is számoltak.

 

„Egyetlen töltényünk maradt” – 1. rész

Hajdu Roland 2015-ben indította el saját borászatát

 

A bevezetőben említett megújulási mozgalom harmadik főszereplője Sándor Zsolt 2013 óta készít minőségi palackos borokat Miskolc szívében, az Avason található pincéjében. A történelmi város területén 1842-ben 850(!) hektár szőlő volt, 1817-ben közel 2000 pincét írtak össze, kis túlzással nem volt igazi miskolci polgár, akinek nem volt pincéje. Manapság a bor ebben az értelemben már nem annyira szívügye a városnak. Sándor Zsolt például furcsállja, hogy a Miskolc Város Bora címért, aminek tétje, hogy ki szállíthat 1000 palackot a városnak reprezentációs célokra, a bükki borok mellett egri és tokaji borok is versenyezhetnek (korábban még csak Bükk és Tokaj nevezhetett). 2015-ben a három kategóriában (fehér, vörös, édes) két tokaji és egy egri bor nyert, idén két tokaji és egy bükki. „Régen Miskolc jelentős borkereskedő település volt, a három borvidék borait gyűjtötték ide exportra. A Miskolc Város Bora versennyel erre a hagyományra is szeretnénk emlékezni” – magyarázza a koncepciót Burgony Péter, a versenyt szervező Miskolci Borbarátok alelnöke.

 

„Egyetlen töltényünk maradt” – 1. rész

Sándor Zsolt avasi pincéje

 

Városi támogatás nélkül indul idén a környezetvédelmi szakértői irodát üzemeltető Radeczky Jánosnak az Avasi Présház névre keresztelt pincészete. A projekt, amelynek keretében rekonstruáltak többek között egy 17. századi épületet, harmadrészt EU-s forrásból valósult meg – elvileg, eddig ugyanis a pénz töredékét folyósították. Az Avasi Présházhoz mindössze 2,5 hektár saját terület tartozik, a gépi szolgáltató (traktor, szervíz stb.) és a munkaerő hiánya (Tokajból jön a brigád) miatt inkább vásárolni fogják a szőlőt. Az ágazat háttérbe szorulásával párhuzamosan Miskolcon amúgy nagyjából el is fogyott a szőlő, mára gyakorlatilag a 20 hektáros Csattos dűlő maradt hírmondónak a javarészt elöregedett vagy elhagyatott parcelláival. „Fillérekért hozzá lehetne jutni kertekhez, viszont több millióba kerülne a rendbehozatal, újratelepítés” – mondja Sándor Zsolt, akinek két és fél hektárja van ott. Többen egyelőre nem gondolkodik, jelenleg az önkormányzatot próbálja meggyőzni, adjanak el neki egy kis területet az Avason, hogy legalább mutatóba visszatérjen a szőlő az egykor szőlőskertekkel tarkított dombra.

 

 

„Egyetlen töltényünk maradt” – 1. rész

Az idén induló Avasi Présház

 

Egymástól függetlenül mondták a borászok, nagyot lendíthetne a borvidék érdekérvényesítő képességén, ha megjelenne egy nagybefektető. „A többi borvidékhez képest áron alul, másfél-kétmillió forintért lehet venni egy hektár termő szőlőt, ráadásul az állami gazdaságok után egybefüggő területek maradt itt, amik között kiemelkedő adottságú, 380 kataszteri pontszám felettiek is vannak. Pár éven belül a Bükk királya lehetne bárki, hiszen gyakorlatilag nincsenek vetélytársak” – mondja Hajdu Roland.

 

Egyelőre nem tudni, be fogja-e tölteni ezt a szerepet az egri Ostorosbor, amelyik tavaly megvásárolta a Bogácson haszonbérleti szerződés keretében 30 hektáron gazdálkodó Hór-Agro Zrt.-t (leánykori nevén Bogácsi tsz.). „A bogácsi üzem korszerűsítését elkezdtük, a borokat várhatóan OFJ kategóriában fogjuk értékesíteni. Felülvizsgáltuk a művelt szőlőterületeket és a nagy tőkehiánnyal, nem megfelelő fajtaszerkezettel rendelkezők esetében a kivágás mellett döntöttük. A területek újratelepítése rövid távon nincs napirenden, mert néhány év tapasztalatára szükségünk lesz ahhoz, hogy az ideálisnak gondolt birtokméret kapcsán döntést hozzunk” – mondja Soltész Gergő vezérigazgató. Hogy mi a helyzet egy másik potenciális „nagybefektetővel”, a teljes borvidéki termőterület közel 10 százaléka fölött diszponáló pezsgőgyárossal, és hogy a 2018 augusztusában Borbély Roland, Hajdu Roland és Sándor Zsolt által alapított Szövetség a Bükki Borvidékért milyen nehézségekkel találta magát szembe, arról a cikk második, befejező részében esik szó.



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!