A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Olaszország

2009-01-09 | Tóth Adrienn



 

Itália ma a világ bortermelésének 17%-át adja, amelyhez évjárattól függően 45-50 millió hektoliter bor előállítása szükséges. A szőlőterületek nagysága, a termelt bor mennyisége folyamatosan csökken, azonban tendenciájában a minőség javulása, az árak emelkedése tapasztalható.

 

Nem véletlen, hogy a pincészeti technológia vonatkozásában az olaszok kiemelkedően teljesítenek napjainkban, hiszen az országban több, mint 700 000 hektáron termelnek szőlőt, és ahhoz a gyors és jelentős változáshoz, ami az utóbbi harminc évben a pincékben lezajlott, jelentős háttériparra volt szükség.

Az olasz borok körül nagyot fordult a világ, egy igényesebb borfogyasztói réteg kialakulásával – mind belföldön, mind külföldön – a borokhoz való hozzáállás megváltozott, ahogy az egyszerű élelmiszerből élvezeti cikké vált. Ma már széles borkínálatból válogathatunk, mérlegelve saját ízlésünket, az adott terroirt és persze az évjáratot.

Itália egyik legfontosabb kékszőlőfajtája a sangiovese, amelyet már több mint 2500 éve művelnek.

Olasz bortörténelem

Itáliába az etruszkok és a görögök vitték el a borkultúrát, akik már jóval a rómaiakat megelőzve hódoltak a szőlőnek. A rómaiaknak azonban több, más szempontból különös jelentőséget tulajdoníthatunk a helyi borkultúra fejlesztésében, hiszen rendszerbe foglalták és szervezetté tették a szőlészet és a borászat munkafolyamatait, így lehetővé téve nagy mennyiségű bor előállítását, de ugyancsak hozzájuk fűződik a bor tárolásában a mai napig oly nagy fontosságú hordó és palack létrehozása is.

 

A borkultúra, ahogy azt korábban említettük, a ma Itáliaként ismert félszigetre a görögök közvetítésével került. Az egyre terjeszkedő népcsoport délről, Szicília irányából közelítette meg Olaszországot, körülbelül 800 évvel Krisztus előtt. A hatszáz évvel később érkező rómaiak rabszolgáik segítségével valósították meg a nagyméretű szőlőművelést és borkészítést. Olyan mértékben kiterjedtek az ültetvények a partvidéki régiókban, hogy Kr.u. 92-ben Domitianusnak el kellett rendelnie bizonyos szőlők kivágását, így elegendő terület szabadult fel a gabonák és más haszonnövények számára.

Olasz borszótár

Secco, abboccato, amabile, dolce – Az, hogy egy bor száraz, tartalmaz néhány gramm maradék cukrot vagy kifejezetten édes, egyáltalán nem mindegy. Így praktikus megjegyezni az egymás után következő édességi szintnek megfelelő kifejezéseket.

 

Bianco, rosato, rosso – Bár a bor színe a legtöbb esetben az üvegre pillantva látszik, mégis előfordulhatnak olyan kivételes esetek,amikor jó, ha tudjuk, hogy a bianco fehéret, a rosato rozét, a rosso pedig vöröset jelent.

 

Spumante, frizzante, metodo classico – A pezsgők világában Itáliában két fő kategória létezik: a spumante és a frizzante. Előbbi a nálunk pezsgőként ismert kategóriát jelenti, míg a frizzante hazánkban kevésbé elterjedt, alacsonyabb nyomással, így kevesebb buborékkal bíró bort rejt. A metodo classico a tradicionális Champagne-i pezsgőkészítésre utal, ahol a palackon belül megy végbe a második erjesztés.

 

Produttore, azienda, tenuta, fattoria – Ez a négy fogalom mind a pincészet vagy borászat szinonimáit járja körbe, azonban ezeken kívül területenként adódhatnak további fordulatok.

 

Vendemmia, annata – Évjárat.

 

Vigneto, vigna – Olaszországban is egyre nagyobb jelentősége van a dűlők megjelenítésének a palackokon. Bár ennek terjedése nem általános az ország teljes területén, Piemontéból például egyre több dűlőszelektált Barolo és Barbaresco indul világhódító útjára.

 

Imbottigliato, imbottigliato all'origine – Míg az első fogalom a palackozó kilétét fedi fel, a második azt jelenti, hogy maga a készítő zárta üvegbe borát.

 

Vino da tavola, IGT, DOC, DOCG – Alapból ez a négy kifejezés lenne hivatott az adott bor minőségi szintjének bemutatására. Az olasz történet ennél természetesen bonyolultabb. Amennyiben azonban az árak is megerősítik a címkén szereplő kategóriákat, tarthatjuk magunkat ahhoz, hogy a vino da tavola az alapborokat jelöli, az IGT nem tradicionális termőtájra vagy szőlőfajtára utalhat, míg a DOC és DOCG a két szigorúbban szabályozott minőségi borkategória,amely sajnos még mindig inkább tükrözi az utóbbi évtizedek gyakorlatát, mint a minőséget.

 

Classico – A kifejezés jellemzően az eredetvédett borok esetében kerül elő. Ugyanis több borvidék esetében is előfordult, hogy a ’60-’70-es években jelentős területbővítésen esetek át a megnövekedett kereslet miatt. Tény azonban, hogy nem mindegyik új termőtáj bír a szőlőtermesztés szempontjából olyan adottságokkal, mint az eredeti földek. A classico kifejezéssel a borvidék történelmi határain belüli dűlőket jelölik.

 

Superiore – Bár a superiore elnevezés is az eredetvédett bornevek része, azonban mégsem elsődlegesen a földrajzhoz kapcsolódik. A superiore szükségszerűen egy, az adott területről származó alapbor fölött áll, mert rá szigorúbb szabályok vonatkoznak például a terméskorlátozás vagy hordós érlelés időtartamának kérdésében. A kifejezés annyiban mégis kötődik egy bortermő tájhoz, hogy kizárólag az ottani szabályozás betartása esetében használható.

Tovább:

Toscana 

Prosecco

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!